fbpx

| Tudatos Vásárló

Hulladékcsökkentő karácsonyi kihívás #2

Folytatjuk a sorozatot, amelyben egy kétgyerekes édesanya vállalja, hogy zöldebben, tudatosabban készül majd a karácsonyra, sikereit és kudarcait is megosztja egy négyrészes cikksorozatban. Most az advent első hetéről olvashattok.

Nem is tudom, hol kezdjem. Elmúlt az advent első hete, naponta bontogatjuk a cetliket és szép lassan kibomlik Gubo és Guba története is, ugyanis azt nem írtam a múltkor, hogy egy adventi mesekalendáriummal is megleptem a gyerekeket. Ezt idén még vettem, de jövő évi vállalásom, hogy majd magam készítek egy hasonlót.

Az elmúlt héten az adventi cetliket állítottam össze. Vannak benne közös itthoni alkotós dolgok, jótékonykodás, süti sütés, és vicces mókák. Ma például kifestjük egymás arcát, ruhát cserélünk és úgy fogunk vacsorázni.

A csomagocskákat kézzel hajtogattam, erről egy videó is készült, mert nagyon jól lehet használni a karácsonyi ajándékok csomagolásához is. Háztartási csomagolópapírt használtam hozzá, mert ez volt itthon, de bármilyen papírral működik. Napilappal vagy színes magazinnal kimondottan jól néz ki, főleg, ha fület is fűzünk bele.

Sokat nézelődtem, hogyan készíthetnénk magunk díszeket a kinti fenyőfára. Rengeteg ötletet találtam a neten, kicsit bele is feszültem, mert nem tudtam dönteni. Szerencsére sikerült lenyugtatnom magam, hisz amellett, hogy kevesebb hulladékkal és zöldebben karácsonyozunk, a stressz csökkentése is cél.

Szóval leszűkítettem a kört olyan díszekre, amelyeket a gyerekekkel meg tudok csinálni. A vállalásom szerint nem vásárolhatok hozzá semmit, csak itthon található terményekből, alapanyagokból készülhetnek a díszek a „karácsonyfánkra”.

Így lesz szárított alma és narancs, toboz (festett és natúr), közösen készített habcsók, illetve arany színűre festett dió. Arra mondjuk még nem jöttünk rá, hogyan fogjuk felakasztani. Ötleteket elfogadok! Ha marad időm, egy-két ügyesebb felnőttkézre kitalált dísz elkészítését is bevállalom, de el tudom engedni, ha úgy alakul.

 

A toboz, és a szárított gyümölcsök a világ legegyszerűbb díszei, mégis, talán éppen a természetességük miatt, jól mutatnak a karácsonyfán.

 

 

Az ajándékokkal kapcsolatban is történtek előrelépések, és kicsit sikerült is megszegni a vállalást. A kislányomnak egy babát készítettem, ehhez még ruhákat kell varrni/varratni. Egy vásárlós ajándékot is szeretnék, de még nem döntöttem el, hogy mi legyen, talán gyurma. A fiamnak párnát készítek, ezt ezen a héten befejezem, ő kérte egyébként. Ehhez jön még egy összeszerelhető robot, mert mostanában folyton robotot épít. Már előtte kitaláltam, hogy kap faragó kést, meg is vettem, így ez már 3 ajándék, pedig kettőt terveztem. Azzal nyugtatom magam, hogy az egyik legalább saját alkotás. 

A barátoknak készülő ajándékot még nem találtam ki, de az biztos, hogy én csinálom. A csomagolást kiszuperált anyagokkal, színes újságpapírral fogom megoldani. Ezzel kapcsolatban a következő posztok valamelyikében mutatok majd eredményeket. 

Jövő héten készülnek a sütik, mézeskalács, bejgi, és még valami. A vállalásom szerint ezekhez Fairtrade alapanyagokat használok majd. Álmodozom a tojáslikőrről is. A karácsonyi menü vega lesz, az már biztos.

A hét tanulsága: A maximalizmusnál értékesebb az együtt töltött idő. Nem baj, ha csak háromfélét csinálunk, de érezzük közben jól magunkat! Ez a legfontosabb!

Folyt.köv

 


Szívesen olvasnál még a témában? Tegyél érte Te is! Válaszd a Neked megfelelő formát.

Támogasd a TVE munkáját adománnyal!

Fizess elő egy terméktesztünkre!

Legyél a TVE Támogató tagja vagy Szupertagja!

Ehhez még egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is adunk, amellyel több mint 70 jófej helyen vásárolhatsz kedvezményesen!

 


 

      ​ 
Készült a Nemzeti Kulturális Alap 201201/00196 jelü pályázat támogatásával. 

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás