fbpx

| Bajomi Bálint, Czinder Mónika

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Hogy készül a narancslé?

A boltokban kapható narancslevek nagy része sűrítményből készül. Gyakorlatilag szétszedik, majd újra összerakják a gyümölcslevet. 

A narancslégyártás elsősorban Brazíliából indul ki, ahonnan az európában értékesített narancs sűrítmények 80%-a származik. Az ültetvényeken embertelen körülmények közt dolgoztatják az embereket minimális fizetségért.

Szüretelés után a narancsot válogatják, mossák, majd felaprítják. A zúzalékot enzimkezelésnek vetik alá a lé kinyerés hatékonyságának növelése érdekében, mellyel 10-15 %-kal több lé nyerhető ki. Majd nagy teljesítményű présekbe kerül, ahol a lé kihozatal elérheti a 75%-ot is. A kipréselt levet megtisztítják, majd többfokozatú vákuumbepárlókba vezetve besűrítik. A vákuum miatt alacsonyabb a levek forráspontja, így a sűrítés során sokkal kevesebb a tápanyagveszteség és a kedvezőtlen oxidációs (romlási) folyamat. A besűrítés folyamán elkerülhetetlen valamennyi vitaminveszteség, mely különösen érinti a C-vitamint, amit később visszapótolnak a késztermékhez.

A legújabb berendezések aromakinyerővel vannak ellátva, amely a kipréselt gyümölcslé saját aromáit fogja fel a kezdeti szakaszban. E tömény aromákat a visszahígításkor hozzáadják a termékhez, így a narancslé a saját eredeti aromakomponenseivel lesz ellátva. A sűrítményeket, amik a magas szárazanyag tartalom miatt természetesen tartósak, hatalmas tartályokban tárolják akár 1 évig is.

 

A TVE egy nemzetközi projekt keretében Brazíliában járt, hogy személyesen győződjön meg a narancslé ellátási láncának visszásságairól.  A témáról készített hosszabb filmet 2013 decemberétől nézhetitek meg itt

 

Ezeket különböző országokba szállítják, ahol csak a visszahígítás és dobozba töltés történik. A sűrítményhez ioncserélt vizet adnak hozzá és a saját aromát pótolják vissza. Ugyanannyi vizet adagolnak hozzá, mint amennyit korábban elvontak, ezért lesz végül 100%-os narancslé. Ezután pasztörizálják, fél percig magas hőmérsékleten kezelik a baktériumok kizárása miatt, majd gyorsan visszahűtik, majd dobozolják. Az ipari gyártás ún. aszeptikus technológiával történik, amely szerint teljesen csírátlanítják a tartályokat, csővezetékeket, töltőgépeket, csomagolóanyagokat és természetesen a csomagolandó terméket, így nincs szükség külön tartósítószer hozzáadására.

Léteznek nem koncentrátumból (sűrítményből) készült, frissen préselt narancslevek is. Ezek gyártása folyamán gyümölcsprés segítségével nyerik ki a levet, amit 80°C-ra felmelegítve pasztörizálnak, majd azonnal légmentesen csomagolják. Ennek köszönhető a gyümölcslé eltarthatósága. 

 
TESZTELD A TUDÁSOD!

Teszteld, hogy mit tudsz a narancsléről és az előállítás körülményeiről. A valóság megdöbbentő. A TVE tesztjét itt találod.

A boltok polcain több változata lelhető fel a narancsleveknek: találunk gyümölcshúsos, vagy gyümölcshús nélküli, illetve hozzáadott kalcium tartalmú változatot. 

A narancslégyártás hivatalosan elfogadott szabályait részletesen leírja a Magyar Élelmiszerkönyv

 

 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

 

 

Ezt a projektet az Európai Unió finanszírozza 

 

A videó a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrás PTKF/1230/2015 jelű pályázat keretében készült.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás