| Tudatos Vásárló

Jelentés a fenntartható közlekedésről

A héten az Európai Parlament (EP) új jelentést fogadott el,
amelyben elkötelezi magát a közlekedési ágazat zöldítése mellett.

Az EP a fenntartható közlekedésről kedden Strasbourgban
elfogadott jelentésében
állást foglalt amellett, hogy adó- és díjfizetési kedvezményekkel ösztönözzék a
kevesebb károsanyag-kibocsátással járó technológiák kifejlesztését, általában a
vasút, továbbá a régebbi típusokkal szemben kevésbé környezetkárosító
repülőgépek használatát.

A képviselők támogatják, hogy az új gépkocsik
széndioxid-kibocsátását csökkentsék kilométerenkénti 125 grammra. (A jelenleg
forgalomban lévő leggyakoribb új autótípusok kibocsátási adatait legszélesebb
körűen a brit Autóminősítő Ügynökség (Vehicle Certification Agency, VCA) adatbázisa
tartalmazza, míg az utóbbi tíz évben piacra dobott autótípusok
szén-dioxid-kibocsátási adatairól a brit autógyártók és autókereskedők szakmai
szervezetének adatbázisából
tájékozódhatunk.) Nagy többséggel elutasították viszont azt a módosító
indítványt, amely az egész EU-ban 130 km/órás sebességkorlátozás bevezetését
javasolta volna.

Az EP úgy véli, hogy a vasúti közlekedésben, amely kevesebb
energiafelhasználással és alacsonyabb széndioxid-kibocsátással járó közlekedési
mód – különösen, ha nem hőerőművekből nyert villamos energiát használ fel -,
jelentős kiaknázatlan potenciál rejlik. A légi közlekedést a képviselők
bevonnák a kibocsátás-kereskedelmi rendszerbe, a repülőtereken pedig a kibocsátástól
függő fel- és leszállási díjakat vezetnének be.

Ezzel szemben azonban, amint azt az egyik magyar képviselő
is kifogásolta, Európában továbbra is a közúti közlekedési projektek kapnak
hangsúlyt – a vasúti projektek kárára.

 

Forrás: MTI

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás