fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A GVH eljárást indít a Calgon ellen

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a TVE 2011 elején a GVH-hoz fordult egy Calgon reklám miatt. Újabb fejlemény a történetben, hogy megérkezett a GVH válasza, amely szerint a hatóság versenyfelügyeleti eljárást indít a Calgon ellen.

A Calgon egy korábbi TV reklámban azt állította, hogy a vízkőoldóként használt ecet tönkreteheti a mosógépet.  Mivel a Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti  az ecetet, egy tavalyi cikkünkben megpróbáltunk utánajárni a kérdésnek. Az általunk megkeresett szakemberek – bár csak név nélkül – mind azt állították, hogy az ecet – ésszerűen használva – nem tehet kárt a mosógépben.

Ezért  február elején nyílt levélben fordultunk  a Calgon hazai forgalmazójához, amelyben arra szólítottuk fel, hogy igazolja a reklámban elhangzott állítások valóságtartalmát.

Megkaptuk a választ a Calgon forgalmazójától, de mivel megítélésünk szerint az indoklásuk nem kellőképpen megalapozott, pontosítást kértünk, és egyúttal megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményeztünk a Gazdasági Versenyhivatalnál. Az ügy most a GVH-nál van kivizsgálás alatt. A további fejleményekről reméljük mielőbb tájékoztathatjuk az Olvasóinkat.

 

Kép [cc]  kaialex81

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás