Az önszerveződés egyik újkeletű „eszköze” a pledgebank, vagyis az ígéretbank. Tudományos alapja az evolúciós pszichológia és az elmeteória eredményeiből itt némiképpen egyszerűsített „tudom, hogy tudod…”-érzés. Hasonlóképp, a szociológiai kutatások már korábban is komoly közösségi értéket tulajdonítottak a kollektív tudatnak, amely többek között például a „tudom, hogy mindenki hozzám hasonlóan gondolja…” benyomással is jellemezhető.

Nos, az ígéretbank bízvást támaszkodhat ezekre a csoportjellemzőkre. Ha egyedül érzem magam azon igényemmel, hogy a környezetem szebb és tisztább legyen, vagy hogy bojkottáljam az ökológiailag elfogadhatatlan eljárásokkal termelő cégek termékeit, akkor kisebb a valószínűsége, hogy cselekvésbe fogok. De ha tudomást szerzek róla, hogy rajtam kívül tucatnyi, akár félszáz ember is hasonlóan érez a környezetemben, akkor nagyobb lendülettel kezdeményezek környezetbarát vagy természetvédő akciót.

„Megcsinálom, ha megcsinálod” – ilyen egyszerű az alulról felfelé irányuló (bottom-up) önszerveződés alapja. Csupán tudnom kell, hány társammal közösek a céljaink, preferenciáink. Ezeknek az érzelmeknek, attitűdöknek feltárásában segít az ígéretbank, amely az online infokommunikáció módszertanával gyorsítja, tömöríti és pontosítja az ötletek, eszmék terjedését. Az első fecskék termékbojkottal, természetvédelmi területek rendezésével, hipermarketek helyett a helyi kisebb üzletekben való vásárlással, illetve az otthonuk villanykörtéinek alacsony energiafogyasztású égőkre való cseréjével alig egy esztendeje indítottak.

Az önkéntesek először ígérgetnek, majd partnereket keresnek az ígéret végrehajtásához, végül cselekszenek: folyópartot gyomlálnak, utcát tisztogatnak, szemetet szednek a hegyoldalban stb. – lehetőségeikhez képest minél több embert bevonva. A weboldal az egyéni passzivitás csökkentésével közösségi igényt elégít ki. Ezt úgy érik el az ötletgazdák, hogy ha a nyilvánosan közzétett fogadalom tartalma nem teljesül előre meghatározott idő alatt, akkor sikertelennek minősül az indítvány – ez a konkrét záróelem kerekíti le és konkretizálja a kezdeményezést.

Az ígéretbankra vonatkozó „szabályok” szerint bármit lehet ígérni, ami legális, és ami másokat sem indít törvénytelenségekre. Vannak ígérgetők, akik azért választják a nyilvánosságot, mert úgy érzik, egyedül nem megy, csapatban könnyebb: ilyenek a fogyókúrázók és társaik.

A helyét (noha virtualitás esetén ez nehezen kezelhető fogalom: csak az ígéret földje virtuális, ám ahol az akció zajlik, az nagyon is valós hely) tekintve angliai származású kezdeményezésnek lenne tere nálunk is. Elsősorban nagyvárosokban, ahol a jól meghatározott, helyi érvényű ígéret nemcsak az akció deklarált céljának beteljesítésével járulhatna hozzá az életminőség javításához, hanem a szervezkedést követő cselekvéssel csökkenthetné az anonimitást, és gerjeszthetné a városi kisközösségek kialakulását, megerősödését.

Az így létrejött szerveződések természetesen nem organikus csoportok. Ám hasonlóságaik – céljaik, preferenciáik, és lokális érdekeik – mentén rejtett hálózatok szerveződhetnek közöttük. E hálózatok lehetőségét rendre maguk sem ismerik fel, egészen addig, míg az ígéretbank, vagy egy ahhoz hasonló kezdeményezés meg nem szervezi azt. Ha viszont már kirajzolódnak a helyi társadalmi kapcsolatok, akkor az adott ígéret beteljesítése után másra is használható az így létrejött közösségi erőtér. Azt a képet, amelynek legfontosabb vonásai előidézhetik az azonosulást és elköteleződést a résztvevők nem jelszavakkal, eszmékkel, mozgalmi karakterekkel vagy politikai érdekekkel, hanem kizárólag saját személyes jellemzőikből állítják össze. Ez a kép viszont gyorsan változhat, hisz maguk a közösségek is gyorsan változnak.

Erre az identifikációra különösen nagy szükség van a megapoliszokban: hogy az ember a városi közösségi javak birtokosának, és ebből következően a javakért felelős egyénnek érezhesse magát. Akik például egy közös cél teljesítése közben ismerkedtek meg, mondjuk együtt tisztítottak parkot, azok akkor is elérik majd egymást, ha egyéni – one-to-one – segítségre lesz szükségük: betegápolásra, fúrókölcsönzésre, költözködéshez.

Ideálkép a közösségek újrateremtéséről? Inkább a napjainkra a helyét és modern funkcióját lassan elfoglaló infokommunikációs eszköztár kihasználása. Mi másra lenne – többek között – jó az internet, ha nem az ígéretbankhoz hasonló kezdeményezésekhez való hozzáférés biztosítására, hogy a nagyvárosokban is megteremtse a hajdan, a szavannán magától értetődő élményként megélt egyidejűség és egyterűség érzését? Stanislaw Lem írja a Summa technologiae-ben (1964), hogy a jövőben az emberiség minden olyan technológiát plagizálni fog, amelyet a természet életfolyamatok formájában hozott létre. Könnyen lehet, hogy az internet egyik alapfunkciója a csoporttudat támogatása és megerősítése. Éljünk hát vele!