A helyi kisboltok tulajdonosai biztos nem pirosbetűs
ünnepként jegyzik a nyitás napját. Szinte minden kereskedés megsínylette az első
időszakot. Az egyik papír-írószer bolt alkalmazottja szerint eleinte valósággal
kiürült a város, hogy szemügyre vegye az új hipermarket tudományát. (A jelenség
persze forgatókönyvszerű. Olyannyira, hogy az ilyen inváziókban rutinos
hadvezérnek számító teszkó 30-40 embert csak erre az időszakra szerződtetett, s
mikor az érdeklődési hullám laposodni kezdett, halkan megvált tőlük.)

Ha azóta javultak is valamit az állapotok, a legtöbb
boltocskának és a nagyobb üzleteknek is kb. 20%-os forgalomkieséssel kell
számolnia. A babaruhabolt kiszolgálója nagy éleslátással jegyezte meg, neki nem
is az a baja az új bevásárlóközponttal, hogy ott veszik meg a babaruhát, hanem
hogy az emberek egyszerűen elköltik a pénzüket. Olyan dolgokra, amit azelőtt
eszükbe se jutott volna megvenni. Volt, aki arról beszélt, hogy egyes
termékekből nála olcsóbban juthatnának hozzá a városlakók, de a négyforintos
zsömle bűvöletében eszükbe sem jut máshol kutatni, mint a
teszkósorokon.

A Tesco nyitását
meglovagolva
Mint azt megtudhatjuk Dr. Schindler Árpád helyi
érdekképviselőtől, a közös nagy ellenség egészen sajátos immunreakciót hívott
életre. „Halason ez év első felében alakult meg a Halasi Reklámközösség
Egyesület 44 helyi vállalkozó és magánszemély részvételével, több mint 60
üzlettel. A megalakulásban szerepe volt a multi megjelenésének, de mivel azt
elkerülni a kis vállalkozások nem igen tudják, több esetben nem is akarták,
ezért az egyesület nem valamivel szemben jött létre, hanem valamiért. Próbálja
meglovagolni a Tesco nyitását. Több innovatív kiskereskedő, erényt kovácsolva a
hátrányból, Halas bevásárló város jellegét kívánja erősíteni. Célunk, ha már
valaki eljött Halasra vásárolni, ne álljon meg a város határánál, hanem jöjjön
beljebb a belvárosba.”

A fogyasztóvédelem szerint
A
fogyasztóvédelmi képviselet máshonnan fogja meg a dolgot: szerintük egy-két
kezdeti jótállási ügyecskétől eltekintve, melyeknél a hivatal erélyesen
föllépett, a monstrum, forgalmához képest, kifejezetten problémamentes. Várnai
István saját véleményeként hozzátette, a konkurencia ellenszenve természetes és
egyben túlzó. A közvetlen lakókörnyezetek kisebb igényeit eztán is a kisboltok
fogják kiszolgálni. Szerinte itt egyszerűen az árverseny érvényesül, ami pedig a
nagyobb tételeknek kedvez. A teszkótól megszokott sajátságos (tisztességtelen)
marketingfogásokhoz annyit fűzött hozzá, hogy azok bármely éjjelnappaliban
érvényesülnek, nyilván a nagyságrendekkel arányosan.

A lakosság hozzáállása persze elég vegyes. Danks
Emese teszkószóvivő a Halasi Tükör egy számában olvasható kijelentése szerint az
új üzlet iránti érdeklődés minden várakozást fölülmúl. „Úgy tűnik, a helybeliek
megkedveltek bennünket” – teszi hozzá szívhezszólóan. Itt számokról van szó, így
nehéz vele vitatkozni. Azért próbáljuk meg! A Tükörben a fenti mondat éppen
annak a cikknek a végén szerepelt, amelyik a kezdeti roham alábbhagyása utáni
elbocsátásokról adott hírt. Ugyanitt jelent meg az az írás, ahol egy nyilvánosan
megalázott és másfél órán át fogvatartott pedagógusról olvashatunk:
„lefülelték”, amint egy 179 Ft-os műanyag pohárkészletet próbált táskája alatt
„kicsempészni” (ami valójában odaszorult). A hölgy egyébként épp egy táborozás
hozzávalóit szerezte be. A gyerekek szülei nyílt levélben fejezték ki
felháborodásukat az áruház vezetői felé. Persze nem ez volt az egyetlen ilyen
durva baklövés, de a halasiak majd megszokják az intézményesült fogyasztással
járó új „rendet”.

Egyik 19, a másik egy híján 20
A
civil véleménynyilvánítás egy másik szegmense az a levél, amely apropóját adta
ennek a cikknek. Gálik Judit biológiatánár, a kiskunhalasi televízió egykori
hírolvasója hosszan beszélt arról, ő miért nem rajong a szép új eldorádóért.
Akaratlanul eszébe jut a városban már évek óta működő másik multi, a Levi’s. (Az
egyik itt folyó, természetes vizekbe ömlő csatornát a gyártás során termelődő
kék folyadékkal szennyezik. Az evvel kapcsolatos botrányok után víztisztítót
szereltek föl, de üzembe állítani, azt nem sikerült. 600 embernek ad munkát,
ezért sok mindent elnéznek nekik, bár a dolgozók gyakran még akkor se mehetnek
szabadságra, ha beteg a gyerek, nem beszélve különös bérrendszerről. Mivel a
környéken nagy a munkanélküliség, nehéz erről fekete – pláne fehér –
kijelentéseket tenni, térjünk is vissza az áruházhoz.) Judit gondosan pontokba
szedett kifogásai arról árulkodnak, hogy a sokat hangoztatott pláza-ellenérvek
már nem csak egy belterjes „zöld” miliőben ismertek, hanem kezdenek elterjedni a
saját döntéseik meghatározó fontosságát felismerő háztartásvezetői szerepek
esetében is.

Már a háziasszonyok is tudják

Egyesek már világosan látják a bevásárlóközpontok hazug eladási
módszereit. Ilyen az a közismert fogás, mikor egy termék árát felemelik, csak
hogy azután „akciósnak” kikiáltva eredeti áron rásózzák a gyanútlan vevőkre;
olcsó pékáru a vevőtér legtávolabbi végén, miközben a sok felesleges, drága
termék észrevétlenül pottyan a kosarunkba; rengeteg filléresnek tűnő nasi,
melyek cseppet sem gyermekeink egészséges fejlődését szolgálják, és
sorolhatnánk. Aki erre azt mondja, döntse el ki-ki, mire van szüksége, az
számoljon azzal is, hogy több évtizedes nemzetközi profithajhászás igazából
tudományos szakértelme ellen csak akkor van esélyünk, ha beszélünk ezekről a
csapdákról. Abban a kismamaklubban, ahová Judit jár, ez a felelősség rendszeres,
szívesen látott beszédtéma, melynek tanulságait néha a gyakorlatba is sikerül
átültetni. Például az egyik kismama otthon összeírja, mire van szüksége, és mást
nem emel le a polcról; megint más be se teszi a lábát az üzletbe. Kérdés, ha a
helyi kisboltok elsorvadnak, honnan tudja majd beszerezni az ebéd hozzávalóit
vagy a gyerek kockásfüzetét. A megoldás kézenfekvő: autóba kell ülni vagy
beállni buszmegállóba és irány a város széle! A benzingőz okozta
megbetegedéseket meg majd fizeti a TB… 

Nem csak a vásárlók látják kárát az
egyeduralkodói pozíciónak. A termelők ugyanilyen függésbe kerülnek az
áruházláncoktól. Az oszd meg és uralkodj elv alapján kijátsszák egymás ellen a
beszállítókat, akik vagy tönkremennek, vagy alkalmazkodnak a „főnök”
hóbortjaihoz. Ugyanakkor az áruház csak 3-4 hónapos átfutással fizet, ami megint
csak nem a vékonypénzű helyi-hazai termelőknek kedvez. Persze előbb-utóbb minden
vonatkozás a mi pénztárcánkon csapódik le, csupán nem olyan könnyű nyomon
követni a folyamatot. Egy barátom ún. polcszervizes munkakörben tevékenykedik,
azaz egy termelő cég képviseletében hadat visel a konkurenciával szemben, hogy a
teszkó–nagyságrendű üzletek polcain minél nagyobb helyet foglalhassanak el
szemmagasságba rendezett termékeikkel. Hogy ezt egyáltalán megtehesse, komoly
baksist kell az üzletek mindenható menedzsereinek zsebébe pottyantani. Elmondása
szerint a felajánlott music-centert csak megmosolyogták… Senki ne gondolja, hogy
a barátom amúgy zsíros fizetését és a center árát a termelő vagy a teszkó
részvényesei fizetik. Sokkal inkább mi, mikor a szemünkbe ötlő roppant hasznos
és épp akciós holmik után nyúlunk, melyek árába mindez bele van
építve.

Ha pedig létesülő munkahelyekről beszélünk jó, ha
ismerjük annak a brit felmérésnek az eredményét, mely szerint egy újonnan nyílt
bevásárlóközpont átlagosan 276 munkahely felszámolását vonja maga után a helyi
boltok ellehetetlenítésén keresztül. Éppen a már említett nagy tétel az, ami
kevesebb munkaerőt igényel. Halason nem egy bolt 10%-os leépítést volt kénytelen
alkalmazni a kimaradó forgalom miatt.

Mennyibe kerül az országnak
Még
nem beszéltünk arról, mennyibe is kerül az országnak, hogy ilyen szép helyeken
és főleg olcsón vásárolhatunk. Hazánkban csak a teszkó kb. 260 000
négyzetméteren kínálja portékáit. Mint azt az egyik tőzsde-portálról
megtudhatjuk, „A Tesco Globál Áruházak Rt. tavaly 299,3 milliárd forint nettó
bevételt ért el, ami 26,4 százalékos növekedés az előző évhez képest. A Tesco
magyar részlege az idén is hasonló növekedéssel számol.” A 2004-es évre újabb
10-11 üzlet megnyitását ütemezték elő (tavaly hetet nyitottak, így félévkor
összesen 34-nél jártunk). Rejtett és nyílt támogatások garmada gondoskodik
arról, hogy ez az amúgy is irdatlan összeg tovább hízzon, s az ebből lecsíphető
hatalmas profitból a lehető legkevesebb csorogjon az államháztartásba. A
törvényhozás és a városatyák nyilván kerek és súlyos érvek hatására döntenek
úgy, hogy Magyarországnak az a legmegfelelőbb, ha az itthon termelt milliárdok
lábukat lógató nyugati részvényesek zsebében kötnek ki. És jusson eszünkbe, hogy
a polcokon található – a beszállítói rendszer miatt zömében külföldi – cikkeknek
már a beszerzési ára sem marad itthon! (Levegő Munkacsoport)

Hogy Halason van egy teszkó, az hír? Nem hír. Sajnos
nem az. Tucatjával lepik el az országot hatalmas, derékszögű hodályaikkal.
Agyonnyomnak mindent, ami nem eladó. Jó, ne legyünk egyoldalúak: van, aki érdek
nélkül örül nekik. Egy tizenöt éves halasi fiú szerint a városszéli nagy
fémkocka jelenléte egyenesen örvendetes. Úgy véli, elviselhetőbb a város, mióta
lett nekik egy ilyen. Varázsa van. Mit lehet erről mondani? Sok fiatal számára
az áruház jelenléte egyet jelent a végre napi közelségbe került pláza–élménnyel.
Egy biztos pont, ahol mindig megtalálják a… mit is?

Ragyogás,
tömeg, bőség–illúzió a külvilágtól hermetikusan elzárt térben. A csarnoknyi
placcon feloldott lődörgő között egyedül maradhat az ember, s az esetleges
érintkezések egyszerű klisékészlettel fedezhetőek: Jó napot! Hol találom…?
Köszönöm! Bocsánat! Viszlát! – vagy még ennyi se. De ha nincs is így, ha
elhiszem, hogy a sorokon ráérős beszélgetések folynak, vagy a halasi és
általában a honi fiatalok a teszkóba járnak törni a fejüket az élet nagy
kérdésein, hogy azután innen rajzanak szét megváltani a világot (pl. az országot
zsigerelő multiktól), akkor is szeretném kifejezni – legalább esztétikai
kifogásaimat a díszlet ellen.