fbpx

| Tudatos Vásárló

Karácsonyra – reményt!

Az Élőlánc Magyarországért partnerszervezeteivel országos kampányt
indított a bezárással fenyegetett kistelepülési iskolák (és így a
falvak) megmentése érdekében.

 

Védjük meg mi magunk az ország település- és iskolahálózatát;
rendezzük meg a kisiskolák karácsonyát, karácsonykor az ajándékra szánt pénz
10%-át adjuk a kisiskoláknak
– szól az Élőlánc felhívása.

Az összefogás szervezői december 19-én este 7 órai kezdettel
jótékonysági koncertet tartnak a Magyar Tudományos Akadémia
Dísztermében. További információ >>>


“Idén vagy száz falusi iskola kapujára került lakat. A
következő években sok száz intézményt fenyeget hasonló sors. A megszorító
intézkedések több tízezer gyermeket hoznak hátrányos helyzetbe: nekik már a
tudáshoz vezető út első lépéseinél el kell szakadniuk az otthonuktól. A
tanuláshoz való jog ebben a korban még mindenkit a saját lakóhelyén illet meg.
A kisiskolákban, ugyanolyan jó, kis tanulócsoportban pedig jobb teljesítmények
születnek, mint másutt. Illyés Gyula, Móra Ferenc, Öveges József tanyasi
iskolába jártak, s olyan útravalót hoztak magukkal, amiből másoknak is bőven
jutott.

Az iskolától megfosztott falvak sorsa lassú halódás. Ezt tudván
a finnek, a franciák, az osztrákok és más európai népek nem büntetik, sőt
inkább megkülönböztetett segítségben részesítik a kistelepülések iskoláit.
Tudják, az országnak falvakra, a falunak iskolára van szüksége. S olcsóbb és
emberségesebb, ha a diákok serege helyett szükség esetén tanáraik kelnek útra
reggelente.”

Az Élőlánc jövőre is folytatni szeretné a gyűjtést, az
adományokat 2008. május elején osztja szét az iskolájuk megmentésére pályázó
falvak között. Pályázni azzal lehet, amit a helyi közösség, a tanárok, a
családok, az önkormányzat tesz az iskoláért, az ott folyó pedagógiai munka
eredményességéért. A kezdeményezés célja a társadalmi szolidaritás erősítése, a
felelősségérzet mozgósítása.

Az adományokat „kisiskolákért” jelzéssel a Kós Károly
Alapítvány fogadja.
Számlaszám: 10402166-21629530-00000000

A kezdeményezést a Független Pedagógus Fórum, a Magyar
Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, a Magyar Nevelők és
Tanárok Egyesülete, a Magyarországért Egyesület és a Nagycsaládosok Országos
Egyesülete is támogatja.

 

Kapcsolat, további információ:
e-mail: iroda@elolanc.hu
mobil.: 30/5979-001
web: www.elolanc.hu

 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás