fbpx
méltányos kereskedelem fair trade

| Szilva Eszter

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Körkép a hazai fair trade piacról

A fair trade világnapja alkalmából megkérdeztük a méltányos kereskedelemmel foglalkozó szakembereket, hogyan látják a magyarországi helyzetet. Annak is utánajártunk, hol érdemes fair trade termékeket vásárolni.

Bár a magyarországi üzletek zömmel a hagyományos
termékeket kínálják, a méltányos kereskedelemből származó kávét, teát és
csokoládét már nemcsak a bioboltokban, hanem hipermarketek polcain is
megtaláljuk. Ha nagyon keressük. Röviden talán így foglalható össze vizsgálódásunk
eredménye.

„A forgalmunk 2007-hez képest megduplázódott,
de természetesen figyelembe kell venni, hogy fiatal cég vagyunk” – mondta
Lengyel Péter, a fair trade termékeket forgalmazó Fair Trade Center kereskedelmi
vezetője. „A gazdasági helyzet miatt természetesen a fair trade termékek iránt
is csökkent a kereslet, de talán kevésbé, mint például a közép árkategóriás
élelmiszerek iránt, mivel a fair trade termékek inkább az elkötelezett vásárlók
igényeihez igazodnak” – tette hozzá.

A nagykereskedésnek jelenleg 160 partnere
van országszerte, ebbe boltok, árusítóhelyek, közületek és alapítványok is
beletartoznak. A vállalat nettó értékesítése 2008-ban mintegy 10 millió forint
volt, ennek 10%-a a webshopból származott.

Lengyel Péter elmondta, hogy a nagy hipermarketekkel
nehéz és lassú az együttműködés. Ennek ellenére a Sparban hamarosan elméletileg
háromféle fair trade csokoládé lesz kapható [Fair trade és bio banán már kapható az InterSpar áruházakban. Szerk] , és folyamatosan próbálkoznak más
üzletekkel is. „A multiknak nem igazán érdekük a prémiumkategóriába tartozó
fair trade termék árusítása, ennek ellenére kiteszik a polcra a kínálat
szélesítése miatt és vevőcsalogatónak, de ez valójában másfajta szemléletet
kívánna. Külföldön sok helyen külön polcon, megkülönböztetve kaphatók ezek a
termékek.” – tette hozzá. A bioboltokkal sem egyszerűbb a kapcsolat, mert
„hektikusan rendelnek”, a megrendelés mennyisége pedig összességében alacsony.

A Fair Trade Center ezért a saját
„világbolt” újranyitásában és más értékesítési csatornákban gondolkodik. Ilyen
lehet például karácsonyi ajándékcsomagok készítése a
CSR jelentőségét felismerő
multicégek megrendelésére.

A Fair Trade Center kizárólag méltányos
kereskedelemből származó termékeket értékesítő Világboltja 2007 novemberében
nyílt meg a Deák Ferenc utcában. Közel egy év működés után jelenleg is szüneteltetik
a kiskereskedelmi tevékenységet.

A fair trade ismertségével kapcsolatban
utoljára 2005-ben készült felmérés. Lengyel Péter szerint Magyarországon még
mindig nagyon alacsony a méltányos kereskedelem társadalmi ismertsége, amit
részben az állami támogatás hiánya is okoz.

Vannak viszont pozitív fejlemények is. Ilyen
például az egyik evangélikus szervezettel való együttműködés, akivel az ELTE
lágymányosi kampusza mellett nyitnak közös kávézót és kerthelyiséget.

 

A „hagyományos” fair trade termékek
dominálnak

Ahogyan Újszászi Györgyi, a Fair Világ
Méltányos Kereskedelem Szövetség elnöke is elmondta, ma már egyre több helyen
kaphatóak a méltányos kereskedelemből származó termékek.

Felkerestünk néhány bioüzletet és
hipermarketet, hogy utánajárjunk, milyen termékek közül és mennyiért választhat
az, aki a méltányos kereskedelmet kívánja támogatni.

Ha bioüzletben szeretnénk vásárolni, érdemes
több boltba is ellátogatni, ugyanis az egyes
üzletek
által kínált termékek között mind választékban, mind árban nagy a
különbség. Három ismert budapesti biobolt (Múzeum körúti és József körúti
biobolt, Mammut Bio Center) továbbá a Tesco, az Auchan, a Cora, a CBA, a
Kaiser’s és a Culinaris tesztelése után megállapíthatjuk, hogy legkönnyebben a „hagyományos” fair trade termékekhez
(kávé, tea, csokoládé, nádcukor) juthatunk hozzá
.

Fair trade kakaót csak a bioboltokban,
instant kávét viszont ezen kívül még a Tescóban találtunk. Érdemes megemlíteni,
hogy az élelmiszerláncok esetében a kínálat üzletenként is változik. Aszalt
gyümölcs viszont a fent említett boltok egyikében sem kapható, fair trade banánt pedig csak
a Balassi Bálint utcai Culinaris üzletben leltünk.

 

Nagy a különbség a bioboltok között

A Múzeum körúti biobolt eladója kérdésünkre
válaszolva elmondta, a vásárlók nem keresik célzottan a méltányos
kereskedelemből származó termékeket. „Sokan szkeptikusak, és nem hiszik el,
hogy a fair trade logó tényleg minősített terméket jelöl” – tette hozzá. Kérdés
esetén viszont az eladók tájékoztatást is adnak a termékkel és a méltányos
kereskedelemmel kapcsolatban.

A Múzeum körúton főként EZA kávékból (1150 Ft körüli áron) és Clipper
teákból (800-1000 Ft körüli áron) nagy a választék. Ezek átlagosan száz-kétszáz
forinttal drágábbak a boltban kapható „csak” biotermék társaiknál.

Mi hol olcsóbb?

Tea: Cora, Auchan, Culinaris, József körúti
biobolt
Kávé: Fair Trade Center webshopja, Múzeum
körúti biobolt, Mammut Bio Center
Instant kávé: Fair Trade Center webshopja Csokoládé: Culinaris, József körúti biobolt
Kakaó: Múzeum körúti biobolt, webshop
Nádcukor: Auchan, Cora
Banán: Culinaris

A Mammut Bio Centerben az eladón keresztül
az üzletvezető annyit válaszolt kérdésünkre, hogy nem tervezik újabb fair trade
termékek beszerzését, a jelenleg a meglévő termékeket futtatják ki. Az eladó
szerint valószínűleg azért, mert nem fogytak eléggé. Ennek ellenére még mindig
találunk fair trade kávét, teát és nádcukrot is, ám, mint az eladótól megtudtuk,
régebben lekvár és aszalt gyümölcs is kapható volt.

Újszászi Györgyi szerint a boltok gyakran olyan
drágán adják a fair trade termékeket, hogy a vásárlók nem tudják megfizetni.
„Az a tapasztalatom, hogy a bioboltok sokszor nagyon nagy árréssel dolgoznak.
Mivel sok múlik a tulajdonoson, ezért különböznek jelentősen a boltok árai. Egyébként
a gazdasági válság miatt nem csak a fair trade hanem a biotermékek iránti
kereslet is valószínűleg csökkent” – tette hozzá.

A József körúti üzletben az eladótól
megtudtuk, hogy a vásárlók itt se nagyon keresik a fair trade árut. Az üzletben
főként német GEPA termékeit találjuk igen
kedvező áron, narancsos étcsokit 610 Ft-ért, teákat 680-820 Ft-ért.

Mivel a fair trade és a kettős minősítésű
(bio és fair trade) termékek minősége kiemelkedő, nem csoda, hogy a prémium és ínyenc
termékeket árusító Culinaris boltjaiban
is megtalálhatóak, bár az eladó véleménye szerint az üzleteikbe betérő
vásárlóknak nem ez az elsőszámú szempont. Ennek ellenére a polcokon a szokásos fair
trade kávé, tea, csokoládé sorakozik igen nagy választékban. Fair trade fekete
teákból például (Jackson’s termékek) a Balassi Bálint utcai üzletben
kifejezetten sokfélét találunk, de van fair trade banán és kedvező árú csoki is
(Divine étcsokoládé: 690 Ft).

 

Legyünk figyelmesek a hipermarketekben!

Akkor is találkozhatunk a fair trade
termékekkel, ha a nagybevásárlást valamelyik hipermarketben intézzük el. A fair
trade termékek ugyanis a Tesco, az Auchan és a Cora üzleteiben (illetve hamarosan
elméletileg a Spar boltokban is) megtalálhatóak. A hipermarketek a biotermékek
polcain kínálják a méltányos kereskedelemből származó kávét, csokit, teát és
cukrot. Így azok valóban elvesznek a biotermékek között, egyedül a fair trade
logó és a termékek címkéinek figyelmes bogarászása jelenthet segítséget.

A termékek árai átlagosan nem kedvezőbbek a
bioboltok által kínáltaknál, bár egyes termékek olcsóbbak lehetnek. A Tesco
saját márkás Organic termékcsaládjában fair trade termékek is vannak. Az itt
kapható instant forró csoki (999 Ft/400 g) a legolcsóbb az általunk felkeresett
üzletek között, de fair trade málna illetve szamóca dzsemet (649 Ft/100g) is
találunk itt.

