
| Tudatos Vásárló
Így készíts padot raklapból!
Ritkán rakjuk félre az építkezésből megmaradt raklapot azzal, hogy jó lesz még valamire. Pedig egy kis munkával klasszikus ücsörgős-nézegetős padot eszkábálhatunk belőle.
*1 darab raklap (ha nincs a háznál, Tüzép-telepekről vagy raklapkereskedésekből kb. 2000 forintért beszerezhető),
*kör- vagy stílfűrész (de kézifűrésszel is kivitelezhető),
*24 db 60-80-as, de legfeljebb 100-as szög vagy csavar,
*kalapács vagy csavarhúzó,
*fahulladék vagy 15-20 centi széles fenyődeszka a lábnak, az igényeknek megfelelő hosszúságban.
Mindenkinek vannak emlékei falusi porták előtt üldögélő, szemlélődő és beszélgető nénikről és bácsikról. És persze elengedhetetlen kellékükről, az általában a ház körüli maradékok kreatív felhasználásával készülő padról. Nem kell megvárni a néni- és bácsikort ahhoz, hogy újrahasznosított ülőalkalmatosságot készítsünk.
1. Miután megszereztük a raklapot, fűrészeljük két részre. Három raklapléc jusson az egyik, kettő a másik oldalra.
A harmadik léc után vágjuk ketté a raklapot.
2. A kényelmes ülőmagasságnak megfelelően a fenyőlécből vágjunk le a lábakhoz szükséges darabokat. A hátsó lábak a támlarész tartói is lesznek egyben, így azokat hosszabbra kell vágni, a kívánt támlamagasság szerint.
A lábakat egyenként négy csavarral vagy szöggel rögzítsük
3. A raklap stabil szintképző részéhez (lábaihoz) rögzítsük először a pad első lábait négy-négy szöggel vagy csavarral.
A hátsó lábakat, amelyek a támlát is tartják, hagyjuk hosszabbra.
4. Ezt követően rögzítsük a pad hátsó lábait ugyanezzel a módszerrel. Ügyeljünk arra, hogy az első és hátsó lábakat a földtől pontosan egyenlő távolságra rögzítsük a raklaphoz, különben billegni fog a pad.
5. A kétléces raklaprészről fejtsük fel a fölső réteget. Ez lesz a támla. Majd a kívánt magasságban rögzítsük a hátsó láb fölfelé kilógó részéhez.
Társaink a munkában, mérce, csavarhúzó
6. Végül a kész művet reszelgessük, csiszolgassuk, hogy később ne legyen bajunk a kiálló szálkákkal.
A padunkat feldobhatjuk színes festékkel, saját készítésű kispárnával, de leginkább egy jó beszélgetőtárssal, akivel megosztjuk az ülőhelyet.
Ti már készítettek valamit raklapból? Ha igen, küldjetek fotót róla a szerk[kukac]tudatosvasarlo
Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.
***