| Magyar Természetvédők Szövetsége

Génmódosítás-mentes övezet lett a Dél-Dunántúli Régió

December 22-i ülésén a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács úgy döntött, hogy a régió területét génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítja. Ezzel a Dél-Dunántúl lett a második hazai génmódosítás-mentes régió.

A régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítása összhangban van a térség fejlesztési stratégiájában „ökorégió” célkitűzésként szereplő elképzelésekkel, valamint azzal, hogy Pécs „ökováros” szeretne lenni – jelentette ki a döntést kommentálva Pánovics Attila, a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum elnöke. Ezzel a döntéssel ez a régió lett hazánkban a második, Európában a 165. génmódosítás-mentes régió. Mint ismeretes, hazánkban elsőként 2005 februárjában a Nyugat-Dunántúli Régió hozott döntést a térség génmódosítás-mentességéről.

Miközben az Európai Bizottság – részben az Egyesült Államok és a biotechnológiai cégek által a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül gyakorolt nyomás hatására – újabb és újabb génmódosított fajták forgalmazását és termesztését engedélyezi, az európai régiók és önkormányzatok alulról jövő kezdeményezésekkel próbálják kiszorítani területükről a génmódosított növényeket – mondta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője. Létrehozták a génmódosítás-mentes övezetek európai hálózatát, amelyhez eddig 165 régió, 4500 önkormányzat és kistelepülés csatlakozott.

Az európai lakosság több mint 70 százaléka ellenzi a génmódosított élelmiszereket. Az európai kutatások azt mutatják, hogy minél tájékozottabbak a fogyasztók a génmódosítás egészségügyi, ökológiai és gazdasági kockázataival kapcsolatban, annál nagyobb mértékben utasítják azt el. Ezen felül hazánknak gazdasági érdeke is, hogy ne termesszünk génmódosított növényeket. Az érzékeny európai piacon ugyanis csak akkor van esélyünk eladni a magyar mezőgazdasági termékeket, ha garantálni tudjuk azok génmódosítás-mentességét. Ezért nagy jelentőségű a Dél-Dunántúli Régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánításáról hozott mai döntés – tette hozzá Pánovics Attila, akinek kulcsfontosságú szerepe volt a határozat előkészítésében.

(A Magyar Természetvédők Szövetsége sajtóközleménye)

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás