Mikor az első bolgár kertmesterek
megjelentek Magyarországon, egy adott földterületen tízszer annyi értéket
termeltek, mint a magyar parasztok. Örökre
megváltoztatták a konyhakertészetet, így mondhatnánk, minden melegházi termelő
voltaképp bolgárkertész. És van közöttük néhány, aki történetesen tényleg
bolgár. Ám ha etimológiát írunk, illő megismernünk az eredeti tartalmat. Kusev Nikola, egy kertészcsalád sarja
lesz a kalauzunk.

A bolgárkertészet egy
eredetileg apáról fiúra szálló, hagyományőrző mesterség, sajátos eszköztárral. Művelői
a XIX. század második felében érkeztek Magyarországra, persze nem kalandvágyból.
Bulgária török elnyomás alatt állt 500 éven keresztül, egészen 1876-ig –
jelzem, Magyarországon ekkor már villamos járt. A jobb megélhetés reményében
nagyon sok bolgár hagyta el a hazáját és telepedett le szerte a világban, így a
Kárpát-medencében is. Három szempontot
tartottak szem előtt a hely kiválasztásánál: legyen síkság, öntözővíz és
lássanak gyárkéményt. Mert a kémények alatt gyárak vannak, ott pedig sokan
dolgoznak, tehát van piac; a sík terület és az öntözővíz pedig a bolgár
kertészeti módszer két legfontosabb feltétele.

Az első bolgárkerék
Szegvárott épült, Szentes mellett, ahová 4-5 család telepedett le. Egy másik,
nagyobb központ a Csepel-szigeten, a mai Halásztelek közelében alakult ki, én
is innen származom. Itt eleinte tizenöt bolgár család foglalkozott
kertészkedéssel, az elsők 1890 körül érkeztek. Sok embernek nyújtottak
munkalehetőséget, elsősorban a keleti országrészből ide utazóknak. Jöttek a
munkások napszámba, hónaposnak vagy akár csak órabérbe. Gyakran családostól
érkeztek, és rengetegen le is telepedtek. Halásztelek mára tízezres
lakosságának 70%-a szabolcsi származású.

Most jut eszembe, el sem
mondtam még, mi is a bolgárkerék! A hagyomány egyik legjellegzetesebb eleme, sőt
mára annak szimbólumává vált – nem véletlenül. Magyarországon az 1800-as
években nemigen öntöztek, de még Nyugat-Európában sem. A bolgároknak viszont
volt egy ősi módszerük, ami talán még Mezopotámiából ered. Ez az említett
bolgárkerék, ami egy ökör- vagy lóhajtotta vödrös-csigás emelőszerkezet. Felállították
a patak mellé, és az azzal kb. 3 méterre fölemelt vizet deszkavályúkkal, úgynevezett
bakhátakkal sík vidéken viszonylag nagy távolságokra el lehetett vezetni. Mi
itt, a Csepel-szigeten három kilométernyire is elvezettük a vizet! Később
persze a bolgárok is gőzgépre váltottak. No, nem volt mindenkinek pénze lóra,
gőzgépre! Nappal a tulajdonos locsolt, éjjel a szomszéd, nem volt ebből soha
semmi probléma, és persze általában is nagy volt az összetartás.

Egy gazdaság területe
átlagosan 2-50 hold volt, melyet művelői legtöbbször béreltek.

A másik fontos módszer a
melegágyas palántanevelés volt. Az 1,4 x 1 méteres fa rámakeretek üveglapjai
alá 60 cm mély gödröt ástak, melyeknek az aljára földdel fedett istállótrágya
került. Ide vetették a magot, majd a gödröt befedték a rámával, erre meg
gyékényt terítettek. Végül a rámaszéleket paprikaszárral szigetelték a hideg
szél ellen. A gyorsan fejlődő palántákat aztán szétültették a földekre, és
tovább öntözték. Hamar beérett a termés, és a hozam is
jó volt. Később a melegágyakat kezdték felváltani a fóliasátrak és a nagy,
üvegből épült melegházak, amiket már fűtöttek is, hogy még hamarabb beérjen a
termés…

Mindez egyszerűnek tűnhet, de ennek a
szakmának is rengeteg apró fogása van! Tudni kellett, mikor ad az ember „luftot”
a melegágynak, mennyit szabad locsolni, mikor kell kiültetni a növénykét, majd
azokat hogyan kell kapálni – és még megannyi fontos kis részlet. Ezek azok a
finomságok, amiket a fiúk csak az apjuktól tanulhattak meg.

Sok bolgár nem kifejezetten a termesztéssel
foglalkozott, hanem kereskedtek. Lovaskocsin hordták a család által megtermelt
zöldséget Pestre, pl. az egykori Dimitrov téri [ma: Fővám tér – a szerk.] piacra.
Az árukkal megrakott kocsik nem csak a piacra menet voltak tele, visszafelé trágyával
megpakolva jöttek. Műtrágyát még akkor sem nagyon használtak, amikor az már
elterjedt.

Elsősorban konyhakerti növényeket termeltek
a bolgárok, de az 1980-as években sokan átálltak a virágtermesztésre, ugyanis
abból könnyebben meg lehetett élni. Ebből sejthető, hogy az eredeti bolgárkertészkedés
nehéz helyzetbe került, és félő, hogy lassan feledésbe merül. Manapság a
nagyüzemi zöldségtermelés duplafalú házakat használ, ezekkel nehéz versenyezni.
Az egykori területeket az önkormányzat kisajátította, a miénket például a 90-es
években. Nagyon drága a mag is, sokba kerül a melegházak fűtése, ráadásul az uniós
behozatal leszorítja az árakat. Bár a szentesiek az ottani fürdő elfolyó
melegvizét használva kicsit könnyebb helyzetben vannak, a legnagyobb probléma,
az import, őket sem kíméli. A fiatalokat sem érdekli már annyira a palánta.

Tulajdonképpen maga az öntözés és a
melegházi nevelés az, amit aztán a magyarok és mások is átvettek, de a
hagyományos bolgárkertészkedés – bár sokan ezzel azonosítják -, nem merült ki
ennyiben. Körülbelül négy bolgár család kertészkedik még az országban, és
természetesen már ők sem kerékkel emelik a vizet. Csak a valamikori jó hírnév
miatt olyan élő még a szó.

Ha a kertészkedés nem is, a bolgár
identitástudat viszont még mindig erősen él nálunk. Halásztelken cirill betűs
utcatáblák is találhatók, és idén elkészül egy hatalmas, eredeti bolgárkerék a
valaha itt élt kertészek emlékére. Mindenkit szeretettel várunk a hamarosan
esedékes avatóra!

 

 

Megjelent a Tudatos Vásárló magazin
7. számában. 

Képek [c] Magyar Néprajz II.