fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Hogyan lehetünk hatékonyabbak a munkában? – Flow a munkahelyen

Csíkszentmihályi Mihály, a flow atyja szerint, a XXI. század legsikeresebb cégei és nemzetei azok lesznek, amelyek lehetőséget teremtenek az embereknek, hogy kiteljesedjenek a flowban. Íme néhány technika, hogyan lendülhetsz át flowba munka közben akkor is, ha a munkáltatód még sose hallott erről.

Sussex Egyetem kutatói által készített boldogság toplistán a munkavégzés, az utolsó helyek egyikén végzett. Ezt támasztja alá a Gallup cég felmérése is, mely szerint az emberek átlagosan munkaidejük 5 %-át töltik flowban. Szakértők szerint, ha ezt 15 %-ra lehetne növelni, a munka hatékonysága megduplázódna.

Sok világcég, mint  a Google, az Amazon, a Facebook felismerte, hogy az ő érdekük is, ha az alkalmazottak jól érzik magukat a munkahelyükön, mert ezáltal nő a cég produktivitása és eredményessége.

flow alapjairól egy korábbi cikkünkben írtunk már és megismerhettünk számos hatékony módszert, hogyan lendíthetjük magunkat a flow állapotába a mindennapokban. Most  a munkahelyi  flow alapjait és elérésének hatékony módszereit mutatjuk be.

Először is nézzük meg, mi szükséges ahhoz, hogy a flow állapotba kerülhessünk  a munkavégzés során?

A munkahelyi flow 3 alappillére

  1. Legyen értelmes és hasznos számunkra, amit csinálunk

  2. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, legyünk tökéletesen urai a helyzetnek! Legyen minden feladat és elvárás teljesen világos számunkra

  3. Tudjuk, hogy képesek vagyunk rá! Igen, meg tudjuk csinálni! Megcsináljuk akkor is, ha nehéz lesz és minden erőnket be kell vetnünk a siker érdekében

Érdemes pár percet eltölteni azzal, hogy átgondoljuk, vajon a jelenlegi munkánk megfelel-e a fenti kritériumoknak. Amennyiben nem, érdemes egy listát összeállítani, hogy saját hatáskörben mit tehetnénk azért, hogy a fenti feltételek megvalósuljanak az adott munkahelyen.

Emellett számos hatékony módszer létezik, melyeket még akkor is sikeresen bevethetünk a flow elérése érdekében, ha a cégnél, ahol dolgozunk, még csak nem is hallottak a flowról.


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


9 módszer a flow elérésére a munkahelyen

Felkészülés

Az első öt percet szenteljük annak, hogy egy kis koncentrációval pozitív állapotba hozzuk  tudatunkat. Végezzünk néhány tudatos, mély légzést, a kiválasztott légzőgyakorlatok valamelyikével. Ez segít a koncentrációban, a ráhangolódásban és a pozitív hozzáállásunk fenntartásában.

Koncentráltság

A siker fontos feltétele, hogy megaszakítás nélkül tudjuk végezni az előttünk álló feladatokat. Ha közben bármilyen gondolat, ötlet, vagy teendő merül fel bennünk, csak annyit tegyünk, hogy felírjuk egy papírra és később visszatérünk rá.

Ha erősen koncentrálunk az adott feladatra, könnyebben elérhetjük a flow állapotát, függetlenül attól, hogy mit csinálunk. Természetesen gyakorlással tudjuk növelni a flowban töltött periódusokat. Az egyik legjobb módszer, a mindfulness (tudatos jelenlét) alkalmazása, amikor tökéletesen az adott tevékenységre próbálunk koncentrálni. Ha tudatunk elkalandozik, szelíden visszatereljük. Tudatunk természete pedig nem más, mint hogy elkalandozik, így kitartás és türelem szükséges ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. AzEmory Egyetem felmérése szerint a tudat visszaterelésének rendszeres gyakorlásával képesek vagyunk fejleszteni koncentrációnkat.

Olvasd tovább a cikket a Fitt és most! oldalon >>>

 

Kép: pixabay.com

 


Ha te is egy vagy a több, mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését. Hozzunk létre együtt egy megújult tudatosvasarlo.hu-t.

 

Így tudsz hozzájárulni Te is, hogy összegyűljön a 3.000.000 forint 2018. december végéig.
 

Segíts kisösszegű rendszeres havi adománnyal. Most! 

Rendszeres havi 1.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000FT adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség, főleg ha rögtön jön. 

   

 

Bármennyi pénzt adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete

Bank neve:    Magnet Bank

Számlaszám:    16200106-00108490-00000000

IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000

Swift: HBWEHUHB

 

Köszönjük az eddigi támogatásokat, az eddig összegyűlt összegről és a gyűjtés állásáról itt találsz további információkat.

 

Köszönjük, hogy velünk vagytok!

 


Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás