A kőolaj alternatívái – Világosság a fekete aranyon túl

Az olajár-robbanás témaköre mindennapossá vált a nagy európai lapok hasábjain; a szerzők véleménye megegyezik abban, hogy komoly veszély fenyegeti az ipasodott világot. Autósok milliói szitkozódnak, mivel a benzinárak az 1 eurós literenkénti ártól egyre inkább a másfél eurós ár felé távolodnak. A gazdaság vezetői pedig a konjunktúrát féltik az olaj több mint 42 dolláros hordónkénti (159 liter) árától – ami történelmi csúcsnak számított. Az olaj árának növekedésével a termelők és a fogyasztók költségei is emelkednek, nő az infláció veszélye. Aztán néhány héten belül ismét csökkennek az olajárak, és mindenki felsóhajt. Később minden kezdődik elölről: a 42 dolláros hordonkénti ár május-júniusban volt jellemző, ez júliusban visszaesett 30 dollárra. Mára azonban már 50 dollár fölött jár.

Milyen okai vannak az olajár ingadozásának?

Labilis térségek

A kőolaj jelentős része labilis térségekből származik. Ilyen például Irak: a világ harmadik legnagyobb olajtermelője romokban hever, az újjáépítést pedig zavargások nehezítik. Terroristák csoportjai több mint 100 támadást intéztek olajvezetékek ellen, az elavult és leharcolt olajfúrógépek cseréje milliárdokba kerülne, de hiányoznak a befektetők mindehhez. Egy másik példa a világ olajtartalékainak kétharmadával rendelkező Szaúd-Arábia. Az ország élén egy feudalisztikus módszerekkel kormányzó autokrata vezetés áll, amely egyre gyakrabban válik iszlám fundamentalisták támadásainak célpontjává. Az Al Quaida májusban 22 külföldit mészárolt le, akik a Chobar nevű olajvárosban dolgoztak. Szakértők szerint az olaj hordónkénti ára akár a 60 dollárt is elérheti, ha nem nő a biztonság és kiszámíthatóság az országban. Az árak ugyanis a termelés akadozása nélkül is könnyen elindulnak felfelé, ha a gazdaságon úrrá lesz a bizonytalanságtól való félelem. Irak és Szaúd-Arábia mellett Irán, Nigéria, Líbia, Venezuela és Azerbajdzsán is a labilis olajtermelő országok közé tartozik.

A szomjas Kína

Az egyes fejlődő országok gazdaságának növekedésével nő az olaj iránti igény: gyárak épülnek, bővül az infrastruktúra, a lakosok pedig világításra, fűtésre és autóra vágynak. Kína GDP-je az év első negyedében 9,8 százalékkal emelkedett, olajfogyasztása pedig 18 százalékkal, és ezzel a világ második legnagyobb olajfogyasztójának számít. 1993-ban még napi 3 millió hordó olajjal beérte a kínai gazdaság, mára 6,2 millióra emelkedett ez a szám a Nemzetközi Energiaügynökség szerint.

A világ olajfogyasztása 1960 óta megháromszorozódott, és jelenleg napi 80 millió hordónál tart. Előrejelzések szerint ez a szám 2030-ra további 70%-kal fog emelkedni .

Korlátozott tartalékok

Az ENSZ számításai szerint a mai kitermelési technológiákkal még 40 esztendőre elegendőek a Föld tartalékai. Bár már 1919-ben napvilágot láttak olyan kutatási eredmények, melyek szerint belátható időn belül elfogy az olaj, az olajtársaságoknak mindig sikerült újabb mezőket feltárni, többek között az Északi-tenger alatt, Oroszországban és a Kaszpi-tengerben. A kitermelés 20%-ról 35%-ra, sőt helyenként 60%-ra emelkedett. Míg régebben csak minden huszadik fúrás járt sikerrel, ma már minden tizedik sikeres. Az olaj-multik gyakran hangoztatják, hogy inkább új tartalékok felderítésével fedezik a szükségletet, mintsem azzal, hogy feléljék a régieket.

Az év elején azonban a Royal Dutch-Shell vezetői beismerték, hogy tartalékaik nagyságát a valósnál 20 százalékkal nagyobbnak adták meg, jóval több olajat termeltek, mint amennyi új forráshoz jutottak. Gyakran az állami adatok sem megbízhatóbbak: Ománról egészen 1997-ig azt hitték, hogy hatalmas tartalékokkal rendelkezik, de a termelés hamar összeomlott, napi 250 000 hordóról 50 000-re csökkent.

Az olaj jelenleg nélkülözhetetlen

Az iparosodott országok gazdasága összeomlana olaj nélkül. Németország energiaszükségletének legnagyobb részét, 36,7 százalékát az olaj fedezi, a maradék részt pedig szén (25%), földgáz (22,2%), és atomenergia (12,5%) teszi ki. Az olaj közel fele a közlekedésben kerül elégetésre, egyharmadával fűtenek, és nagyjából egyhatodát a vegyipar használja fel. A német közlekedés 90%-ban az olajtól függ. Németország az USA, Kína, Japán és Oroszország mögött a világ 5. legnagyobb olajfogyasztója. Annak ellenére, hogy a 70-es évek olajválsága arra ösztönözte az ipart, hogy alternatív energiákra építsen, a háztartások és a közlekedés olajfelhasználása tovább növekedett, a függőség nem csökkent.

Az alternatívák

Az olaj egyre kisebb mennyiségben áll rendelkezésre, egyre drágább, és kitermelése károsítja a környezetet, de szerencsére egyre több alternatívája van már. A közlekedésben rövid távon a környezetkímélő földgáz, hosszú távon pedig a hidrogén váltja fel, a háztartásban pedig egyre nagyobb szerepük lesz a megújuló energiáknak, és az energiahatékonyságnak.

Kipufogógáz helyett gőz

Sokak szerint a közlekedés forradalmát a tüzelőanyag-cellás gépkocsik fogják jelenteni, de egyelőre ez a technológia kiforratlan. Az alapelv az, hogy meg kell fordítani az elektrolízist, tehát nem hidrogénné és oxigénné bontjuk a vizet áram felhasználásával, hanem hidrogénből és oxigénből vízgőzt nyerünk, miközben elektromos áram szabadul fel. Ez a módszer nem ismer káros anyagokat, és 2,5-szer hatékonyabb a hagyományos motoroknál. Az első ilyen rendszerrel működő autók talán a következő években már megjelennek a piacon, de tömeges gyártásuk 2010 előtt nem valószínű. A technológia legnagyobb problémája, hogy a természetben a hidrogén csak igen kis mennyiségben fordul elő, tehát mesterségesen kell előállítani. Viszont a jelenleg ismert módszerekkel a hidrogén előállításához több energia szükséges, mint ugyanannak az autónak az árammal való üzemeltetéséhez. Tudósok szerint a tüzelőanyag-cellás technológia erőltetett terjesztése az elkövetkezendő 30-40 évben gazdaságilag nem indokolt.

Átmeneti megoldás: a földgáz

A földgáz ugyan nem olyan hatékony és tiszta, mint a tüzelőanyag-cella, de jobb, mint a benzin. Egy kiló földgáz energiatartalma megegyezik másfél liter benzinével. A kipufogó gáz 25%-kal kevesebb szén-dioxidot, és 20%-kal kevesebb nitrogén-dioxidot tartalmaz, valamint mentes a dízel autókkal járó koromtól. A földgázzal üzemelő autók már most teljesítik az EU-ban négy év múlva hatályossá váló környezetvédelmi normákat. Gyárilag is lehet gázos autókat rendelni, de utólagosan is átalakítható a gépjármű. Hátrányuk, hogy a gázpalack sok helyet foglal, és az autók hatótávolsága jóval rövidebb, mint a benzineseké. Vigaszt jelent azonban, hogy ha elfogyna a gáz, bármikor vissza lehet váltani benzines üzemmódba. A gázt is kínáló benzinkutak száma egyre gyarapodik, úgyhogy ez a veszély egyre kevésbé fenyeget. (Annak ellenére, hogy egy gázos kút üzemeltetése négyszer annyiba kerül, mint egy hagyományosé.) Attól pedig, hogy az autó felrobban, nem kell félni, mert a gáz biztonságosabb, mint a benzin. Azonban a földgáz-tartalékok is kimerülőben vannak, ezért csak átmenetileg orvosolhatják a problémát.

Egyéb alternatívákkal is próbálkozik a tudomány. Több országban terjed a biodízel, amelynek alapanyaga a napraforgóolaj, azonban itt is komoly problémát jelent, hogy végső soron a napraforgóolaj megtermeléséhez is rengeteg energia szükséges, és nincs annyi megművelhető földterület, hogy a fogyasztás jelentős részét fedezni lehessen belőle.

Meddig marad divat az olaj?

A Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal tanulmánya szerint 2050-re már szinte senki nem fog tüzelőolajjal fűteni, csupán a lakosság öt százaléka marad ennél a ma még elterjedt energiaforrásnál. Helyébe a megújuló energiák lépnek. A megújuló energiák legnagyobb előnye, hogy bőségesen rendelkezésre állnak. A Szövetségi Napenergia Kutató Intézet szerint a megújuló energiaforrások háromezerszer annyi energiát tudnának szolgáltatni, mint amennyit jelenleg civilizációnk használ. A mai technológiákkal azonban ennek csak töredéke hasznosítható, ami még így is a Föld energiaszükségletének hatszorosa. Napenergiából a felhasznált energia 3,8-szorosa, geotermikus energiából az egyszerese, szélből a fele, biomasszából 0,4-szerese, vízenergiából 0,15-szorosa, és a tengeráramlás energiájából pedig 0,05-szorosa fedezhető. A fejlett országok a Kiotói Egyezményben vállalt széndioxid-kibocsátási normákat csak a megújuló energiák terjesztésével fogják tudni teljesíteni az elkövetkezendő években.

A jövő

Az irány egyértelmű: törekedni kell a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználására, és általában a hatékonyság növelésére. Az átmeneti időszakban pedig biztosítani kell a hagyományos energiaforrások (olaj, gáz, atom) környezetbarát és takarékos felhasználását. A szükséges átalakulás csak a politika és a gazdaság összefogásával lehetséges, és persze kizárólag nemzetközi szinten.