fbpx

Tarts velünk, legyéla tagja a Tudatos Vásárlók közösségének!

Csatlakozz!

Gondold meg és igyál!

| Szvetelszky Zsuzsa

A sorrend nem mindegy: a folyadék létszükséglet, a mesterséges ízfokozó, szintetikus aroma viszont nem. Figyeljünk, hogy ne csak gyári cukoroldatokkal oltsuk szomjunkat!

Se gyümölcscentrifuga, se citrusfacsaró-gép, se shaker nem kell hozzá, hogy egészséges, ízletes és változatos innivalókkal fedezzük napi, mintegy kétliternyi folyadékszükségletünket, bár ezek az eszközök segíthetnek az italok házi elkészítésében. Cél, hogy minél tisztább és finomabb innivalót állítsunk elő, minél kevesebb vásárlással.

 

Bőrünk hét liter vizet tartalmaz, agyunknak kilencven, testünknek hatvan százaléka víz. Nemcsak azért iszunk, hogy ki ne száradjunk, hanem hogy a víz kimoshassa a lerakódó méreganyagokat. Márpedig ez esetben elég anakronisztikus lenne a szervezetet éppen a folyadékbevitel kapcsán szintetikus anyagokkal vagy fölösleges cukormennyiséggel terhelni.

 

A legegyszerűbb módszer a hígítás. Nálunk gazdagabb országok polgárai sem átallják bőségesen felönteni a rostos és a szűrt gyümölcsleveket, alig harmadnyit használva a sűrű hozzávalóból. Jobban oltja a szomjat, olcsóbb és kiadósabb. Ez a hígítási arány félúton van a szódával felspriccelt „műanyag” szörpök és a hazánkban még mindig leginkább hígítatlanul fogyasztott dobozos, néha igencsak tömény gyümölcslevek sűrűsége között. Pedig ezek a sűrű levek állaguk – és magas cukortartalmuk miatt – alig oltják a szomjat. Többnyire dobozolva kaphatók, és ilyenkor a csomagolás ára irreálisan magas a tartalom értékéhez viszonyítva.

 

A csapvíz olcsó, nem kell érte a boltba menni, és nincs benne cukor. Főzhetünk belőle teát is, ez az ital szerencsére egyre jobban kapcsolódik a társasági élethez: a teaházak, szakboltok terjedésével határozottan fejlődik a magyar teakultúra is. A gyümölcsteákat nem kell cukrozni, amúgy is nagyon finomak, jobban is érezzük így az összetevők ízvilágát.

 

A multikulti számos pozitív hozadéka között szerepel a másképp-fogyasztás elsajátítása is: keleti barátainktól izgalmas italok készítését tanulhatjuk meg, például tejtermék-alapanyagokból. Az írót, az aludttejet, a kefirt vagy a joghurtot magunk is dúsíthatjuk gyümölcsökkel, zöldségekkel, a savanyú tejtermékeket nagyon megbolondítja az enyhe sós ízesítés – például az indiai lasszit.

 

A joghurt – törökül yogurut, örményül mayzoom, Perzsiában ast, Indiában dadhi, Egyiptomban benraib, egyes nyelvekben az „élet” szinonimája – az egyik legsokoldalúbb alapanyag. A múlt század elején a párizsi Pasteur Intézet orosz biológusa, Metcsnikov kapott Nobel-díjat eredményéért: bebizonyította (nem feledve, hogy szülőföldjének joghurtfogyasztó kaukázusi pásztorai milyen sokáig élnek), hogy a joghurtban található élő kultúrák rendszeres fogyasztása megakadályozza a bélben mérgező anyagokat termelő baktériumok elszaporodását.

 

Ma már divat a házi joghurtkészítés is, noha speciális gépezet és „kultúra” kell hozzá, főképp ha szabályos, csak az élő, grammonként legalább tízmillió baktériumot tartalmazó kultúrával készített joghurtot szeretnénk készíteni. Bár a legtöbben még mindig a barcelonai joghurtgyáros, Carasso utódainak gyártmányait vásároljuk (Isaac Carasso fia, a Danone-nak becézett Daniel terjesztette el világméretekben a joghurtfogyasztást). Natúr és light, édes és ízes: ahány lehetséges kombináció gyümölcsből, gabonából, annyiféle joghurt áll a polcokon. Ha nincs joghurt-masinánk, vegyük bátran az olcsó, lehetőleg nagy kiszerelésű natúr változatot, keverjünk bele – az igazi – nagyi lekvárjaiból egy-két evőkanálnyit: máris finom és szomjoltó csemegéhez jutunk.

 

Elsősorban a nők sínylették meg az utóbbi évtizedek egyik nagy tudományos téveszméjének terjedését: még nem is olyan rég komoly propaganda szólta le a felnőttkori tejfogyasztást. Holott a huszonöt-harmincnégy éves nők kétharmada, az ennél idősebbek háromnegyede fogyaszt a szükségesnél kevesebb kalciumot, vagyis növeli a csontritkulás veszélyét. Pedig napi három-öt pohár tejjel sokat tehetnénk a megelőzésért.

 

Bár az innivalót nem harapjuk, korántsem mindegy fogaink számára, hogy mit iszunk. A szénsavas barna lé mellett a dobozos üdítők, a gyárilag készített, alaposan megcukrozott jegesteák támadják leghatékonyabban a fogbelsőt védő fogzománcot tűzzel-vassal, vagyis színező adalékanyagokkal és savtartalmukkal. Szomorú, hogy a gyerekek nagy része rendszeresen iszik valamilyen cukros-szénsavas üdítőitalt, s több mint harmaduk naponta többször is. Nem csoda, hiszen a mamájuk már a cumiba is cukros teákat, szörpöket, agyonédesített gyümölcsleveket töltögetett, szépen összekapcsolva kisbabája fejében a folyadékpótlást az édes íz képzetével. Miért is fogadná el később a gyerek a színtelen, szagtalan ivóvizet?

 

Ami soha nem íztelen: egy lelkes tanítványom hat város csapvizének és nyolc forrás nedűjének mintakóstolásával mutatta meg (ne titkoljuk: információelmélet-órán), mekkora különbségeket észlelhetünk, ha nincs tompítva az érzékelés. Vagy ha belátásos alapon, tudatosan elfordulunk szomjúságérzetünk ipari, gyári befolyásolásától.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkek

Legnépszerűbb cikkeink

További cikkek