fbpx

Eszel kenyeret, de felismered, miből készült?

301

Felismered a különböző gabonákat?

1 / 7

  • Csupasz szemű gabona, aratáskor a gabonaszemek kiperegnek a pelyvalevélből.
  • Habár minden búzafaj tartalmaz sikért (glutént), egyedül ebből lehet levegős-buborkékos, könnyű szerkezetű kenyeret készíteni. A többi búzafajból készült kenyér mindegyike sokkal tömörebb.
  • Az élelmezésben betöltött szerepe kiemelkedő.
  • Magyarország 1300 körül már búzát exportált nyugatra, ekkor jellemzően tájfajtákat termesztettek. A modern nemesítés a 19. század végén 20. század elején indult, hazai nemesítésű egyik első búzafajtánk a Bánkúti 1201 (1931).

2 / 7

  • Ősgabona, hántolni kell, a kenyérbúza pelyvás szemű rokona.
  • Nyugat-Európában a középkor uralkodó gabonája, Magyarországon a 19. század végéig termesztették majd feledésbe merült
  • Nedvesebb csapadékosabb területek jellemző gabonája, amely jól tűrte a hideg teleket, európai elterjedése ennek is köszönhető, azonban mára a termesztése visszaszorult.  A tönkénél és alakornál igényesebb gabona, elterjedése a mezőgazdaság fejlődésével párhuzamosan zajlott, amíg a csupasz szemű kenyérbúza ki nem szorította a termesztésből.
  • Napjainkban reneszánszát éli, Magyarországon jórészt biogazdaságok termesztik.

3 / 7

  • A búza nemzettség legősibb tagja, vad változata a kenyér búza egyik őse. Ötzi a jégember is ilyen búzát fogyaszthatott.
  • Pelyvás gabona vagy ősgabona, hántolni kell. Keskeny, egysoros kalászai vannak és egyszemű búzának is hívják, mert kalászkánként 1 szemet terem.
  •  Hegyvidéki és marginális területek igénytelen, alacsony tápanyagigényű gabonafaja, amely keveset terem, de jó betegség-ellenálósággal rendelkezik.
  • Magasra nő, szalmáját gyakran gombatermesztéshez is felhasználják.
  • A belőle készült kenyeret formában sütik, mert a tönkölyhöz hasonlóan lágy sikérrel rendelkezik.
  • Lisztje a durumbúzához hasonlóan sárgás, karotinban gazdag, magas biológiai értékű és könnyen emészthető.

4 / 7

  • Csupasz szemű gabona, a tönke a legközelebbi rokona
  • Kemény szemű búzának is hívják és a mediterrán területek népszerű búzafaja.
  • Őrleménye sárgásabb színű, amely magasabb béta-karotin tartalmának köszönhető.
  • Tojás nélkül is jó állagú tésztát ad, leggyakrabban száraztészták alapanyaga készül belőle.
  • Glikémiás indexe alacsonyabb, mint a kenyérbúzáé.

5 / 7

  • Pelyvás gabona, hántolni kell.
  • Virágzata bugavirágzat (szemben az összes többi listában szereplő gabonával, amelynek kalászvirágzata van).
  • Gluténmentes gabona.

6 / 7

  • Ősgabona.
  • A fáraók és az ókori Egyiptom uralkodó búzafaja, elsősorban mediterrán éghajlatú területeken termesztették.
  • Kétszemű búzának is nevezik, kalászkánként 2 szemet terem.
  • A kenyérbúzához képest kevesebbet termő, de annál jóval magasabbra növő, akár másfél métert is elérő gabona.
  • Tésztaipari és szemes formában, köretként való felhasználása a legjellemzőbb.
  • Európán belül Olaszországban ma is termesztik „farro” néven kerül forgalomba. Íze enyhén mogyorós.
  • Legközelebbi rokona a durumbúza, ősdurum-nak is hívják időnként.

7 / 7

  • Csíráztatott majd kiszárított (aszalt vagy pörkölt) formáját malátának hívjuk, ami a sörgyártás alapanyaga, ehhez hántolás nélkül használják.
  • Hántolt és koptatott verziója a gersli avagy ...gyöngy, amelyet leggyakrabban a sólet alapanyagaként használunk, de önálló köretként a rizst is helyettesíthetjük vele.
  • Kalásza lehet két-, négy- vagy hatsoros. A sör általában a kétsoros tavaszi gabonából készül, amelyet bókoló (lefelé hajló) kalászairól ismerhetünk fel a legkönnyebben.
  • Az ókorban a tönke mellett ez számított a legfontosabb gabonafélének, mind állati takarmányozás, mind emberi fogyasztásra ezt termesztették.
  • A történelem során fokozatosan veszített népszerűségéből és élelmezésben betöltött szerepét átvette a búza.

    Iratkozz fel híreinkre!

    Tippek, tesztek, programok

    Megszakítás