fbpx

| Tudatos Vásárló, Nagy Melinda

Hulladékcsökkentő karácsonyi kihívás #3

Folytatjuk a sorozatot, amelyben egy kétgyerekes édesanya vállalja, hogy zöldebben, tudatosabban készül majd a karácsonyra. Ezen a héten ajándékot csomagoltunk, mézeskalácsot sütöttünk, és egy kicsit idegeskedtünk.

Az advent a befelé fordulás, lenyugvás, elcsendesedés időszaka, mégis, mintha minden ez ellen dolgozna. A karácsonyi készülődés közepette önmagában kihívás a fentiek teljesítése. Alapvetően úgy készültem, hogy egy programmentes, otthon alkotós adventet viszünk, mindössze egy fényvillamosozás és egy gyerekkoncert szerepelt a tervek között, hogy mindezzel támogassam ezt a folyamatot, mégis akadtak nehézségek.

Például beteg lett a kislányom, ezért sem a munkával, sem egyéb feladatokkal nem tudtam a tervek szerint haladni. A fényvillamosozást, jótékonykodást elnapoltuk, és a kézzel készített üdvözlőlapot sem sikerült a kigondolt napon megcsinálni. Úgy éreztem, összeszorítanak a tennivalók, és ebben az érzésben egyáltalán nem volt semmi karácsonyi. Le kellett nyugtatnom magam, ami ha nehezen is, de valamelyest sikerült. Mi segített?

Például a mézeskalács sütés. A finom tészta illata már a gyúrás közben belengte a lakást, a színes cukorkák, az asztal körül sertepertélő lisztes kezű gyerekek, az édesapjuk becsatlakozása, a gyertyagyújtás, mind-mind segítettek abban, hogy megéljük azt, amit szeretnénk, még akkor is, ha közben el kellett szaladni bicajjal sütőpapírért. (Ez egyébként egész jó kis kaland volt, mivel  csak a 3. boltban kaptunk.)

A vállalásom szerint FairTrade cukorral és kakaóval kellett volna dolgoznom, de mivel a lázas gyerek miatt nem tudtam kimozdulni, a férjemet küldtem el, aki sajnos nem kapott FairTrade cukrot. Kicsit csalódott voltam, de nem akartam ezzel elrontani a hangulatot, ezért elfogadtam, hogy nem FairTrade, ellenben egy nagyon jó minőségű, nyers és bio nádcukor édesítette a mézeskalácsunkat. Ha tehetem különben is biot vásárolok, mert meggyőződésem, hogy ezzel jó ügyet támogatok. Szerencsére kakaóból volt otthon Fairtrade, így azt használtam. 

 

A mézeskalácsok egy részét a gyerekek díszítették magokkal, aszalt gyümölcsökkel és kis cukorkákkal, készültek egészen egyedi darabok is. A maradékot én díszítettem klasszikus cukormázzal. A benti faágakra is kerül majd belőlük, illetve ajándékísérőnek is szoktam használni, így lesz ez idén is. Lesz még bejgli és egy vaníliás aprósütemény, a fiam kedvence, ebből kerül az óvónénik karácsonyi csomagjába is.

A karácsonyi dekorációt tobozfüzérekkel oldottuk meg. Azonos nagyságú tobozokat egynelő távolságra egymástól felkötöttünk egy szép fonalra. Ezt is együtt csináltuk. Ennyi. Közben lett egy pici saját időm, és készítettem felnőtt ügyességi fokozatú díszeket gyapjúból. Ki is próbáltam a fánkon.

Végül a kisfiam a pop-up képeslapot is elkészítette. Itt nézheted meg, hogyan kell ilyesmit csinálni.

Az ajándékok egy részét már elkészítettem, illetve megvettem, és be is csomgoltam. Vállaltam, hogy semmilyen csomagolópapírt, alapanyagot nem veszek, ezt sikerült is megvalósítani. Bár nincs még kész mindegyik csomag, talátam rá megoldást, hogy szép, karácsonyi és öko csomagoló burkolja be őket.

Még régebben készítettem dekorgumiból és fadarabokból fenyőfás és rénszarvasos nyomdát, ezt most elő is halásztam. A gyerekek sokszor rajzolnak háztartási csomagolópapírra, ebből volt két ív, amiket fel is használtam. Egy kisfiú favonatot kap a családban, rénszarvasos csomagolást kreáltam neki, de előkaptam a kiszárított narancsok közül is néhányat egy másik ajándékcsomag díszítéséhez.

Papírcsillagokat is szaggattam, befestettem arany temperával is felragasztottam egyik csomagra, de nem igazán érvényesült a háztartási csomagolópapíron, inkább egy sötétebb színnel fogok próbálkozni. Körbejártam a pincét, kikutattam a szekrényeket és találtam csomagoláshoz használható textileket. Egyszerűen bebatyuztam az egyiket, a másikat pedig úgy burkoltam be, ahogy a papírral szoktam. Fenyőágat, borostyánt a kertből szedtem, minden annyira szép és természetes lett, nézzétek.

A textilhajtogatás innen is megtanulható, de itt van még egy rövidebb videó

 

A vállalás szerint nem lesz fenyőfa a szobában, a kinti karácsonyfát díszítjük és ott fogunk énekelni. Hogy bent is legyen valami ünnepi, a kisfiammal megbeszéltük, hogy csinálunk egy feldíszített kuckót, ahová az angyalok elhozzák az ajándékokat. Ide teszünk majd fenyőágakat, felakasztjuk a saját díszeket (le is fogom fotózni).

A karácsony iszonyú nagy sansz arra, hogy túlvásároljuk magunkat, túl sok tárgyat halmozzunk fel, igaz ez főleg azokban a családokban, ahol gyerekek is vannak. Tudom, hogy néha nagyon nehéz ellenállni. Amikor rágugliztam az adventi gyerekprogramokra megcsapott egy rossz érzés, hogy én megfosztom a gyerekeket ezektől a programoktól. Segített elengedni ezt az érzést, amikor elképzeltem, hogy elmegyünk, tömeg van, a gyerekek elfáradnak, mi pedig feszültek leszünk.

A legjobb ajándékok nem tárgyak, vagy ha igen, tényleg szükségünk van rá, személyre szabottak, esetleg másokat támogatunk velük. A Tudatos Vásárlón tavaly megjelent cikkből több ötletet is merítettem, de sokat segített a karácsonyi könyvajánló is.

Néhány hasznos tipp:

*Ebben a cikkben találtok barlangtúrát, gasztrokurzust, és tippeket ahhoz, ha másoknak is segítenétek az ajándékotokkal.
*Itt hazai kézművesek portékáit és fogyatékkal élők által készített gyönyörű szőnyegeket és kosarakat vásárolhattok.
*A Techinka #1 workshopjain mindent megtanulhatsz a barkácsolásról, de ha van saját projektetd, abban is segítenek. Jó ajándék lehet azoknak, akiket érdekel a téma.
*A Creator Nyitott Műhelyben kerámiaworkhopot is ajándkozhatsz!
*Ha segítenél valakit abban, hogy megtanulja, hogyan kell lassítani, meditációs tréninget is adhatsz ajándékba.

 

Jó készülődést!

 

Folyt.köv.

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


 

      ​ 
Készült a Nemzeti Kulturális Alap 201201/00196 jelü pályázat támogatásával. 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás