| Csikós Attila
Hiánygazdagság
Nem tudom, volt-e valamely korszaka gazdagon tenyésző civilizációnknak, amit igazán bensőségesen laktak volna az emberek, abban biztos vagyok, hogy jelen éveinket bizonyára csak a sokadalom-tudománnyal foglalkozó szanitécek tekintik e nagy múltú faj barátságos időszakának.
A sokadalom-tudomány egyébként saját fejlesztésű kifejezés, s a társadalomtudomány avétt és levedlett megjelölésének pótlására hivatott. A társadalom mint olyan felszívódott ugyanis, eltűnt, a fogyasztásban szublimált titokzatosan, s ami maradt utána, az csak ringlispílre várakozó, szájtáti sokadalom. Ma, amikor biztosak lehetünk benne, hogy egy nagyszabású kísérlet részesei vagyunk, melynek fő hipotézise, hogy aránylag hosszan és látható károsodás nélkül kibírjuk szélsőséges életkörülmények közt is a létezésünkkel járó megpróbáltatásokat, biztosan állíthatom, hogy az emberiség a puszta nyersanyag szintjét is elérheti, ha kellemesen időzik tovább lakályos, légkondicionált és automatizált lombikjaiban. E hobbi-civilizáció bármely tagja, kiben eddig mélyen elnyomva élt a tehetség s az alkotási vágy, most végre megmutathatja, hogy meg se kottyan neki munka után egy kis szobrászkodás, versírás, festés, az egész prózairodalom a kisujjában van. Dől belőle a mondanivaló, s a Nagy Memória mindenre vevő.
Én nem tudhatom, Platónnak volt-e hobbija, de biztos, hogy muszáj, mondhatnám kötelesség volt gondolkodnia. A megformált mű nem célja volt, csak eszköze. Az ember, ha ma eszköztelennek érzi magát, hát megy és vásárol magának egy habverőt. A célja nem az, hogy süteményével megörvendeztesse a barátait, csak annyi, hogy hasznosan töltse el szabadidejét. Az embernek legyen életfilozófiája is, ha már a legújabb számítógép villog az íróasztalán! Az nem baj, ha az életről, a filozófiáról mit sem tud szegény, a Microsoft életfilozófia varázslója már engedményes áron megrendelhető. Eligazodik lassan a zenében is, a tányér aljára, a pörköltszaftba rajzolja bele kedvese ábrázatát. Alkot, buzog és nyüzsög, mint az egész igen mozgalmas életű reneszánsz. Zenélj, játssz, fuss, írj, tornázz, indulj az olimpián! A számtalan szórakozás kitart egy életen át.
Kézügyességünk fejlődik a gesztikulációban, elménk rendet vág a bulvárhírek igazságai között, s tudjuk, mely boltban mi mennyiért kapható. A házhoz szállított tézisek korában, amikor egy palack üdítőitallal oly hemzsegő gondolatok garmada érkezik, amelyekről egy letűnt kor legnagyobbjai még álmodni sem mertek, mi, mindenhez értő, és mindenről oly sokat tudó emberek immár bátran vágyakozhatunk a legfőbb tudás után.
Meg kéne tudnunk, mi hiányzik végül? Melyik attribútumról feledkeztek meg a gyártók, a hirdetők, a kereskedők? Ha már beteljesítettük a beyourself parancsát, meg kéne ismerkednünk végre azzal a személlyel, aki önmagunknak hirdeti magát. Ahogy a görögök javasolták egykoron. Legalább nekünk ismerni kéne azt az embert, akit hamarosan elfelejt majd a sokadalom.