Könyvajánló

Néma tavasz

Szerző: 
Rachel Carson
Kiadó: 
Katalizátor Könyvkiadó
Kiadás éve: 
2007

Rachel Carson írónő születésének 100. évfordulójára a Katalizátor Könyvkiadó megjelenteti fő műve a Néma tavasz második, bővített, javított kiadását, melyhez a magyar utószót Darvas Béla írta.

A könyv hátlapján szereplő szöveg:

Rachel Louise Carson (1907. május 27. - 1964. április 14.) tengerbiológus, ökológus, író. Több könyv megírása után 1962-ben lett készen a Néma tavasszal, mely a máig tartó világhírt hozta el számára.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a korszakalkotó könyv megváltoztatta a történelem menetét, mert megjelenése után már nem lehetett a régi módon szemlélni az ember és környezete kölcsönhatását. Carson vészkiáltása országos vitát robbantott ki a növényvédő szerek használatáról, a tudomány felelősségéről és a technológiai haladás szabályozásáról. Tartott attól, hogy a technológia jóval gyorsabban fejlődik, mint az emberiség felelősségérzete Elsőként kiáltotta világgá, majd könyvében példák sorával bizonyította, hogy a növényvédő szerek esztelen használata visszafordíthatatlan pusztítást okoz a növény- és állatvilágban, és beláthatatlan következményei lehetnek az emberre. A leghatározottabban elutasította, hogy az ember céljául tűzze ki a természet leigázását, és tiltakozott az ellen hogy az emberiség egész környezetét elárasszák mérgező anyagokkal. Annál is inkább, mert a veszélyeztetettség mértéke nem ellenőrizhető, a tudósok pedig képtelenek pontosan megjósolni az élő szövet sejtjeiben felhalmozódó mérgek hosszú távú hatásait.

Sokan e könyv megjelenésétől számítják a civilszervezeti és az állami környezetvédelem létrejöttét. Máig ható következményei között megemlíthetjük a DDT és más veszélyes vegyszerek használatának betiltását, a Föld Napjának megünneplését, a környezetvédelmi törvények születését és az állami ellenőrző szervek felállítását.

 

Takács-Sánta András ajánlója:

Mérföldkő e könyv, olyannyira az, hogy sokan (amerikai szerzők különösen) 1962-es megjelenésétől számítják a globális zöldmozgalom kezdetét. Magyarul először 1994-ben, tehát jelentős késéssel látott napvilágot, de legalább eljutott hozzánk. Az utóbbi években azonban már antikváriumokban is ritkán bukkant föl, ezért mindenképp jó ötlet volt javított kiadásban újra megjelentetni Carson születésének századik évfordulója alkalmából.

A könyv főszereplője a hírhedt DDT rovarirtó szer, amelyet egy rövid ideig csodavegyületként ünnepelt a világ. Rovarölő hatásának felfedezéséért még a Nobel-díjat is megkapta Paul Müller svájci biokémikus 1948-ban. Bő egy évtizeddel később azonban megdöbbentő dolgok derültek ki a DDT-ről: kimutatták rákkeltő és egyéb káros hatásait az emberre és számos más, nem "kártevő" élőlényre nézve is. Ezek széles körben ismertté válásában szerzett hatalmas érdemeket Rachel Carson a Néma tavasszal. Noha a vegyipari lobbi azonnal kemény ellentámadásba lendült, Carson és társai megnyerték a DDT-csatát: a vegyszert a világ legtöbb országában betiltották (elsőként éppen Magyarországon a hatvanas évek végén), és ma már csak a malária elleni küzdelemben használják néhány helyen. (Velünk maradt azonban még sok száz más, veszélyes növényvédő szer...)

Habár nyilvánvalóan léteznek már frissebb művek is a növényvédő szerek káros hatásairól (magyarul alighanem a legjobb a Virágot Oikosnak című könyv, amelyet az a Darvas Béla írt, aki jelen kötet utószavát is jegyzi), a Néma tavaszt különösen Carson a klasszikus természetbúvárokat idéző stíluserényeinek és tudásának köszönhetően még negyvenöt évesen is érdemes kézbe fogni.

Nyelv: 
magyar
Oldalszám: 
280
Ár: 
2600


  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
    a fogyasztók érdekében