Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Így eszünk mi – a 60-as nők főznek a legtöbbet, nem túl lelkesen

A 60-as nők fele főz naponta, de közülük minden másodiknak csak púp a hátán a főzés. A reggeli és az ebéd mindent visz. Az íz az első, utána jön az egészség. A hazai étkezési és főzési szokásokat valamint a konyhatechnológiához kapcsolódó attitűdöket mérte fel a GfK Hungária egy átfogó kutatásban. Az eredményből kirajzolódnak a magyarok étkezési szokásaira jellemző tendenciák.

Összesen 1400 embert kérdeztek meg online a GfK Hungária piackutató munkatársai. Kiderült, hogy a magyarok 71 százaléka inkább rendszeresen étkezik, a lakosság közel harmada állítja ennek ellenkezőjét, azaz, hogy az étkezésére a rendszertelenség a jellemző.

A legkevésbé a 30 év alatti fiatalok fordítanak figyelmet a rendszeres étkezésre, míg a leginkább kialakult rutinjuk a 60 év felettieknek van.

A legfontosabb étkezésnek a reggeli és az ebéd minősül. A magyarok közel háromnegyede nem hagyná ki a reggelit a napi rutinból, míg napi rendszerességgel ebédelni a lakosság 80 százaléka szokott. Az ebéd az az étkezés, ahol leginkább jellemző a meleg étel fogyasztása, rendszeresen hideg ebédet csak minden 15. magyar fogyaszt.

A vacsora esetében már fordul a sorrend: némileg többen vannak, akik a napi utolsó étkezésre inkább hideg ételt fogyasztanak, mint azok, akik meleget, de ők sincsenek kevesen: minden negyedik honfitársunk napi rendszerességgel fogyaszt meleg ételt vacsorára.


Iratkozz fel a Tudatos Vásárló Tesztek hírlevelére, hogy azonnal értesülj az újonnan megjelenő tesztjeinkről!

* indicates required


A magyarok kétharmada 3-4 alkalommal étkezik naponta. Minden 9. magyar viszont ennél ritkábban fogyaszt ételt. Vannak szép számmal ugyanakkor olyanok is, akik legalább 6 alkalommal étkeznek egy nap során, ők a vizsgált célcsoport 6 százalékát teszik ki.

Főzni meglehetősen sokan szoktak. A magyarok közel 70 százaléka bevallása szerint hetente több alkalommal is főzőkanalat ragad. Rendszeresség terén a 60 év feletti hölgyek járnak az élen, akik közel fele napi szinten készít meleg étel, míg ugyanez az arány a középkorú (30-49 éves) férfiak körében a legalacsonyabb: kevesebb, mint 10 százalék. A napi gyakorisággal főzők aránya Budapesten a legalacsonyabb, míg a vidéki városokban a legmagasabb.

Érdekes, hogy a gyakran főzők körében körülbelül ugyanannyian szeretik végezni ezt a tevékenységet, mint akik inkább nyűgnek és az idejük egy jelentős részét lefoglaló tevékenységnek élik meg.

Élelmiszervásárlás esetén a 4 legfontosabb szempontnak (sorrendben) az alábbiak bizonyultak: ízletes, egészséges, összetevők pontos feltüntetése és a megszokott, bevált termék, jó tapasztalatok.

A változó szokásokra utal, hogy már többen keresnek recepteket az interneten, mint ahányan szakácskönyvekből tájékozódnak. Minden harmadik válaszadó esetében a tévéműsorok is jelentős szerepet kapnak a tájékozódásban.

A jelenlegi kutatás újdonsága a konyhatechnológiákhoz kapcsolódó attitűdök vizsgálata. Kiderült, hogy egyre fontosabb tulajdonság a beépíthetőség, a több és hasznosabb innovatív funkciók, a smart-osodás és óriási kereslet mutatkozik a kisebb konyhai gépek iránt. Mára már az internet átvette az információszerzés vezető pozícióját, a válaszadók 76%-a nyilatkozott úgy, hogy konyhai gépek vásárlása esetén az interneten tájékozódik. A konyhai gépek vásárlásánál a fontossági sorrendet a gép elérhető funkciói és tudása vezeti, ami egyértelműen mutatja a tudatos vásárlási attitűdöt. Összességében a magyarok hatoda tekinthető nyitottnak a konyhatechnológiai újdonságok iránt.

Képek: pexels.com

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését!

 

Rendszeres havi 1000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 2000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 5000 Ft adomány

   

 

Rendszeres havi 10 000 Ft adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség. 

   

 

Bármennyit adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete
Bank neve:    Magnet Bank
Számlaszám:    16200106-00108490-00000000
IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000
Swift: HBWEHUHB

Köszönjük!

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás