fbpx

| Perneczky László

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Kékhullám zászló: a legjobb partokon lobog

Magyarországon 238 szabadvízi strand működik, bár messze nem egységes színvonalú szolgáltatásokkal. Többségük betartja a szigorú uniós, illetve ÁNTSZ előírásokat, de csak tizedük – összesen 34 strand és 7 yachtkikötő – érdemelte ki 2008-ban a legjobb szabadvízi strandokat minősítő védjegyet, a Kékhullám Zászlót.

2004-es indulásakor a 130 balatoni strand
közül 27 indult a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és az akkor száz éve
alakult Balaton Szövetség meghívásos pályázatán, és 19 nyerte el az adott
szezonra a zászlót. A következő évben már 28, 2006-ban pedig 40 indulóból 37
nyerte el a Kékhullám Zászlót. Tavaly szünetelt, illetve átdolgozásra került a
Kékhullám pályázati rendszer, mert a kiírók nem tartották elég hatékonynak. Az
idei évtől azonban a Balaton mellett már fertő-, velencei- és tisza-tavi
fürdőhelyek is pályázhattak az elsősorban presztízsbeli és turisztikai
marketing előnyt jelentő elismerésre.

„Inkább a külföldiek keresik a minősített
strandokat, úgy látom, a magyaroknak ez még nem annyira fontos” – válaszolt
kérdésünkre Kindl György, a keszthelyi Városüzemeltetési Kft. kereskedelmi és
marketing igazgatója. Pedig a magyar Kékhullám Zászló nem keverendő a 37
országban mintegy 3200 partra kiterjedő „Blue
Flag”
-gel, amely önkéntes öko-minősítési rendszer, és a fürdőzésre alkalmas
természetes partszakaszok, szabad strandok fenntartható fejlesztését és
minőségbiztosítását szolgálja.

A koncepció azonban hasonló: a magyar
zászlót azok a strandok nyerhetik el, amelyeknél kifejezetten jó a vízminőség,
magas a turisztikai vonzerő, változatos programok és szolgáltatások vehetők
igénybe. Alapfeltétel a mozgáskorlátozottak közlekedését segítő, akadálymentes
infrastruktúra, a színvonalas parkosítás és kerékpártároló biztosítása. A
megfelelő a hulladékgyűjtés és -kezelés is fontos szempont, bár a szelektív
hulladékgyűjtés még nem volt kötelező.

„A cél az, hogy a magyar Kékhullám Zászló
tartalmában és idővel formálisan is csatlakozzon a nemzetközi és EU-s minősítési
rendszerekhez. A magyar vendégek talán azt hiszik, hogy bármelyik strand
minősíttetheti magát, pedig már most igen szigorú a rendszer. Nem elég például
papíron benyújtani a dokumentációt és igazolásokat, minden pályázó strandot
végigszemléz egy minősítő bizottság. Büszkék vagyunk arra, hogy Keszthely
mindhárom strandja évről évre megkapta Kékhullám zászlót” – mondta el Kindl
György.

Van persze olyan strand is – a gárdonyi Sport Beach – amely egyenesen „öko-szemléletűnek”
vallja magát. A 18-féle sportolási lehetőség mellett a vendégek palackprésekkel
tömöríthetik, és szelektíven gyűjthetik a hulladékot, környezetkímélő
tisztítószereket használnak, minden kézmosó és zuhany víztakarékos csapokkal
lett felszerelve, és a kiadványokat is újrapapírra nyomtatják.

2008-ban a következő strandok és kikötők
viselhetik a Kékhullám Zászló minősítést:

Balatoni strandok

Alsóőrs

Községi strand

Badacsonytomaj

Badacsonyi strand

Balatonakali

Községi strand

Balatonalmádi

Káptalanfüredi strand

Wesselényi strand

Balatonberény

Községi strand

Balatonboglár

Platán strand

Balatonfenyves

Községi strand

Balatonfüred

Esterházi strand

Kisfaludi strand

Balatongyörök

Községi strand

Balatonkenese

Bercsényi strand

Bezerédi strand

Vak Bottyán strand

Balatonlelle

Napfény strand

Balatonmáriafürdő

Központi strand

Balatonszemes

Berzsenyi Strand

Csopak

Községi strand

Fonyód

Városi strand

Gyenesdiás

Diás strand

Keszthely

Helikon strand

Libás strand

Városi strand

Révfülöp

Császtai strand

Siófok

Városi nagystrand

Szigliget

Községi strand

Vonyarcvashegy

Lido strand

Zánka

GYIC strand

Községi strand

Balatoni kikötők

Balatonfüred

közforgalmú és vitorláskikötők

Balatongyörök

csónakkikötő

Balatonszemes


Szigliget


Tihany


Tisza-tó

Abádszalók

Nagy strand

Sarud

Strand

Tündérrózsa kikötő

Fertő-tó

Fertőrákos

Yachthafen

Sopron

Fertő-tavi vízitelep strand

Velencei-tó

Agárd

Park camping strand

Gárdony

Sport Beach strand

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás