fbpx

Tarts velünk, legyél tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz hozzánk!

A hal fele importból származik

| Tudatos Vásárló

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik. Az európai tengeri országokban az egy főre jutó halfogyasztás jóval magasabb, eléri a 20 kilogrammot is.

Az alacsony magyar fogyasztás fele-kétharmada a karácsonyi szezonra tehető, a lakosság 10 százaléka ugyanakkor egyáltalán nem fogyaszt halat – olvasható a VM sajtóközleményében.

A természetes vizek mellett található 25 ezer hektárnyi halastavakban ellenőrzött körülmények között nevelik a halakat, így nem fordulhat elő szennyeződés. A fagyasztott tengeri halak ugyanakkor tartalmazhatnak nehézfémeket, ráadásul az árnál azt is figyelembe kell venni, hogy a csomag fele víz.

Ennek ellenére – mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kutatásából kiderült – a lakosság 52,9 százaléka a fagyasztott halat részesíti előnyben. A megkérdezettek 39 százaléka fogyaszt csak friss halat rendszeresen. A megfelelő filézési technológiával a halhúsból olyan terméket lehet előállítani, amelyet a 3 éven felüli gyermekek is fogyaszthatnak, így a hazai hal megjelenhet a gyermekétkeztetésben is.

Forrás: VM-sajtóközlemény

Kép: dreamstime

Ajánlom másnak
támogass

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek

Legfrissebb videók

A tudatos vásárló 12 pontja

Környezettudatosságra fel! – Videón a Tudatos Vásárló 12 pontja

A vásárlás a Te döntésed, a pénzed szavazat: Te döntöd el, mit és kit támogatsz. És mit nem. Lista, szatyor, mennyiség, javíttatás, újrahasznosítás és társai – 12 szempont, amit érdemes észben tartani vásárláskor. Tudatos vásárlás 12 lépésben.

Még több videó
Ugrás a tudatosvasarlo.hu nyitó oldalára

    Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!
    Bónusz: tippek, tesztek, programok