fbpx

| Fogyasztóvédelem

Gyakrabban vásárolunk hipermarketben

A hipermarketek és a lánchoz tartozó kis boltok főleg a gyakoribb vásárlásoknak köszönhetik piaci pozíciójuk kiemelkedő erősödését.

A hipermarketekben egy-egy háztartás 2002 év folyamán
35-ször vett valamit, a 2001-es 29 alkalommal szemben. A GfK Piackutató Intézet
megállapítja, hogy a magyar háztartások nagy része továbbra is szinte mindennap
vásárol valamilyen napi fogyasztási cikket.

Bolttípusonként azonban jelentősen eltér a vásárlás
gyakorisága. Legtöbbször az önálló kis boltokat keresik fel, évente átlagosan
145-ször, legritkábban pedig a C+C áruházakat. Különösen a lánchoz tartozó kis
boltokban növekedett a vásárlás gyakorisága. Amíg 2002-ben a háztartások
átlagosan már 64-szer vásároltak valamely országos lánchoz tartozó kis boltban,
addig 2001-ben még csak 49-szer. A fejlődés a lakóhelyhez közeli boltok
létjogosultságát igazolja.

Érdekes, hogy az egy vásárlásra jutó költés összege a
hipermarketben változatlanul 3 530 forint. A lánchoz tartozó kis boltokban a
növekedés (970-ről 1010 forintra) nem jelentős. Országosan egy vásárlás során
átlagosan 1 200 forintot költünk.

Az üzlethálózatok terjeszkedésének sikerét jelzi a
vásárlói hatókör növekedése. A láncba szervezett kereskedelem piaci részesedése
egy év alatt 60-ról 62 százalékra nőtt. Múlt évben már a magyar háztartások 78
százaléka vett valamit legalább egyszer hipermarketben. Ugyanez a mutató 80
százalékos a lánchoz tartozó kis boltokban. A vásárlási szokások változása
következtében a hipermarketekben a vásárlási intenzitás 2002-ben csaknem 20
százalékkal, 121 900 forintra növekedett.

Ez azt jelenti, hogy a háztartások napi fogyasztási
cikkre átlagosan ennyit adtak ki ebben a bolttípusban. Még nagyobb ütemben, 36
százalékkal nőtt a vásárlási intenzitás a lánchoz tartozó kis üzletekben, és
elérte a 64500 forintot.


forrás: Fogyasztóvédelem, 2003.
júl.-aug.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Kövesd munkánkat, iratkozz fel híreinkre!

      Bónusz: tippek, tesztek, programok

      Bezár Ünnepelj velünk, gyere moziba a Tudatos Vásárlókkal!