fbpx

| Gazdasági Versenyhivatal

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

A Gazdasági Versenyhivatal által követett alapelvek közzététele

A GVH május 11-én hozta nyilvánosságra a verseny szabadságával, valamint a fogyasztói döntések szabadságával kapcsolatos alapelveinek tervezetét.

A két most közzétett dokumentum tervezet a GVH klasszikus versenypolitikai, illetve a hatáskörébe tartozó fogyasztóvédelmi feladataival kapcsolatos legalapvetőbb, általános megközelítésbeli kérdéseket taglalja azzal a céllal, hogy tovább növelje a GVH működésének átláthatóságát és kiszámíthatóságát, így járulva hozzá a jogbiztonság fokozásához, valamint a versenykultúra fejlődéséhez. A GVH egyben lehetőséget biztosít a versenypolitikai kérdésekkel foglalkozó szakmai közönség részére a tervezetekkel kapcsolatos észrevételek megfogalmazására.

Mivel mindkét anyag tartalmazza a bemutatott elvekkel kapcsolatos szakmai hátteret is, a közzététellel a GVH reményei szerint a magyarországi versenykultúra, illetve fogyasztóvédelmi kultúra fejlődéséhez is hozzájárul.

A verseny szabadságával kapcsolatos, a GVH által követett alapelvek” című dokumentum a GVH munkájának azon legalapvetőbb elveit taglalja, amelyek a klasszikus versenypolitika területére vonatkoznak, vagyis a fúziókkal, a versenyt korlátozó megállapodásokkal, az erőfölénnyel való visszaéléssel, valamint a versenypártolással, és a versenykultúra fejlesztésével függenek össze. A tervezet többek között deklarálja, hogy feladata, hogy a verseny védelmén keresztül elősegítse, a fogyasztói jólét növekedését, vagyis azt, hogy a fogyasztók jó minőségű termékeket alacsony áron és nagy választékban vásárolhassanak meg. A tervezet olyan intézményi és működési kérdésekkel is foglalkozik, mint például a GVH függetlensége, vagy a prioritások meghatározása. A tervezet külön is kiemeli, hogy a versenyképességhez nem a verseny indokolatlan korlátozásán, hanem ellenkezőleg, a verseny érvényesülésén át vezet az út.

A fogyasztói döntések szabadságával kapcsolatos, a GVH által követett alapelvek” című dokumentum a fogyasztó megtévesztés és azzal rokon magatartások kérdéskörével kapcsolatos legalapvetőbb elveket fogalmazza meg. E területen is a fogyasztói jólét biztosítása a hivatal végső célja. A tervezet nem foglalkozik külön az intézményi és működési kérdésekkel, mivel azokat a másik dokumentum már tartalmazza.

A tervezetek tartalma már korábban is megjelent a GVH munkájában, de az alapelvek megfogalmazásával még egyértelműbbé válik mind a GVH jogalkalmazási, mind pedig általánosabb versenypolitikai tevékenységének ars poeticája, amely a jövőben minden tekintetben a GVH működésének alapját képezi majd.

A tervezetek közzététele egy konzultációs folyamat kezdete, melynek során a GVH 2006. szeptember 30-ig észrevételeket vár a versenypolitikai, illetve a fogyasztóvédelemi kérdésekkel foglalkozó szakmai közönség részéről. A konzultációs folyamat lezárultát követően, várhatóan 2006 végig, a GVH véglegesíti és közzéteszi a két dokumentumot.

Mindkét dokumentum tervezete elérhető a GVH honlapján, ahol az észrevételek megtételének pontos módjáról is tájékozódni lehet.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás