A Krisztinavárosban, egy dohos pincében még serényen dolgoznak a paplanok megmentésén, javításán, bár új már itt sem készül.

Szoktak-e még behozni javítanivalót?
Ritkán, de szoktak. Mi már jó tíz éve ugyan nem készítünk kézzel paplant, mert arra nincs már kereslet, de sokan megbecsülik még a régi, jó paplanjaikat és elhozzák, ha valami gondjuk van vele.

Miért nem készítenek új darabokat?
Nincsen már rá igény. Az ember csak bemegy bármelyik nagy lakberendezési áruházba, és könnyen válogathat a különböző gyári paplanok között, soknak meg az ára is olyan alacsony, hogy nem is tudnánk vele konkurálni. Igaz, a kézi és a gépi munka között mindig is nagy különbség volt.

Mik a különbségek?
A legfontosabb, hogy a kézi paplankészítésnél nagyon ügyelünk arra, ne kerüljön pehely vagy toll a varrás alá, mert – főleg a toll – el tudja vágni a cérnát. Ez volt mindig a kisipari és a nagyipari paplan között a különbség, hiszen az ipari paplanokat terítették, és a gép mindenen varrt, tehát ha toll volt, ha pehely volt a tű alatt, akkor is. Ezek a varrások azonban szétfeszítették a kockákat, így a toll elkezdett szétcsúszni a kockák között. Ezzel a paplan kényelmetlenné vált és már nem volt olyan jó hőszigetelő sem. Ilyenkor pár év után jöttek az iparoshoz átdolgoztatni az állami paplanokat.

Van a paplanoknak története?
Hogyne! Egy időben a selyempaplan óriási kincsnek számított, nagyon megbecsülték, és több generációt is kiszolgált. A századelőn nagyon divatos lett, hogy a szélére gombokat varrtak, amire úgy 15-20 centiméter szélességben vissza tudták hajtani a lepedőt, így maga a selyempaplan jóformán teljes egészében kilátszott. Ez egyfajta presztízskérdés volt. Voltaképpen ennek a típusnak a későbbi lenyomata a tükrös paplan. Idővel azonban megjelent a selyemnél olcsóbb és egyszerűbb borítóanyag, az angin.
A töltőanyagok között is nagy a különbség. A pehelypaplan drága kincs, ezért idővel sokan csak úgynevezett félpehely paplanokat rendeltek, aminek az anyaga félig pehely, félig toll. A különbség árban és súlyban is érezhető volt. Egy komolyabb paplan akár másfél kilót is nyomhat. Egyébként a toll sem mindegy, hogy milyen, hiszen különbséget teszünk a liba testéről származó töltő toll és a finomabb, piheszerű toll között, ami általában a libának a hónaljtolla, ezt általában párna töméséhez használjuk.

Mi a paplantömés folyamata?
Nagyon fontos, hogy minden kockába egységesen jusson töltőanyag. Van nekem egy kis mindentudó mérlegem, ami nagyon pontos, akár egy dekát is le tudok mérni vele. Ezzel minden kockához pontosan ugyanannyi mennyiségű anyagot tudok kimérni, amit azután az egyik végén nyitott huzatba egyesével beleteszek. Soronként gondosan elhajtom, nehogy szétcsússzon a tömés, majd körbevarrom azokat. Ehhez egy speciális paplanvarrógép szükséges, ami szélesebb a hagyományos gépeknél. Utána, miután megvarrom, a fény felé fordítva jól látszik, hogy nincs a varrás alatt anyag, minden kazetta jól elkülönül. Ez egyaránt fontos a melegítés és a szellőzés szempontjából is.

Miként lehet a régi paplant felújítani?
Kockánként szét kell szednünk a paplant, kivenni a tollat, pelyhet, amit egy speciális tisztítógépben gőzölnek ki. Nekem ugyan nincs ilyen gépem, de szerencsére van még, aki elvállalja ezt a munkát. Mivel vízzel nem érintkezhet a toll, mert akkor teljesen összeesne, így száraztisztítást kell alkalmaznunk. Nagyon fontos, hogy a gőzölésnél a kosz, a zsír kijöjjön belőle, ne tapadjanak össze a tollak. Utána ezt a tisztított árut töltöm vissza a paplanba, majd gondosan kijavítom a varrásokat, a borítóanyagot.

Mi az üzlet története?
Göbbös Gábor özvegyétől vettem át az üzletet, én Göbbös úrral már személyesen nem találkoztam. Régen, a háború előtt úgy volt, hogy valaki megszerezte a szakmáját, és ha tehetősebb volt – tudomásom szerint az övé tehetősebb család volt – rögtön néztek a gyereknek valamit, ahol el tudott kezdeni dolgozni. Az iskola annak idején kárpitos-paplanos végzettséget adott, így ő kárpitos és paplankészítő volt egyben. Mindig volt egy pár segédje, együtt készítették az ágybetéteket és a paplanokat. A Göbbös bácsi által 10 évvel a háború előtt készített paplanokat még ma is ide hozzák átdolgozni. Jönnek, mert a Göbbös műhelyt ismerik. Nehéz volt ugyanazon a szinten tartani a műhelyt és a kuncsaftokat megtartani, de úgy tűnik, talán sikerült. Ez az 50-es évektől szabadipar, ami azt jelenti, hogy iskolai képzés nem volt hozzá. Tehát, ha valakinek volt jó varráskészsége, vagy nem fulladt bele a tollba, akkor gyakorolhatta a szakmáját. Én is így kerültem ide.

Milyen a szakma jövője?
Nehéz megmondani. Egyrészt, egyre kevesebb embernek van régi, javítható paplanja, az újakat meg már nem nagyon hozzák ide. Sokszor nem is nagyon javítható, így 5-10 év után kénytelenek újat venni. Annál is inkább, mert a piaci nyitással minden áruház hozta a saját szabványait, amik nem egységesek és így a javításuk is nehézkes, nem éri meg. Másrészt egyre nehezebb jó tollhoz, pehelyhez jutni. Különleges helyzet, hogy Magyarországon létezik igazi libatoll, mert Európa-szerte már szinte mindenhol beszüntették. Egyesek a libákért aggódnak, hogy fáj nekik a tépés, mások – egyre többen – allergiásak a libatollra, így kórházakban, szállodákban már csak szintetikus anyaggal tömött paplant használnak. Amíg ezek az EU szabályozások nem jönnek át hozzánk, addig még talán elmendegél a szakma. Utána nem tudom, mi lesz.