fbpx

Tudatos Vásárló: E-szám adatbázis

Újra naprakész típus, név és szám szerint is kereshető E-szám adatbázisunk.

Az egyes szócikkek részletes leírással szolgálnak az egyes anyagok eredetéről, felhasználási területéről, felhasználásának céljairól, az ismert, bizonyított vagy vélt kockázatokról.

A www.tudatosvasarlo.hu/eszam címen, illetve a TudatosVásárló.hu „Adatbázis” menüpontja alatt elérhető adatbázisban minden élelmiszer-adalékanyagról rövid ismertető olvasható, amely kitér az adott anyag használhatóságára, funkciójára, előállítási módjára valamit a vele kapcsolatosan felmerülő egészségügyi kételyekre, tudnivalókra.

A kapcsolódó cikkekből és lexikonból az is kiderül, hogy mely adalékanyagok használhatók bioélelmiszerekben, melyek állati eredetűek, melyeket állíthatnak elő genetikailag módosítással, és melyek az adalékanyagokkal kapcsolatos egészségügyi kockázatok.

A maga nemében mindezidáig a legrészletesebb magyar nyelvű, fogyasztói tájékoztatással szolgáló E-szám adatbázis létrehozásával célunk az volt, hogy minél többek számára lehetőséget nyújtsunk az élelmiszer adalékokkal kapcsolatos hiteles, és széleskörű tájékozódásra.

Az adatbázist 2007-ben az E-szem Alapítvánnyal való együttműködés keretei között, a németországi Verbraucher Initiative fogyasztóvédelmi civil szervezet www.zusatzstoffe-online.de adatbázisa alapján, magyar szakértők bevonásával készült.

A benne közzé tett információk forrása a magyar törvényi előírások, valamint az Európai Unió illetékes hatóságinak, bizottságainak és tudományos testületeinek jelentései, állásfoglalásai.

A mindenkori engedélyezett adalékanyagok listája megtekinthető az Európai Unió honlapján.

Adatbázisunkkal célunk, hogy ezeket az információk minden vásárló rendelkezésére álljanak közérthető formában is.

Az adatbázis szerkesztői törekednek az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos hivatalosan elismert tudományos álláspontok, információk, törvényi szabályozás tárgyilagos bemutatására. Az ebből levonandó mindenfajta következtetést az olvasóra bízzuk. A legkörültekintőbb munka mellett is előfordulhatnak hibák, – illetve a folyamatosan változó szabályozás nyomán – érvényét vesztett bejegyzések. Köszönjük, ha ezekre fölhívod figyelmünket!  

Észrevételeket a szerk@tudatosvasarlo.hu címre várunk.

Az E-szám adatbázis 2014-es frissítéséről és a kapcsolódó programokról itt olvashatsz.

Az adatbázis frissítése a Svájci–Magyar Együttműködési Program (www.svajcihozzajarulas.hu) támogatásával valósul meg.

***

Ha úgy érzed, fontos, amit csinálunk, és szívesen támogatnád, többféle módon is megteheted!

Add tovább! Teszik a magazin, adatbázisaink, Facebook oldalunk? Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel.

Csatlakozz! Légy támogató tagunk és használd immár több mint 50 helye a Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát.

      

Támogasd a TVE-t! Az oldalt a Tudatos Vásálók Közhasznú Egyesülete működteti kizárólag tagdíjakból, pályázati forrásokból és magánadományokból.

    

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás