Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Markovics Vera

Húsvéti tojásbiztonság — Gyakran ismételt kérdések

Szerkesztőségünket is egyre több olvasó bombázza kérdésekkel a húsvéti tojásvásárlással kapcsolatban. A következőkben a leggyakoribb kérdésekre válaszolunk orvosok és táplálkozástudományi szakemberek véleménye alapján.

Tekintettel a madárinfluenzára, szabad-e még egyáltalán tojást fogyasztani?
Először is a legfontosabb: Magyarországon tudomásunk szerint házi szárnyasokban egyelőre szerencsére nem mutatták ki a H5N1 (madárinfluenza) vírust, következésképpen a magyar tyúkok sem tojnak vírus-gyanús tojásokat. Lényeges emellett az is, hogy bizonyított: a madárinfluenza vírusa nagy hőmérsékleten garantáltan elpusztul. Következésképpen, ha valaki ezt a jelenleg még csak elméletinek mondható kockázatot is el akarja kerülni, legalább 60-70 celsius fokon főzze meg a tojásokat.

Miből tudom megállapítani, hogy egy tojás valóban friss-e?
A boltokban kapható tojásokon (persze főleg a dobozokon) fel van tüntetve az eltarthatóság ideje. Ha lejárt, az még nem jelenti okvetlenül, hogy rossz is. Mindenesetre fogyasztás előtt legalább 60-70 celsius fokon főzzük meg.

A friss tojás egyébként következőképpen ismerhető fel. Rázd meg a tojást: ha nem ad semmilyen hangot, akkor friss. Ha „kotyog” a belseje, akkor idősebb példányról van szó. Az idősebb tojás fehérje sűrűbb, ez okozza a kotyogást.

Egy másik módszer: helyezd a tojást hideg vízzel teli pohárba. A friss tojás elfekszik a vízben, az idős feláll. Ha a tojás a víz felszínére úszik, dobd el: biztos, hogy záp.

Ha tükörtojást akarsz készíteni, törd fel, és ha a fehérje és a sárgája egyaránt ívelt, domború, akkor friss tojással van dolgod, ha viszont mindkettő lapos, akkor antik darabot vásároltál. Ne fogyaszd el!

Hogy kerül dioxin a tojásba?
A múlt évben Európa-szerte riadalmat keltettek a hírek: dioxint találtak tyúktojásokban. Ráadásul a szabadon tartott tojók tojásai kerültek gyanúba. Ez persze nem csoda, mert a dioxin gyakran ipari hulladékokból kerül a természetbe – például csomagolóanyagok elégetése során felszabaduló mérges gázok által. Ezek a szennyező anyagok azután a talajba kerülnek, és meglehetősen lassan bomlanak le. A szabadon tartott szárnyasok könnyen felcsipegetik a szennyezett földszemcséket a magvakkal együtt. Mindazonáltal szakértők szerint a tojásokban kimutatott dioxin mennyisége többnyire nem olyan nagy, hogy – átlagos mennyiségű fogyasztás mellett – komolyan veszélyeztessék egészségünket.

Szóval: fő a bizalom, de a kontroll még jobb megoldás.

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás