fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Környezetvédők a bioüzemanyagok támogatásának megszüntetését kérik

A bioüzemanyagok állami pénzügyi támogatásának megszüntetését kéri a
kormánytól a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz). A zöldszervezet
szerint a mezőgazdasági eredetű üzemanyagok érdemben nem járulnak hozzá
az éghajlatváltozás mérsékléséhez, sőt meggondolatlan elterjesztésük
veszélyeket jelent a biológiai sokféleségre, és drágítja az
élelmiszereket, illetve takarmányokat.

A szövetség azonosul a Föld Barátai
nemzetközi társszervezet elmúlt napokban tett állásfoglalásával, amelyben a
zöldek azt kérik az EU-tól, hogy a bioüzemanyagok 10 százalékos piaci
részesedésére vonatkozó célt vonja vissza. Magyarország is erre a törekvésre
hivatkozva támogatja a fejlesztéspolitika keretében több, európai uniós
forrásokat is felhasználó programban a bioüzemanyag-termelést.

A bioüzemanyagakkal kapcsolatban az OECD is
közzétett egy tanulmányt, amely szerint esetenként a környezeti hatások akár
még a benzin és a dízel által okozottnál is károsabbak lehetnek. Az OECD
szerint az európai kormányok nem veszik figyelembe a bioüzemanyagokkal
szembeni, egyre erősödő aggodalmakat – idézi a dokumentumot az MTvSz. A
szervezet szerint a magyar kormánynak egy biomassza-stratégia iránymutatása
alapján a bioüzemanyagok termelését társadalmilag és környezeti szempontok
szerint is elfogadható keretek közé kell szorítania.

Az MTvSz úgy véli, a bioüzemanyagok
elterjedésének ösztönzése helyett a teljes energiafelhasználás csökkentésére
van szükség. Ehhez energiatakarékossági és energiahatékonysági lépések
kellenek, amelyek a bioüzemanyagoknál környezeti szempontból is elfogadhatóbbak
és gazdaságilag is hatékonyabbak.

 

Forrás: MTI

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás