fbpx

| Bán Dávid

Hasznos használt dolgok ingyen vagy kevés pénzért

Szinte minden megtalálható a Facebook bolhapiacokon, garázsvásárokon. Csak szemfülesnek kell lenni a kincsek megtalálásához. Már több tízezren használják.

A Facebook-on kinőtte magát egy komoly méretű cserebere mozgalom, ahol a használt és még használható tárgyakból lehet szemezgetni, ingyen vagy kevés pénzért elvinni. A mozgalom itthon is népszerű, az ezzel foglalkozó Facebook csoportoknak több tízezres tagságuk van.

 

A használt cikkek kereskedelmével foglalkozó zárt csoportokba könnyű bekerülni. Elég egy klikk és megvárni a csoport moderátorának visszajelzését, amit általában pár órán belül megkapunk. A csoportok „harmonikus és igazságos” működését egyfajta házirendet szolgálja. Ezek a tapasztalatokra építve próbálják megelőzni a félreértéseket, kizárni a reklámokat, a megtévesztő ajánlatokat, megtartani az önkéntesség elvét, és iránymutatást adni az oldalon történő csereberéhez.

 

A csoportoknak beszédes nevük van, így keresgélhetünk lakóhelyünk közelében, ingyenesen vagy pénzért. Egyre több az egyes tárgykörökre, így például bútorokra, technikai kütyükre vagy babaruhákra szakosodott fórum is.

 

Ingyenes csoportok: csak vigyék

Az ingyenes fórumokon egyfajta virtuális lomtalanítás zajlik, ahol a tárgyakat felkínálók leginkább a tárgy személyes elvitelét kérik cserébe. Az általánosan megállapított házi szabály szerint az első érdeklődő viheti el a felkínált terméket, igaz ennek értelmezése időnként konfliktusokat szülhet. Sokszor okoz gondot az első kommentelő nem egyértelmű fogalmazása. Fontos szabály, hogy minden kommunikáció nyíltan menjen, így a többi felhasználó is követheti az adás-vétel állását.

 

Fizetős csoportok: eladni a fölösleget egy kis pénzért

A fizetős típusnál olcsó árakra törekszenek, de a Vaterához, eBay-hez hasonlóan időnként itt is lehet licitálni a termékekre. Ekkor a licitidő lejártával a legjobb ajánlatot adó viheti a tárgyat. A megkérdezett vevők általában elégedtettek a rendszerrel, „senki nem akarja drágán adni a dolgokat, mert senki nem kereskedni akar, hanem eladni, ami fölösleges és venni helyette másikat. Mielőtt megveszel valamit meg lehet nézni, ha nem tetszik, mégsem veszed meg, nem úgy, mint a Vaterán”.

 

Hatalmas választék

Mára az ingyenes fórumokon szinte percenként bukkannak fel újabb és újabb ajánlatok, vagy kérdések, kérések, éppen ezért időigényes hobbi a számunkra megfelelő dolgokat meglelni.

A fizetős termékeket kínáló fórumon is hatalmas a választék, de valamivel jobban szűrt, mint az ingyenesen felkínált árudömpinget nyújtó oldalakon, ahol akár igen rossz minőségű, jóformán használhatatlan tárgyak is felbukkannak.

 

Barátságosabb, egyszerűbb, olcsóbb

Az általunk megkeresett felhasználók alapvetően elégedettek a rendszerrel. Kiemelték a közösségi, személyes jellegét, és szeretik, hogy itt egyszerű és közvetlen a kommunikáció, csak úgy, mint az áruk meghirdetése és megvásárlása is. Az online piactereken (pl. Vatera, TeszVesz) általában van egy minimális belépési díj, összetettebb a regisztráció, áttételes a kommunikáció, nem ismerjük meg az áru eladóját, vevőjét, a sikeres eladás után pedig aukciós díjat számláz nekünk a szolgáltató.

Ezzel szemben a közösségi adás-vétel fórumon „az eladóknak arca van, így senki nem kockáztatja, hogy bárkit becsapjon. Ez egy zárt csoport, ha valakinek baja van, azt meg lehet beszélni.” A kommenteken keresztül gyorsan és személyesen lehet megválaszolni a felmerülő kérdéseket, könnyen és nyíltan megbeszélhető az áru átvételének módja, ideje. Általában jól bemutatják, leírják a terméket, segítenek a fényképek, a panaszok leginkább arra vonatkoznak, amikor valamelyik fél nem bukkan fel a megbeszélt találkozón.

 

Virtuális bolhapiac

Ugyanakkor a nagy mennyiségű, rendszertelen bejegyzések miatt ezek a csoportok inkább egyfajta virtuális bolhapiacként működnek, amelyek azért meg van a maga bája: „poén az egész, izgi scrollozgatni, tömérdek ritkán található cuccot lehet találni” – írja egy rendszeres felhasználó. Olyan dolgokra akadhatunk, amikre nem is számítunk így adott már el valaki hegymászó beülőt, cserélnek gazdát jó minőségű kerékpárok, található rajta dob, öv, bambusz laptop ölpad, vagy Burda a 80-as évekből. A minap egy koporsót hirdettek.

 

Buszjegyet is!?

Igen népszerű az angol nyelvű Used staffs for sale in Budapest csoport, ami eleinte a Budapestről elköltöző diákok klasszikus garázsvásárának adott fórumot, így itt angolul megy a kereskedés és ma már 33000-nél is több felhasználója van. Igaz, az elköltözött diákok ritkán törlik magukat a fórumról, így feltételezhetően elég nagy a passzív tagok száma. Az elköltöző diákok eleinte a legmeglepőbb dolgokat is felkínálták – a városi legenda szerint nemrég egy budapesti buszjegyet is kínáltak az oldalon, az eredeti árnál mindössze 50 forinttal olcsóbban – mára azonban az oldal próbál specifikus lenni, így a szabályzat arra kéri az érdeklődőket, hogy a használt ruhákat, a jótékony felajánlásokat, vagy az ingatlanokat a társoldalakon hirdessék meg.

 

Bútorok és babák

Egyre több az eleve egy dologra szakosodott fórum, így van, ahol csak bútorokkal foglalkoznak, másutt pedig kismamák adnak-vesznek egymás között: „én a mom2mom csoportban veszegetek, szerintem nagyon szuper és nagyon sajnálom, hogy nem létezett még amikor a lányom megszületett mert sokkal olcsóbban megúsztam volna a gyerekvállalást”.

 

 

A virtuális cserebere közösség tehát sok szempontból hasonlatos a valóságoshoz, legfeljebb a horizontot növeli meg lényegesebben, hiszen jóval könnyebb például használt bútorokat meghirdetni, mint a kudarcot is vállalva elcipelni egy bolhapiacra. A vevők és eladók között egyfajta közösség alakult ki és a rendszeres „vadászók” szerint a leglehetetlenebb tárgyakat is érdemes meghirdetni. Valahol mindenre lehet érdeklődőt találni.

 

 

Fotó: Patty M, Flickr

 

 

Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

 

   

 

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 2500 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás