fbpx

| Jurecska Laura

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Jófej cég: Fruit of care

Egyre több pozitív példa akad Magyarországon is jól működő társadalmi vállalkozásokra. A Fruit of care immár 10 éve tervez és értékesít dizájn-termékeket fogyatékosok bevonásával.

Mikor jött létre a fruit of care, és honnan származik az ötlet?

Az ötlet már régebben felmerült, úgy 2000 táján. Az alapkoncenpció az volt, hogy iparművész által tervezett tárgyakat készítsenek fogyatékosok. Az ötlet fontosabb fejlesztési lépései pedig a következők voltak: létre kellett hoznunk egy technológiáját és munkakultúráját tekintve megfelelő fejlettségű védett műhelyt, ahol fogyatékos emberek dolgoznak, majd megalkottunk egy üzleti koncepciót. Ma már a fruit of care önálló cég, amely több, fogyatékosokat foglalkoztató céggel van kapcsolatban.

 

Miért döntöttek a társadalmi vállalkozás mellett?

Bevallom, 2006-ig nem is tudtam, hogy létezik ilyen vállalkozási forma. Korábban egy civil szervezetnél dolgoztam, és azt tapasztaltam, hogy a civil szervezetek alárendelt helyzetbe kényszerülnek az üzleti élet szereplőivel szemben. Mi ezt a két világot próbáljuk közelebb hozni egymáshoz, hiszen üzleti alapon működünk egy társadalmi cél érdekében.

 

A honlapjukon látható, hogy vannak támogatóik is. Tisztán üzleti alapon, vagyis a termékek bevételéből működőképes lenne a vállalkozásuk?

Mint ahogy már említettem, a vállalkozás ötlete régóta létezik, a cégünk azonban még kezdő, így működésünkhöz szükség van támogatókra. Jelenleg egy mobiltelefon-szolgáltató támogat bennünket. A célunk azonban az, hogy támogatások nélkül tudjunk működni, sőt mi magunk tudjuk támogatni beszállító védett műhelyeket.

Fruit of care

Hány fő dolgozik Önöknél?

A fruit of care kisvállalkozás, összesen két főt foglalkoztat, de hat szervezettel vagyunk kapcsolatban, ahol összesen mintegy 100 fogyatékos állítja elő a fruit of care termékeit.

 

Mennyiben más a munkatempó/munkaforma a fogyatékosokkal való együttműködésben, mint a nem sérült emberekkel való közös munkában?

A sérült embereknek nagyobb segítségre van szükségük a munkavégzéshez, legtöbb esetben lassabban végzik munkájukat. Ugyanakkor a fogyatékosok között is ugyanúgy megvannak a különbségek kézügyességben, munkamorálban.

Vigyáznunk kell arra, hogy mennyire terheljük őket. Egy nagyobb megrendelésnél előfordulhat, hogy a kapacitásunk korlátokba ütközik. A fogyatékos embernek sokkal kevesebb választási lehetősége van olyan tekintetben, hogy milyen munkát vállal el. A mi céljaink között az is szerepel, hogy a velük szemben támasztott magasabb elvárásokkal hozzájáruljunk a fejlődésükhöz.

 

Hogyan alakul a vásárlói körük? Mi a tapasztalat: az „üzenet” miatt választják Önöket a vevők, vagy inkább maguk a termékek miatt?

A cégek felé folytatott kommunikációnkban igen fontos elem a társadalmi jelleg. Ha a vásárló a boltban látja meg a termékünket, csak akkor szerez tudomást az „üzenetről”, ha érdeklődik az eladónál, ott tehát elsősorban a minőség a fontos.

Célunk az, hogy „rácsodálkozás-élményt” nyújtsunk az embereknek, hogy tényleg képesek a fogyatékosok ilyen jó termékek előállítására. Szeretnénk, ha csökkennének a sérült emberekkel szembeni előítéletek. Ezt sugallja új szlogenünk is: ajándék, amivel kétszer adsz.

 

Hogyan viszonyulnak az áraik a többi piaci szereplő áraihoz?

Áraink a felső középkategóriába sorolhatók.

 

Odafigyelnek az alapanyagok kiválasztásánál arra, hogy az helyi termék legyen?

A gazdaságosság miatt és egyébként is törekszünk erre, bár erre kidolgozott stratégiánk nincs. Fontosnak tartjuk még, hogy termékeink természetes anyagokból készüljenek.

 

Megjelenik a környezetvédelem az üzleti politikájukban?

Nem, méghozzá azért nem, mert ha túl sok az üzenet, akkor az megzavarja a vásárlót. Törekszünk a környezettudatosságra, de a kommunikációnkban nem erre fókuszálunk.

 

Mik a terveik a jövőre nézve? Mennyire működőképes hosszú távon ez az üzlet?

Szeretnénk a céget olyan szintre fejleszteni, hogy közepes méretben, állandó vevőkörrel és folyamatosan bővülő beszállítói és vásárlói körrel működjünk, éves forgalmunk pedig körülbelül 100 millió forint legyen. Megbízható, folyamatos munkát és bevételt szeretnénk biztosítani a fogyatékosokat foglalkoztató nonprofit szervezeteknek.

A fruit of care közvetítő szerepet tölt be a sérült embereket foglalkoztató védett műhelyek és a vásárlók között, szeretnénk a védett műhelyek igényeit is kielégíteni. Nonprofit cég lévén a nyereségünket fogyatékos-szervezetekbe forgatjuk vissza.

Regionális szinten egyre több az érdeklődő partnerszervezet, Szlovákiában már van egy partnerünk. Szeretnénk a fruit of care-t elvinni más közép-kelet-európai országokba, mindenhol a helyi adottságokhoz alkalmazkodva. Az álom az, hogy pár éven belül a fruit of care regionális szinten is ismert és elterjedt társadalmi márka legyen.

 

Hol lehet megvásárolni a termékeiket?

Minden alkalommal ott vagyunk a WAMP design vásáron, de karácsonykor a Vörösmarty téri vásáron is saját standdal jelentünk meg. Interneten is lehet tőlünk rendelni, most még csak postai utánvéttel, később megnyílik az online fizetés lehetősége is. Cégeknek pedig azt ajánljuk, hogy közvetlenül lépjenek velünk kapcsolatba katalógusunk megismerését követően.

 

Kép [cc] fruitofcare

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás