4.

A városi terepjáró-kultusz talán legnyugtalanítóbb vonatkozása a veszélyhez való hozzáállás. „A biztonság kérdése a legtöbb autóvásárló fejében összekapcsolódik azzal az érzéssel, hogy nincsen teljesen kezükben az irányítás” mondja Popiel. „Váratlan események leselkednek rájuk, amelyek bármelyik pillanatban előbújhatnak és hatással lehetnek rájuk: egy olajfolt, egy felboruló teherautó, valami, ami leesik a magasból. Az emberek úgy vélik, hogy a természet befolyásolhatatlan elemei azok, amelyek bajba sodorhatják őket.” Persze e dolgokra a vezetők valójában befolyással lehetnek: egy figyelmes sofőr a megfelelő járműben el tudja kerülni az olajfoltot, a teherautót, és kikerülheti a leeső dolgot.

A baleseti halálesetek száma nagyban függ a vezetők viselkedésétől. Az ittas vezetők 7,6-szor nagyobb eséllyel halnak meg balesetben, mint akik nem isznak. Azoknak, akik bekötik biztonsági övüket, közel kétszer akkora esélyük van a túlélésre, mint azoknak, akik nem. A negyvenévesek tizedakkora eséllyel szenvednek balesetet, mint a tizenhatévesek. Wenzel és Russ statisztikái szerint annak az esélye, hogy egy családi kisbusz vezetőjét éri halálos baleset, töredéke annak, mint hogy egy pickup vezetőjét. Ez világosan magyarázható azzal, hogy ezek a kisbuszok családi autók, és a gyerekeiket a hátsó ülésen szállító vezetők kisebb valószínűséggel szenvednek balesetet.

Frank McKenna, az angliai Readingi Egyetem biztonsági szakértője kísérleteket végzett: videóra vett helyzeteket mutatott vezetőknek (például egy kisgyereket ahogy kiszalad a ház ajtaján és le az úttestre, vagy egy kereszteződéshez közeledő autót, amely túl gyorsan halad ahhoz, hogy megálljon a pirosnál) és megkérte a résztvevőket, hogy nyomjanak meg egy gombot, amint észreveszik, hogy baleset történhet. A tapasztalt vezetők fél, egy másodperccel előbb nyomják meg a gombot, mint a tanuló vezetők, ami – tekintve, hogy a balesetek másodpercek töredékein múlnak – jelentős különbség.

McKenna munkássága rávilágít, hogy tapasztalatok révén tanuljuk meg, hogyan legyünk hatással az egyébként befolyásolhatatlannak tűnő eseményekre. Ezek szerint bármiféle biztonságfogalom, ami kizárólag a jármű körül forog, hiányos. Vajon a Boxster biztonságosabb, mint a TrailBlazer? Attól függ, ki ül a volán mögött. Például nagyon tiszteletreméltó és bölcs középkorú édesanyám kezei között a Boxster messze a biztonságosabb autó. Az én kezeim között valószínűleg nem. Az úton én úgy reagálnék a Porsche kiváló viselkedésére és motorja édes, ellenállhatatlan jajgatására, hogy sokkal gyorsabban hajtanék, mint kellene. (A Consumers Unionnál töltött nap végén, miután leparkoltam a Boxstert, azonnal átültem a saját kocsimba, hogy hazavezessek. Gondolatban azonban még mindig a Boxster volánja mögött ültem. Fél órán belül beszereztem egy kétszázhetven dolláros büntetést gyorshajtásért.)

Az a probléma a terepjárók vélt előnyeivel, hogy kimarad egy kritikus biztonsági elem: a vezető.

A pszichológiában létezik egy fogalom, a tanult tehetetlenség. Ez a XIX. században a Pennsylvaniai Egyetemen végzett állatkísérlet-sorozat eredményeként született. Kutyákat pórázra kötöttek, hogy ne tudjanak mozogni, majd többször elektromos áramütések sorozatával sokkolták őket. Ugyanezeket a kutyákat később újra sokkolták, de ezúttal már az alacsony kerítést átugorva könnyedén elmenekülhettek volna. A legtöbb állat azonban nem tette ezt: meghúzódtak a sarokban, azt gondolván, hogy már semmit nem tehetnek sorsuk befolyásolásáért.

Ma már úgy tartják, hogy a tanult tehetetlenség közrejátszik a depresszió kialakulásában, vagy abban, hogy az erőszaknak kitett asszonyok miért nem hagyják el férjüket. A fogalmat azonban ennél szélesebb körben is alkalmazhatjuk. Végül is olyan korban élünk, ami sajátos módon ajnározza a tehetetlenséget: elbűvölnek minket a hurrikánok, a terrorista támadások vagy az atípusos tüdőgyulladáshoz hasonló új járványok – olyan helyzetek, amelyekben úgy érezzük, nem lehetünk hatással saját sorsunkra. Valójában a befolyásunkon túli erők által okozott veszélyek eltörpülnek azok mellett, amelyeket befolyásolhatunk; a tehetetlenséggel szembeni bűvöletünk azonban eltorzítja veszélyérzetünket. „Amikor biztonságban érezzük magunkat, passzívak lehetünk” – mondja Rapaille a városi terepjárók legnagyobb vonzerejére utalva. „A biztonságnak köszönhetően akár el is aludhatok. Átadhatom az irányítást. Lazíthatok. Levehetem a cipőmet. Hallgathatok zenét.” Évek óta viccelődünk az őszes középkorú férfiakon, akik hirtelen lecserélik visszafogott családi szedánjukat egy fényűző, piros sportautóra. Kapuzárási pániknak hívjuk, de ennek legalább van némi köze az autóvezetéshez mint tevékenységhez. Egy férfi, aki a visszafogott családi szedánt egy terepjáróra cseréli le, valami sokkal ijesztőbbről tanúskodik: az autóvezetés által támasztott követelmények nyomasztják. A színjáték valóban rosszabb választás lenne, mint végleg feladni valamit?

Előző <<< x >>> Folytatás

Megjelent a New Yorker 2004 január 12-i számában. Lefordítva és közzétéve a kiadó engedélyével. Fordította: Török Katalin.