| Tudatos Vásárló

Igyunk vizet!

A cukros üdítők is az okai annak, hogy Magyarországon sok a túlsúlyos gyerek. Ezért az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) új programot indított vízfogyasztás népszerűséért.

A HAPPY (Hungarian Aqua Promoting Program in the Young) azaz „A vízfogyasztást népszerűsítő program a fiatalok körében” nevet viselő projekt a WHO és az Egészségügyi Minisztérium közötti együttműködés alapján valósult meg. A program keretében Magyarországon elsőként két hónapos akciót indítottak, bevonva az iskolákat, a szülőket is abba, hogy a gyerekek, amikor szomjasak, elsősorban vizet igyanak.

Az OÉTI vizsgálata szerint a magyar általános iskolás gyerekek több mint 40 százaléka naponta többször is fogyaszt szénsavas, cukros üdítőt és ez jelentős mértékben hozzájárul a rohamosan növekvő gyerekkori elhízáshoz. A 2005-ben kiadott, az iskolabüfék egészséges választékát célzó rendelet megvalósítását az ÁNTSZ két alkalommal vizsgálta, azonban a legkevesebb előrelépés épp a friss zöldség-gyümölcs fogyasztásban, illetve a cukros üdítők terén volt tapasztalható.

A program során szénsavmentes ásványvizet tartalmazó ballonokat helyeztek el, hat önként jelentkező iskolában. Kiderült, hogy két hónap alatt 5415 liter ásványvíz fogyott, és a gyerekek 92 százaléka naponta legalább egyszer ivott az osztályteremben elhelyezett vízből – ezzel párhuzamosan pedig kevesebb cukros üdítőt fogyasztott.

 

Forrás: MTI

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás