fbpx

| Kalas Györgyi

Ki főz ma? Gyerekek a konyhában

Gyerekkel főzni macerás, ezt senki sem tudná cáfolni. Ezen kívül viszont csak előnyei vannak. Minden gyerek szívesebben eszi azt, amibe belekutyulhatott, és a főzés jóval több, mint ételkészítés. Vezessük hát be a kicsiket a konyha kalandos világába minél előbb! Imádni fogják.

Talán nem is kell hangsúlyozni, mennyit számít, ha a kisgyerek látja szorgoskodni szüleit a konyhában. Ez az alapja annak, hogy felnőttként természetes legyen neki a főzés, hogy örömét lelje a maga készítette ételben, és férfiként se kelljen azonnal étterembe rohannia, ha valami finomra vágyik.

Arról nem is beszélve, hogy kisgyermekkorban kell lefektetni az egészséges táplálkozás alapjait, hiszen az ilyenkor kialakuló étkezési szokások akár az egész felnőttkort meghatározhatják. Mindezeken túl pedig a főzés nemcsak az ételkészítésnek, hanem a tanulásnak, a hagyományok átadásának és a meghitt beszélgetéseknek az ideje is. Na meg a közös családi kalandé!A kisgyerekeket tulajdonképpen már legkisebb koruktól kezdve bevonhatjuk a főzésbe.

Ennek egyik feltétele, hogy ne zárjuk el előlük a konyhát. Fölösleges rácsokat és gyerekzárat felszerelni – inkább tartsuk nyitva a szemünket és legyünk türelmesek. A veszélyes tárgyakat persze pakoljuk el, de a többi konyhai edénnyel hadd játsszon, ismerkedjen a kúszó-mászó baba. Sokan inkább akkor főznek, amikor a gyerek alszik, mert úgy nyugalmasabb és gyorsabb, de már a féléves gyerek is szívesen figyeli a konyhában az etetőszékéből, hogy mit ügyködik a mamája.

A sütésbe már egy kétévest is be lehet vonni, és célszerű is minél előbb kezdeni. Ilyenkor ugyanis még intenzíven érdekli őket az étel, három- és ötéves kora között viszont a legtöbb gyerek sajnos válogatósabb lesz.

Aki eddig nem sütött, annak itt a remek alkalom, hogy belevágjon, hiszen nincs ehhez fogható alkotómunka. A kicsik imádnak a gyúrt tésztában tapicskolni, és ha veszünk nekik saját sodrófát és gyúródeszkát, szívesen kinyújtják a tésztát, a formára szaggatásról nem is beszélve, hiszen tulajdonképpen ugyanezt csinálják a drága gyurmákkal is.

A közös alkotást kezdhetjük például a karácsonyi mézeskalácssütéssel, amelynek során a gyerekekre bízhatjuk a szaggatást és a tojással kenegetést. A nagyobbak élvezni fogják a cukormázzal való díszítést, de azon se lepődjünk meg, ha gyerekünk nem csinál mást, mint üdvözült arccal órákon át könyékig turkál a lisztben. Igaz, hogy lisztes lesz az egész lakás, de annyi baj legyen!

Szerencsés, ha olyan sütőnk van, amelyikben van világítás (ma már szinte mindegyik ilyen), mert akkor távolról együtt csodálhatjuk, hogyan sülnek a közösen készített, fantasztikus sütik. És ez az együtt főzés egyik legnagyobb varázsa: a gyerekek sokkal szívesebben eszik meg azt, aminek elkészítésében részt vettek.

 

Kellemes macera

Az együtt főzéshez persze nem árt jól felkészülni, és még véletlenül se higgyük azt, hogy majd gyorsan összeütünk együtt valamit. Ha ebédet főzünk, lássunk hozzá jóval hamarabb, mint szoktunk, különben csak kapkodás lesz a vége, és a gyereknek elmegy a kedve az egésztől.

Készüljünk fel arra is, hogy extrém ötletei lesznek, valószínűleg lovacska alakú tortát akar majd sütni a kerek helyett, és betűtésztát tenne a húslevesbe. Legyünk vevők ezekre az ötletekre, még az is lehet, hogy valami nagyszerűt fedezünk fel. Szintén számoljunk azzal, hogy jó nagy felfordulás lesz majd a konyhában. Egy szó, mint száz, az együtt főzésbe ne egy végigdolgozott nap estéjén vágjunk bele.

A kisgyerek valószínűleg már attól boldog lesz, ha kap egy kis kötényt, de ha még saját konyhai felszerelései is vannak, kiugrik a bőréből. A főzést kezdjük a kedvenc ételével, például a palacsintával. Ebben a gyerek remekül részt tud venni, öntheti a tejet, és némi gyakorlással egy 3-4 éves már a tojást is megtanulja feltörni. Ez utóbbit különösen imádják, mert nagy sikerélményként élik meg.  Persze a kész palacsinták megtöltését is rájuk bízhatjuk.

Szintén gyerekbarát étel a túrógombóc vagy a nudli, hiszen ezeket kézzel lehet gyúrni, formázni. Ha kést még nem merünk a kezébe adni, bízzunk rá egyszerű ám vicces feladatokat. A bolognai spagettihez nem tud ugyan hagymát vágni meg húst pirítani, de ha lehúzzuk a paradicsomok héját, megengedhetjük neki, hogy szétpasszírozza őket.

A krumplipürét szintén minden gyerek szereti, és nincs is annál jobb, mint a krumplitörővel trancsírozni, de a tejet és a vajat is hozzákeverhetik. Külön kiemelnénk minden gyerek kedvenc ételét, a pizzát, amelyet könnyen el lehet készíteni otthon. Lustábbak a tésztát a kenyérsütő gépre bízhatják, de egyáltalán nem nagy munka összegyúrni egy kis lisztet, olajat, vizet meg élesztőt, és már kész is a pizzaalap, amelyre a gyerek aztán azt pakolhat, amit csak szeretne.

Az alapanyagokon kívül megismertethetjük a kisgyerekkel a fűszerek világát is. Erre remek lehetőség egy kiskert vagy fűszerláda kialakítása. Nekünk mindig lesz kéznél friss ízünk, a gyerekek pedig boldogan szagolgatják a friss fűszereket, és büszkén tanulják a neveket. Akármilyen kicsi erkélyünk van, oda is lehet ültetni babot, paradicsomot, amit aztán együtt leszedhetünk és megfőzhetünk.

Komolyabb ételek főzésébe valószínűleg csak 5-6 éves kor után vághatunk bele. Ehhez nem árt, ha a gyerek szereti az adott ételt, bár tény, hogy a két dolog egymás erősíti, hiszen az együtt főzés kialakítja a gyerekben az étel szeretetét. Ötéves kor alatt inkább csak műanyag, később életlen vajazókést adjunk a gyerek kezébe, ezzel is kiválóan lehet szeletelni gyümölcsöket, miközben megtanulhatja, hogyan kell helyesen bánni a késsel (nem beszélve a kenyérvajazásról).

A főzéshez természetesen a rendrakás is hozzátartozik, és itt mindjárt kitérhetünk a főzés nevelő jellegére. Nagyobb korban már meg kell tanulni rendbe rakni a konyhát. A mosogatással általában nem szokott gond lenni, hiszen a gyerekek élvezik, ha vizezhetnek, de később jöhet a takarítás.

Bár angol nyelvű gyerekszakácskönyvvel Dunát lehet rekeszteni, magyarul Monspart Éva klasszikusán kívül nem sok ilyen van. De talán nincs is rá szükség, hiszen a családi főzés éppen arról szól, hogy az ismert, megszokott ízeket továbbadjuk, és újra felfedezzük a nagymamák receptjeit.

És közben egy csomó egyéb hasznos dolgot is megtanulhatnak a gyerekek. Sütés közben, a hozzávalók kimérésekor lehet egy kicsit matekozni, később pedig, mivel a gyerekek igencsak alapanyag-pazarlók, komolyabb beszélgetésekbe is belemehetünk arról, hogy miért kell spórolni, hogyan teremnek a zöldségek, gyümölcsök, melyik országban mi terem, hol mit esznek, miért nem jó a sok cukor, és így tovább. Egyszóval a főzés nemcsak élvezet és öröm, hanem komoly nevelőmunka is – de ne feledjük, leginkább közös kaland. 

 

 

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 25. számában.

 

***

Tetszik a TudatosVásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!

 

Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás