| Tudatos Vásárló

Kerékpárutat adtak át a Hármas-Körös védtöltésén

Közel hétkilométer hosszú kerékpárutat adtak át a Hármas-Körös jobb parti védtöltésén Szelevényen. A közlekedés új lehetőségét a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-Kövizig Kunszentmárton és Szelevény önkormányzatával együttműködve az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Alföldi Operatív Programjának keretében valósította meg.




Kóthay László vízügyi szakállamtitkár az átadáskor arra
emlékeztetett, hogy a Hármas-Körösön 2006 tavaszán bekövetkezett rendkívüli
árvíz után ezt a gátszakaszt teljesen újjáépítették, és ezentúl kettős célt
szolgál. Az árvízmentes időszakban kerékpárútként működik, ugyanakkor a folyó
áradásakor hozzájárul az érintett szakasz árvíz-védekezési munkáinak sikeres
végrehajtásához, megőrizve a fővédvonal feladatát, a térség árvízvédelmi
biztonságát.

A 6,7 km hosszúságú, 3 méter szélességű, nemesített padkával
ellátott kerékpárút kivitelezését a KÖTIVIÉP ÍB Kft. végezte. A beruházás
teljes költsége 191,2 millió forint volt, megvalósításához az Európai Unió
172,1 millió forintot adott, míg 19,1 millió forintot hazai pénzügyi forrásból
biztosítottak.

Kunszentmárton és Szelevény légvonalban alig hat kilométerre
van egymástól, ennek ellenére, mivel csak közúton lehetett az egyik
településről a másikba eljutni, 13,4 kilométert kellett megtenni. A kerékpárút
átadása után a távolság a felére csökken. A gépjárművek felhajtását tiltó
táblákkal és sorompókkal korlátozzák, elősegítve ezzel a kerékpárosok
biztonságos közlekedését.

 

Forrás: MTI

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás