Miközben olyan irányelvek kezdenek döntőek lenni az energiafelhasználás terén, mint a fokozott energiahatékonyság, a Magyar Elektromos Művek Rt. (ELMŰ) felháborító könnyedséggel indította el akcióját „Klíma, csoki, vanília” szlogennel. Arra buzdítja a lakosságot, hogy a közelgő nyárra való tekintettel – ami ráadásul úgy tűnik elég fagyos lesz -, vegyen klímaberendezést. Az odáig rendben lenne, véleményünk szerint, ha a magyar energiaszolgáltató vállalat a fogyasztókat tájékoztatandó felhívná figyelmüket, ha már légkondicionálót vásárolnak, azt tegyék ésszerűen, felmérve valós igényeiket, illetve szakértői konzultációkkal meggyőződve a berendezés minőségéről és a lakásba helyezés apró-cseprő gondjairól.

A helyzet azonban az, hogy az ELMŰ a fogyasztás nevében indít reklámhadjáratot. Sőt előnyt ígér azoknak, akik „légkondit” vásárolnak: 120 ezres klíma vásárlása esetén 3000 Ft „egyszeri, automatikus áramdíj jóváírásban” részesül a vásárló, aki pedig ennél még drágább klímaberendezést vásárol, az már 5000 Ft jóváírást kap. Ez elsőre jól hangzik, érdemes azonban gyorsan utánaszámolni. Klímavásárlás esetén a következő költségeket kell figyelembe venni:

1. klímaberendezés megvétele: 80-300.000 Ft.

2. beszerelés: 30-100.000 Ft.

3. egyszeri csatlakozási díj: 3000 Ft.

4. éves karbantartási díj: 8-10.000 Ft.

5. áramfogyasztás: havi 10.000 Ft a nyári hónapokra leosztva.

Ehhez képest a jóváírt 5000 forint a „cég ajándéka”. Az akcióban résztvevők ezen kívül a(z áram) fogyasztásért cserébe újabb lehetőséget nyerhetnek a(z áram) fogyasztásra: két hűtőgép kerül majd kisorsolásra augusztusban csoki- és vaníliafagyival megtöltve.

De egyelőre maradjunk az áramfogyasztásnál. Ahhoz, hogy a berendezés megfelelően működjön, zárt ablakok mellett kell élni. Pedig a napközbeni szellőztetés roppant fontos! A légkondicionáló csak hideget teremt, az oxigén ettől még nem cserélődik a helyiségben. Amennyiben viszont csak egy kicsit is nyitva marad az ablak, túl erős a kinti napfény, vagy épp rossz a lakás hőszigetelése, légkondink a sokszorosát fogja fogyasztani. A fogyasztás attól is függ, hogy hány fokot szeretnénk teremteni a lakásban. A kinti hőmérséklethez képest viszont maximum 4 fokkal ajánlott csökkenteni a helyiség hőmérsékletét, ennél nagyobb különbséghez ugyanis képtelen alkalmazkodni a szervezet. Ha például kint 30 fok van, akkor bent 26 fokra érdemes állítani a klímát. Ennél hidegebbet is kérhetünk, de az mind a pénztárcánkra, mind a szervezetünkre káros hatással lesz.

Mindeközben a lakossági energiafelhasználás világszerte és rohamos mértékben nő. A ház körüli energiafelhasználásnak az ökolábnyomunkban is egyre kiemeltebb szerepe lesz, illetve már van is. A háztartási energiafogyasztásból adódó széndioxid-kibocsátás az éghajlatváltozás egyik első számú gyorsítójává lépett elő! Egy átlagos klímaberendezés nyáron hozzávetőlegesen 250-300kWh-val növeli a fogyasztást havonként. Ezzel szemben egy folyamatosan üzemben lévő hűtőszekrény egész évi fogyasztása ennyi. Mind a két gép hűtésre szolgál, de valóban szükségünk van arra is, amelyik a lakásban lévő természetes levegőt hűti le?

A klímaberendezések nagymértékben egészségkárosító hatásúak, hiszen nem egy vályogház természetes nyári hűvösségét biztosítják. Az emberi szervezetnek ebben az esetben mesterségesen generált hideghez kell alkalmazkodnia, amiben ráadásul milliónyi parányi baktérium is fészkel. Allergia, megfázás, szemkiszáradás: ezek mind kísérő jelenségei a megfizetett kényelemnek. A klímaberendezés nem csak a belső levegőminőségre van rossz hatással, működtetése a zajszennyezés fontos forrása is.

A klimatizált helyiségek részei a „mesterséges paradicsomnak” – mondhatná Szilágyi Ákos társadalomkritikus. Az ember a globális felmelegedés következtében fellépő néha irreális (?) meleget akut megoldással próbálja orvosolni, tovább növelve ezzel edzetlenségét, beleringatva magát a kényelmes hűvösbe, miközben odakint tombol a forróság. Az izzadtság persze esztétikailag és fizikailag is kellemetlen, legalábbis a kényelem- és szépségipar minduntalan erről próbál meggyőzni minket. A klímaberendezés mindazonáltal a hidegvérűség, a ridegség és a személytelenség megtestesítője – gondoljunk csak a repülőterek, irodaházak, éttermek sokszor dermedt, fagyott légkörére. A sebtiben felszerelt kis szürke dobozok végül esztétikai szempontból sem túl lenyűgözőek a házak falán (főleg nem világörökségi környezetben!), és akkor még nem is beszéltünk az utcán alkalomadtán nyakunkba csöpögő melléktermékről.

A klímaberendezések különös világa Nyugat-Európában és főleg a mediterrán régiókban már teljesen bevett. A non plus ultra az Egyesült Államokbeli Las Vegas, ahol a hideg levegőt kifújják az utcára. Az emberek csak odaállnak, mint egy tusoló alá, csak ez most kivételesen hideg levegőt ereszt rájuk, nem vizet. Hogy mindez energia, és a végtermék elszáll az éterbe, az úgy tűnik, senkit sem érdekel. Japánban ezzel szemben a legprogresszívebb rendeleteket hozzák az energiahatékonyság nevében: az üzletemberek mehetnek dolgozni rövid ujjú ingben, hogy ne süljenek meg az irodában, a klímaberendezés bekapcsolásának lehetősége pedig szigorúan megadott határértékhez van kötve. Európában emellett használják még a klasszikus meleg elleni védekező technikákat, például a redőnyt, a spalettát, vagy a sokszor egységes színű napernyőket.

A fejlődés nevében olyan gépeket gyártunk, amelyek általában csak a kényelmi szempontokat kívánják kielégíteni. A „gombnyomás-társadalom” hallgatólagos megegyezése, hogy olyan gépeket gyárt, amelyek megspórolják az emberi energia-befektetést. Az ember művi, mesterséges környezetet épít maga köré, azonban a szervezetnek ehhez a környezethez is alkalmazkodnia kell (az emberi szervezet csodája egyébként, hogy bámulatosan képes alkalmazkodni környezetéhez). Az ilyen – többek között a klímaberendezésekhez való – alkalmazkodás azonban legalább annyira megterhelő, mintha a normál meleghez kellene alkalmazkodni. Gondoljunk csak bele, hogy így duplán kell a szervezetnek a hőegyensúlyt beállítania.

A „légkondicionált lidércnyomás” megvalósulni látszik. Egyedül tőlünk függ, hogy megvásároljuk-e a pillanatnyi kényelmet, vagy szem előtt tartjuk az energiafogyasztás globális problémáját.