Az Auchan és a Cora üzleteiben sokkal
nagyobb a választék, itt találunk kedvező árú nádcukrot (849-948 FT/1 kg) és
kávét (1299-1699 Ft/250g között). A Corában különösen sokféle tea is kapható a
mentától a karamellás fekete teáig (Alce Nero termékek), de 900 és 1000 Ft
közötti áron csokoládét is vehetünk.

Összességében elmondható, hogy (mint az
alábbi táblázatból is kitűnik) a fair trade és a bio termékek ára a prémium
termékek árkategóriájában van.

Azok, akik kényelmesen szeretnék elintézni
a vásárlást, a Fair Trade Center
webshopjából
rendelhetnek, nemcsak élelmiszert, hanem kézműves termékeket,
tisztítószereket és ruhaneműt is. Az ár gyakran kedvezőbb, mintha bioboltban
vagy hipermarketben vásárolnánk.




 

Fair Trade

Bio

Prémium

Normál

(legkisebb ár)

Csokoládék (100g)

 

 

 

 

Narancsos étcsokoládé

610-795 Ft

510-725 Ft

399-849 Ft

249 Ft

Étcsokoládé

910 Ft (80%)

499 Ft (70%)

424-849 Ft

249 Ft

Tejcsokoládé

690-750 Ft

419-550 Ft

849 Ft

199 Ft

Kávé (250 g)

990-1999 Ft

969-1150 Ft

1 939 Ft

499

Instant kávé (100 g)

1550-2050 Ft

1 290 Ft

1 899 Ft

749 Ft

Forró csokoládé (400 g)

999-1995 Ft

3420 Ft

700 Ft

389 Ft

Kakaó (250 g)

1050-1095 Ft

695 Ft

898 Ft

673 Ft

Teák

 

 

 

 

Fekete tea (50 g)

680-1050 Ft

1208 Ft

689 Ft

399 Ft

Zöld tea (40 ill. 50 g)

610-825 Ft

370-462 Ft

859 Ft

365 Ft

Nádcukor (500 g)

849-1090 Ft

440 Ft

 

419 Ft

Banán (1 kg)

750 Ft

650 Ft

499 Ft

399 Ft

  Az összeállítás 3 bioüzlet (Múzeum körút,
József körút, Mamut Bio Center) és 3 hipermarket (Tesco, Auchan, Cora),
valamint a CBA és a Kaiser’s kínálata alapján készült.

 

Titkos fair trade tea és 100% fair trade
kávézók

Már egyre több kávézóban ihatunk
fair trade teát vagy kávét, de a kávézók „meghódítása” is komoly nehézségekbe
ütközik. „A kávézók a jó minőségű, igen értékes kávégépeket sokszor a
kávécégektől kapják, kizárólagosságért cserébe. Így a tulajdonos anyagi
lehetőségein is múlik, hogy megengedheti-e magának a fair trade-et” – magyarázza
a részleteket Újszászi Györgyi.

Budapesten a Dohány utca és a Síp utca
sarkán található Café Mood kávézóban csakis méltányos kereskedelemből származó
kávét kortyolgathatunk, és közben akár információt is kaphatunk a fair
trade-ről. A kávézó munkatársa elmondta, hogy a külföldiek mellett hetente
körülbelül egy magyar vendég is érdeklődik a fair trade iránt. A kávé itt semmivel
sem drágább, mint ha egy „normál” kávézóba ülnénk be: az eszpresszó 280 Ft, a kapucsínó
380 Ft.

Szintén kizárólag fair trade kávét és teát
kínál a Treehugger Dan’s antikvárium és
kávézó
. A Daniel Swartz által működtetett bolt ma több helyre, például a köztársasági elnöki
hivatalba is szállít fair trade kávét. Az üzleteiben (kettő van) vehetünk
szemes vagy őrölt kávét kilós és félkilós kiszerelésben, de helyben is ihatunk
egy eszpresszót 250 Ft-ért vagy egy amerikai hosszú kávét 300 Ft-ért.

A Madách téri Castro Bistróban azok is fair
trade teát isznak, akik esetleg nem is hallottak a méltányos kereskedelemről.
Ha pedig fekete vagy zöld teát kérünk, Clipper filteres fair trade teát kapunk,
az itallapon azonban mindez nincs feltüntetve. A Toldi mozi kávézójában hasonló
a helyzet.

A Dohány utcai zsinagógával szemben lévő
Zenit kávézó itallapján fellelhető a 100% arabica bio és fair trade kávé,
amelyből bármelyik kávét elkészítik nekünk 100 Ft felárért. (Az itallapon még tájékoztatást
is olvashatunk a fair trade-ről.) A pincérnő szerint a vendégek ritkán
választják ezt a lehetőséget.

Újszászi Györgyivel, a Fair Világ Méltányos
Kereskedelem Szövetség elnökével beszélgettünk.

TVE: Egy 2005-ös felmérés szerint a magyar
fogyasztók 13%-a nyitott a fair trade-re. Az elmúlt években ez mennyiben
változott?

Ú.GY. A fogyasztói igény nő, amit az is
jelez, hogy a bioboltokon kívül egyre több szupermarketben jelennek meg a fair
trade termékek. A fogyasztói szokások azonban lassan változnak, átütő eredményt
nem lehet várni. Ennek egyik oka többek között, hogy mivel nem voltunk
gyarmattartó ország, hiányzik belőlünk a „gyarmattartói” felelősségtudat. Bár
az uniós tagság óta már nem segélyfogadó, hanem adományozó ország vagyunk, ez
még nem épült be a köztudatba.

TVE: Ismertebbé teszi a méltányos
kereskedelmet, hogy nagyobb üzletekben is elérhetővé válnak a fair trade termékek?

Ú.GY: Ez egyrészt fontos, mert a méltányos
kereskedelemből származó termékek több fogyasztóhoz jutnak el, ám fennáll annak
a veszélye, hogy a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt a vásárlók csak azt
fogják megjegyezni, hogy jóval drágább a fair trade termék. Amíg nem eléggé
ismert ez a termékcsoport, nem javít a helyzeten, ha bekerül egy „hagyományos”
áruházláncba, mert ott elvész az információ.

Éppen ezért megpróbáljuk megkeresni a nagy
áruházláncokat, hogy a fair trade termékek mellé tájékoztató táblákat tehessünk
ki. Másrészt a beszállítókat arra próbáljuk rávenni, hogy nagyobb
vevőtájékoztatót tegyenek a termékekre, amelyek néhány mondatot közölnek
magáról a fair trade-ről is. A jövőben a boltokban a fair trade hazai
tiszteletbeli nagykövete, Kucsera Gábor kajakozó fényképével szeretnénk
felhívni a figyelmet a méltányos kereskedelemre.

TVE: Számos fesztiválon megjelennek.
Milyenek a tapasztalatok?

Ú.GY: A nyári fesztiválok civil
rendezvényeinek állandó szereplői vagyunk. A Hegyalja Fesztivál szervezői azt
szeretnék, hogy idén a fesztivál területén lévő összes vendéglátóegységben fair
trade kávé legyen, és a Szegedi Ifjúsági Napokon is hasonlóan fontosnak tartják
a környezettudatosságot.

Nagyon fontosnak tartjuk a középiskolások,
egyetemisták, frissen végzettek megszólítását, hogy ők olyan fogyasztóként
kerüljenek ki az életbe, akiknek stabil értékrendjük van. Ezzel a céllal készítettünk
az Anthropolis Egyesülettel egy középiskolásoknak szóló globalizációs túlélőkönyvet
is.

TVE: Mi a helyzet a magyar termékekkel?

Ú.GY: Ha kizárjuk a felesleges
láncszemeket, és közvetlenül a termelőtől vásárolunk, azon az áron, amelyet ő
határoz meg, a hazai termék esetében is érvényesülnek a fair trade egyes
irányelvei. Egy magyar termelő messze nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben,
mint egy harmadik világbeli, hiszen tud írni-olvasni, így talán kevésbé
becsapható. De a magyar termelőkkel kapcsolatban is sok probléma van, ami a
globalizáció hatásai közé sorolható.

A Tescóban kapható [fair trade] málnadzsem
éppen ezért dühítő, hiszen azt itthon is elő lehet állítani. Ezért nem látom
szívesen, akkor sem, ha fair trade, mert inkább a magyar termelő málnadzsemét
vegyük meg tisztességes áron. A fair trade nem rögzített elvei szerint ami
helyben is megtalálható, annak a konkurenciáját nem szabad importálni.

TVE: Gyakori ellenvélemény, hogy a fair
trade termékek nagyon drágák…

Ú.GY: Az emberek nagy része, miután
megtudja, hogy mennyi plusz van a fair trade-ben, és felfogja, hogy a termelő
megkapja a tényleges árat, megérti az árkülönbséget. Sokan általában azt sem
tudják, hogy a nem fair kereskedelemnél milyen kizsákmányolás folyik. De nem
kell, hogy napi szinten vásároljunk fair trade termékeket. Ha évente egyszer,
például ajándékozáskor fair terméket veszünk, már az is sokat számít. Nem a
kifogásokat kell keresni, hanem a megoldást.

Kép [cc] endangered

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás