Személyre szabott idejük egyre fogy, ám mivel eléggé szaporák, számbeli gyarapodásuk valóban elgondolkodtató, így tehát kollektív idejük egyre nő, ami bennük hova-tovább az örökkévalóság képzetét kelti. Ostobák! Abban hisznek, amit tudni volna érdemes, ugyanakkor hihetetlen dolgok megtanulására pazarolják az életük. Megdöbbentő, amint fantáziájukat, az éltető szenvedélyt, a megtartó erőt, aminek legcsodásabb alkotásaikat köszönhetik, a következő cselekmények szolgálatába állítják:

– Egy újfajta majonéz előállításán fáradoznak, mely, ahogy mondják, selymesebb, mint a korábbi változatok. (Ugyanerre törekednek a szappangyártók és a papírkészítő mesterek is, amiből arra következtethetek, hogy kidolgoztak valami új recepturát, mely mindenfajta más anyagot, legyen az étel, ruha, üveg, avagy kencefice, a selyemhez tesz hasonlatossá. Bár lehet, csak szókincsük silány.)
– Ménkű sok mosóport gyártanak. Felteszem, itt minden második ember a mosásból tartja fönn magát.
– Feltalálták a tojásport, ezzel végérvényesen lezárták azt a nyomasztó vitát, mely e nemes eledel feltörése körül kialakult.
– Bebörtönözték a kereskedőiket! Lenyűgöző méretekkel bíró épületekben, az ún. Vázákban tarják fogva az árusokat. Ezeket az intézményeket különös nevű urak tartják irányításuk alatt, mint McDonald’s, Auchan, Nestlé, Nike, és még jó pár barbár lovag, kiknek tanácsa a Globalizáció.
– Egy furcsa szerkentyű, a televízió, melyben egy ember beszél, sosem hagyja szóhoz jutni az ember fiát. Rengeteg mondanivalója akad. Próbáltam volna megtudni apróságokat, s kifejteni véleményemet élményeim felől, de rám se hederített. Nem tudom, minek barátkoznak vele oly nagy számban az emberek.
– A haszonjószággal való viszonyuk is különös. Látszólag táplálékul tartják az állatokat, ahogy mi magunk. Ám ők, miután elmondhatatlan sokaságban levágják és feldarabolják e jószágokat, hatalmas csarnokokba viszik a húsféleségek tömegét, ahol üveg mögött kiállítják a finomságokat. Miután a nép megtekintette a látványosságot, kidobják az egészet, mielőtt megbüdösödik. (Egyébként mindenből rengeteget készítenek, magukból is. Említettem már, de szeretném kihangsúlyozni, hogy igen szaporák.)
– Mindent tartósítanak. Ebbéli tudásuk valóban kiemelkedő. Az élelmiszert vegyi anyagokkal kezelik, miáltal az fogyaszthatatlan lesz ugyan, ám romlás nélkül túléli azt, aki megvásárolta valamikor.
– Szeretnek vásárolni. Leginkább olyasmit, aminek nem látják értelmét semmi körülmények között. Amit kimondottan utálnak, azért ölni is képesek. Szeretnek undorodni, félni és bántva lenni is. Ezért alkalmazzák az újságíróknak nevezett félnótásokat, kik kellő mennyiségű mocsokkal örvendeztetik meg a tömeget. Mindazon gyalázkodások, sértések és megaláztatások, melyek elől mi oly helyesen elmenekülünk, őket kéjes gyönyörrel töltik el. Kedves szórakozásuk viszont, így hívják, a közlekedés. Ez a látszólag minden cél és értelem nélküli foglalatosság, mely igen nagy zajjal és korommal jár, számtalan tapasztalatot adott nekem is.

Érdeklődve figyeltem, hogy ők maguk, bár igazi perspektíváit még csak nem is érthetik, nem kedvelik. Mégis űzik. Érthetetlenek. Meg kéne tanulniuk, hogy az utazás célja nem a helyváltoztatás, hanem a megismerés.
Fentiek csupán fajsúlytalan, megmosolyogni való motívumai létüknek, irányuk hasonló azonban, ráadásul összeadódnak, mint a tehetetlen testre ható erők. Ez elgondolkodtató. Mi hajtja az embert a kétségbeesésbe? Gépeket épített magányból, s azokat tehetsége, szíve, lelke legjavával üzemelteti. Immár a lerészegedés sem ünnep, csak mindennapos önfeláldozás.

Azt hiszem, áll a rövid bejegyzés zárlatában, hogy e fajta végzetes nyersanyaghiányban szenved. Ásványi anyagok még a rendelkezésére állnak, ám teljesen egészében felélte már az időt. Hozzá kell szokniuk, hogy abban a kontinuitásban és identitásban éljenek tovább, melyet majd biztosítanak nekik.