
| Tudatos Vásárló
Járj utána egy telefonhívás valódi árának!
A mobiltelefonok valamint egyéb kommunikációs és szórakoztató elektronikai eszközök megkönnyítik életünket. Ez nem vonatkozik azokra, akik a termékek előállításán dolgoznak. Mennyibe kerül igazából egy hívás ára?
A lehető legalacsonyabb árak elérésének érdekében az elektronikai cégek a termelést olyan országokba telepítik, ahol a munkabérek alacsonyak és a környezetvédelmi előírások sem túl szigorúak. Mindemellett arról sem felejtkezhetünk el, hogy az elektronikai hulladékok nagy része is ezekbe az országokba kerül.
- Toxikus sokk: Tanulmányok kimutatták, hogy az elektronikai iparban dolgozók nagyobb mennyiségű mérgező vegyszernek vannak kitéve, mint a vegyiparban dolgozók.
- Hosszú munkaidő: Ázsia sok gyárában a munkaidő napi 10-12 óra, heti hat vagy hét munkanapon át, és a túlóra is kötelező.
- Alacsony munkabérek: A legtöbb gyárban a dolgozók még a túlóráik ellenére sem tudják megkeresni a létminimumot.
- Szakszervezetek hiánya: Kínában, ahol a legtöbb elektronikai eszközt gyártják, nincsenek a dolgozók jogait védő igazi szakszervezetek. Ezek nélkül nehéz változásokat elérni és javítani a munkakörülményeken.
- Megélhetés nélkül: Dél-Afrikában egyes szegény községek lakói kénytelenek voltak lakóhelyüket elhagyni olyan bányák miatt, amit a számítógépgyártáshoz szükséges fémek bányászatára használnak. Mindezt anélkül, hogy megfelelő módon kárpótolták volna őket. Zambiában pedig az újratölthető elemek gyártásához szükséges kobalt-termelő helyeken a bányásztelepülések lakói kénytelenek szembenézni földjeik és élővizeik szennyezésével.
- Halálos konfliktusok: A mobiltelefonok előállításához használt fémek bányászata több helyen konfliktusokat okozott, például a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
- Veszélyes hulladék: Ha egy régi mobiltelefont nem hasznosítanak újra megfelelően, akkor a káros anyagok, mint például az arzén és az ólom bekerülhet a talajvízbe vagy a légkörbe. Az elektronikus hulladékok nagy részét illegálisan exportálják szegényebb országokba, ahol a környezetvédelmi előírások hiányosak.
Tudtad, hogy…?
- Európában a fiatalok több mint 95%-ának van mobiltelefonja.
- 2011-ben több mint 1,5 milliárd mobiltelefont értékesítettek világszerte, ami 11% növekedés a 2010-es eladásokhoz képest.
- Csak Európában évente több mint 100 millió mobiltelefont dobnak ki, amelyeket sok esetben csak egy vagy két évig használtak.
A makeITfair projekt az elektronikai iparral foglalkozik, azon belül is leginkább fogyasztói termékekkel, mint például a mobiltelefonok, számítógépes játékok és laptopok. Célja, hogy tájékoztatást nyújtson a termelési láncában bekövetkező munkaügyi és emberi jogi visszaélésekről, illetve környezeti problémákról. Arra bátorítjuk a fiatalokat, hogy lépjenek fel a helyzet javításának érdekében. Együtt képesek vagyunk számon kérni a nagy elektronikai cégeket.
Mit tehetek én?
A multinacionális cégek befolyásolni tudják fogyasztóikat, de azok, akik megvásárolják termékeiket – mint Te is – ugyanúgy befolyással lehetnek ezekre a nagynevű cégekre. Itt az ideje, hogy a cégek felelősséget vállaljanak az elektronikai iparban dolgozók munkakörülményeiért világszerte. Te pedig így segíthetsz:
- Ha új mobiltelefont vagy játékot vásárolsz, mindig kérdezd meg, hogy az hol készült, és az előállítás során betartották a szociális és környezetvédelmi előírásokat!
- Mielőtt úgy döntesz, hogy új terméket vásárolsz: gondold végig, hogy valóban szükséged van-e rá, vagy tudod-e a régit használni még egy-két évig. Ha nem használod tovább, akkor vidd el egy újrahasznosító pontra, vagy add le egy elektronikai üzletben.
- Szervezz egy kampány napot vagy vitakört a témáról az iskoládban vagy a munkahelyeden!
- Mesélj barátaidnak és családodnak arról, amit megtudtál és mozgósítsd őket is!
- Keresd a további szórólapokat, információkat és javaslatokat a honlapunkon: www.makeitfair.org vagy itt a tudatosvasarlo.hu-n!
Kép (CC): Franc Le Blanc