| Tudatos Vásárló

Kerékpárosbarát munkahely pályázat

Akár 200 millió forintot is kaphatnak vállalkozások, civil szervezetek és állami intézmények kerékpárosbarát munkahely kialakítására

A június 30-án induló uniós pályázaton 1 millió és 200
millió forint közötti vissza nem téritendő támogatás igényelhető
kerékpártároló, öltöző és zuhanyzó építésére. A KEOP-6.2.0 pályázat
keretösszege egymilliárd forint, részletes információk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján találhatók.

Az április 22-én kezdődött Bringázz a munkába! akció hat hete alatt a 6143
résztvevő összesen több mint 430 ezer kilométert tett meg kerékpáron, és így
nagyjából 170 tonna széndioxid-kibocsátástól kímélte meg a környezetet. A Kerékpáros
Magyarország Program
keretében másodszor meghirdetett kampány több mint
háromszor annyi embert ültettet kerékpárra, mint a tavalyi első.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium akciója során gyűjtött
statisztikai adatok szerint a résztvevők otthona és a munkahelyük közötti
távolság átlagosan 7,2 kilométer – mondta az MTI-nek Szabó Kristóf
projektkoordinátor. Ez az adat alátámasztja a tudományos vizsgálatok
következtetéseit, amelyek szerint a kerékpározás a munkába járás leggyorsabb és
leginkább környezetkímélő formája – mondta a tárca munkatársa.

 

Forrás: MTI

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás