| Kovács Gyula
Ivócsarnokok Budapesten
Ha nem szeretnénk palackozott vagy csapvizet inni, és egy budapesti sétától sem riadunk vissza, több ivócsarnok közül is választhatunk. A magunkkal vitt palackot nem csak szomjoltó, de gyógyhatású vízzel is feltölthetjük.
„Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni.
– Hát ezt meg minek árulod?
– Rengeteg időt lehet megtakarítani vele. A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet!
…Én – gondolta a kis herceg -, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé…”
Egy jó barátom pedig arról panaszkodott, hogy Budapesten, kőbányai lakásában borzasztóan klóros víz folyik a csapból, ezért rengeteg ásványvizet kénytelen vásárolni. A közeli kisboltban viszont csak egyutas palackokat talált, azt is drágán, hát rendszeresen a hipermarketek megvetett soraiban találja magát, az egyik leghétköznapibb anyaggal megrakott kosarat tolva a pénztár felé. Szerintem a kis herceg szépen kézen fogná, és együtt indulnának forrást keresni ebben a betonsivatagban. Távolról sem olyan képtelen ötlet, ha szem előtt tartjuk, hogy Budapesten rengeteg természetes forrás illetve fúrt kút működik. Csak termálvízből napi 70 millió liter tör föl, összesen 118 helyen. Jelentős részük gyógyvíz. Mindet végiglátogatni fárasztó séta lenne, ezért induljunk el a legismertebbek felé. Mivel ezeket hosszú ideje naponta százszám keresik fel a gyógyulni, vagy sokszor csak szomjukat csillapítani vágyók, a források mára kiépített ivókutakká váltak. Egyesek fölé pavilon épült: ezek az ivócsarnokok. A fővárosban három ilyen is akad. Kezdjük sétánkat a Városligetben!
A Széchenyi gyógyfürdő mögötti ivócsarnok története legalább olyan patinás, mint a fürdő rézkupolái. Az 59 celsius fokos termálvíz az 1877. évi fúrások során tört elő a mélyből. A rá következő évben már ivócsarnok borult a forrás fölé, amely húsz éven át fogadta vendégeit. Bár később a főszerep természetesen a máig is épülő-szépülő fürdőé lett, de 1939-től már bronz szökőkúttal, kőmedencével, és – a kor ízlése szerint – lekerekített formákból építkező acél-üveg pavilonnal találkozhattak a gyógyvizet inkább pohárból élvezők. Egészen 1960-ig, mikor is az épületet a pompától tartózkodó ízlésű éra egy jellegtelenebbre cserélte. Az utóbbi években felújított üvegcsarnok koncepciói a harmincas évek hangulatát ötvözik a jelenkor törekvéseivel: legyen a Ligetben egy hely, ahol a hűvös kőpadokon megpihenve nem csak gyógyhatású vizet, de egy kis békét is találunk. A forrás vizét a gyomor, a bél és a vese gyulladásos, hurutos megbetegedéseinek kezelésére, epeproblémákra, illetve a csontrendszer mésztartalmának pótlására ajánlják.
Következő állomásunkat, a budai Lukács gyógyfürdőt tápláló források sem nevezhetők újkori felfedezésnek, ugyanis már a környéken fellelt, római időkből ránk maradt írások említést tesznek a termálvízről. A XII. században gyógyfürdőt építettek és a török időkben majd több hasonló célú épület is emelkedik. Az egyik ilyenből nőtt ki később a Császár fürdő, ami 1844-ben öltötte föl mai arcát Hild József tervei alapján. Ennek szomszédságában feküdt az az elhanyagolt fürdőterület, amit az 1880-as években újított fel új tulajdonosa, Palotay Fülöp. Az intézmény – főként az itt található gyógyvíz jótékony hatásának és sokoldalú felhasználásának köszönhetően – gyors fejlődésnek indult. Az ivócsarnok 1937-ben nyitott, s bár a II. világháború felette sem dübörgött el nyomtalanul, a felújítás után megtartotta eredeti, ma is látható struktúráját Ide hétköznap 6:00-18:00, hétvégén 6:00-16:00 között kukkanthatunk be. A vizet hasonló problémák kezelésére ajánlják, mint a Szent István-forrásét.
Sétánk következő állomásánál mindjárt egy sereg forrás ered, melyek közül háromból bármikor ihatunk kóstolót. Ez a hely a Duna-parti Rudas gyógyfürdő, a három forrás neve pedig Hungária, Attila és Juventus. Az intézmény szintén a török hódoltságban virágzó fürdőkultúra örököse, de ezen a helyen sem a törökök ásták az első medencét. Orvosi ivókúrák egyébként 1924 óta folynak, a jelenlegi ivócsarnok pedig 1965-ben épült. Hétköznap reggel héttől délután kettőig érdemes odamenni, különben nem jutunk be. A Hungária vize gyomorhurut, gyomorsavtúltengés, vesemedence-bántalmak, ideges gyomorbajok ellen, az Attila-forrás légzőszervi hurutok, gyomor- és bélhurutok, hólyag-, epe- és májbántalmak, a Juventus pedig magas vérnyomás, korai elöregedés, reumatikus és köszvényes megbetegedések kezelése esetén tehet hasznos szolgálatot.
A fenti kutakat sokan ismerik, és téved, aki azt gondolja, hogy mindenki a gyógyulást keresi bennük, noha a Forrás felkeresésének mindenképp létezik egy ilyen szakrális oldala. A Szent István-forrás kedves „csaposhölgye” szerint fiatalok-idősek, betegek és makkegészséges emberek egyaránt betévednek. Van, aki csak erre jár, és kíváncsiságból kér egy pohárkával, de a legtöbben rutinosak: kannákkal, flakonokkal érkeznek. Egyesek évtizedek óta isszák, mások csak pár hónapja, de töretlen lelkesedéssel. Ki a megfelelő epeműködését köszöni a gyógyvíznek, kinek az emésztését hozta rendbe. Egyesek csodavíznek titulálják. A naponta elfogyasztott vízmennyiség a pár decitől a literes mértékig változik, de érdemes megismerkedni az általános javallatokkal, még jobb szakorvossal konzultálni.
Ajánlott limitet csak a Lukácsnál találunk, ami 3-5 deci egyszeri alkalomra, úgyhogy az én kőbányai barátom nem sokat kockáztat, ha egyszer nem a teszkó felé veszi az irányt. Bár van néhány dolog, amiben a bemutatott gyógyvizek mégsem veszik fel a versenyt a palackozott ásványvizekkel.
Egyrészt némi szervezést igényel a beszerzésük, hiszen nem úton-útfélen kaphatók. Emellett megvan az a tulajdonságuk, hogy nem éppen vízízű vizet adnak, nem is beszélve a furcsa kénes illatukról – hogy szépen fogalmazzak … Ellenben egy sor kiváló élettani hatással rendelkező, klórmentes, csomagolóanyag-mentes, árrésmentes, hipermarketmentes itókát tehetünk a hűtőbe, netán a szódásszifonba. És hogy a kishercegről se feledkezzünk meg: „Néha a szívnek is jó az a víz …” – és itt nem a kardiológiai vonalra gondolok.