fbpx

| Tudatos Vásárló

Klímabarát újévet!

Januárra „Klímabarát tanfolyam”-ot hirdet a Klímabarát Települések Szövetsége. A háromnapos előadássorozat körbejárja az éghajlatváltozás problematikáját, a várható következményeket, s ezek kezelésének lehetőségeit.




Kezd felkészüléssel az új évet! A Klímabarát Települések Szövetsége
háromnapos tanfolyama erre kínál kiváló lehetőséget: Az öt hazai önkormányzat
részvételével tavaly megalakult
szövetség azzal a céllal jött létre, hogy helyi, település-szintű megoldásokkal
csillapítsa a klímaváltozás káros és veszélyes következményeit, valamint
egymást erősítve keressék a gyógyulás, az adaptáció lehetőségeit.

A program iránt érezhető megélénkült érdeklődés miatt a
szövetség elhatározta, hogy tanfolyamot szervez, amelynek révén reményeik
szerint újabb és újabb városokban és falukban ismerkednek meg az
éghajlatváltozás miatt kialakult helyzet várható súlyos következményeivel, s
egyre többen kezdenek el azzal foglalkozni, hogy a mit lehet és kell tenni
ebben a helyzetben. A tanfolyam célja, hogy az éghajlatváltozás
következményeként várható – a természeti környezetben és a társadalomban
bekövetkező – drasztikus változások kezelésére megfelelő helyi szintű
kezdeményezések születhessenek. A szövetség alapvetése szerint az
éghajlatváltozás további várható következményei miatt minden településnek
szüksége lesz saját éghajlatváltozási stratégiára.

A tanfolyam szeminárium jellegű előadások és filmvetítések
sorozatából áll. A tanfolyam során hallgatók az éghajlatváltozás okairól, a
várható következményeiről, valamint a következmények kezelésének lehetőségeiről
szerezhetnek ismereteket. A hallgatók megismerkedhetnek a helyi szintű klímastratégiák
kidolgozásának módjával és tartalmával, s azok megvalósítási lehetőségeivel. A
tanfolyam betekintést nyújt a hazai és a nemzetközi helyi szintű programok
tapasztalataiba.

További
részletek>>>

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás