
| Tudatos Vásárló
Fogyasztóvédelem és fenntarthatóság kéz a kézben
A világ egy óriási lehetőséget szalasztana el, ha nem fűzné szorosabbra a kapcsolatot a fogyasztóvédelem és a fenntartható fejlődés között – magyarázza Amanda Long, a Fogyasztóvédelmi Világszervezet főigazgatója.
Hogyan segítheti a fogyasztóvédelem az ENSZ új víziójának, a „méltányosan elosztott jólétnek” a megvalósítását? – ezzel a címmel tett közzé bejegyzést a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International, CI) vezetője a szervezet blogján.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a CI tagszervezete, ezért alább közli a bejegyzés magyar változatát, amelyen csupán apróbb változtatásokat eszközöltünk a jobb érthetőség kedvéért.
2015 januárjában az ENSZ tagállamainak képviselői New Yorkban találkoztak, hogy összeállítsák a új Fenntartható Fejlődési Célokat (Sustainable Development Goals, SDG). A jövőben ugyanis ezen célok lépnek a befolyásos Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals, MDGs) helyébe – várhatóan már 2015 szeptemberétől.
Szintén szeptemberben kerül sor az ENSZ fogyasztóvédelmi irányelveinek (Guidelines for Consumer Protection, UNGCP) felülvizsgálatára, melynek célja, hogy figyelembe vegye a globális piac mai sajátosságait.
A Fogyasztóvédelmi Világszervezet szerint nagyon nagy lehetőséget szalasztanánk el, ha nem hozzuk közelebbi összefüggésbe a fogyasztóvédelem és a fenntartható fejlődés kérdését.
Bár a legtöbb esetben értelemszerűen a fogyasztók állnak középpontban azoknál a kérdéseknél is, amelyekkel a Fenntartható Fejlődési Célok foglalkozni kívánnak, alig, vagy egyáltalán nincs szó benne a fogyasztóvédelemről.
A fogyasztóvédelmet és a fogyasztók hatalommal való felruházását a fenntartható fejlődés egyik központi kérdéseként kell kezelni. Ez biztosítja, hogy a vásárlókat világszerte méltányosan és méltóságteljesen kezeljék, s hogy mindenhol hozzáférjenek a biztonságos és egészséges termékekhez és szolgáltatásokhoz. Ez különösen fontos a szegény és kiszolgáltatott emberek esetében, akik a leggyakrabban válnak a kizsákmányolás áldozatává.
A fogyasztóvédelem és a fogyasztók hatalommal való felruházása világos eszközöket ad az egyenlőtlenségek visszaszorításához, a méltányosság, az igazságosság és a jólét kiterjesztéséhez az egyre bonyolultabbá váló globális gazdaságban.
Csak három példát említenénk, hogy miért fontos a fogyasztóvédelem a fenntartható fejlődés célrendszere szempontjából:
A 2-es számú javasolt cél: „Az éhezés felszámolása, az élelmiszerbiztonság és egy jobb táplálkozási szint elérése”. Ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, a fogyasztóknak hozzá kell jutniuk olyan tápláló és megfizethető élelemhez, amely megfelel a biztonságos élelmiszerekre vonatkozó előírásoknak.
A 3-as számú javasolt cél: „Biztosítani az egészséges életet és támogatni minden korosztály jóllétét”. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztóknak hozzá kell jutniuk a megfelelő egészügyi ellátáshoz, de egyben védelmet is kell kapniuk a nem biztonságos termékkel és szolgáltatásokkal szemben, melyek egészségügyi problémákat, sérüléseket, vagy akár halált okozhatnak.
A 8-as számú javasolt cél: „tartós, széleskörű, és fenntartható gazdasági növekedés”. Nehéz elképzelni, hogyan lehet ezt elérni, ha a fogyasztók nem kapják meg a kellő képviseletet és hatalmat ahhoz, hogy kivegyék a részüket a gazdaság működtetéséből.
Hasonló érveket lehet hozni majdnem mindegyik további ponttal kapcsolatban is.
A leghatékonyabban úgy lehetne összekapcsolni a fogyasztóvédelmet és az fenntartható fejlődés céljait, ha az ENSZ Fogyasztóvédelmi Irányelveinek betartását az egyik Fenntartható Fejlődés Célnak tekintjük.
Erről itt írtunk részletesebben. A legfontosabb fogyasztói jogok a dokumentum szerint: jog a biztonsághoz, jog az információhoz, jog a választáshoz, jog a képviselethez, jog az alapvető szükségletek kielégítéséhez, jog a kárpótláshoz, jog az oktatáshoz és jog az egészséges környezethez.
Ez valódi gyakorlati támogatást nyújtana a fogyasztóvédelemben:
> Növelné a fogyasztóvédelem fontosságát az olyan nemzetközi és nemzeti szervezeteknél, amelyek eleddig nem vették napirendjükre ezt a kérdéskört.
> Arra kötelezné a nemzetközi közösséget, hogy rendszeresen mérje, mennyire tartják be az ENSZ irányelveket, és hogy erről beszámolókat készítsen.
Ezért kéri a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, hogy a Fogyasztóvédelmi Irányelvek kerüljenek be a „megvalósítási eszközök és a globális partnerség”-gel kapcsolatos célok közé, méghozzá a következő ténylegesen horizontális célként:
Biztosítani kell, hogy 2030-ra minden ország alkalmazza az ENSZ Fogyasztóvédelmi Irányelveit.
Hogy az embereknek milyen lehetősége van a fogyasztásra, milyen fogyasztói döntések állnak rendelkezésükre, valamint hogy fogyasztóként méltányosan bánnak-e velük, alapvetően kihat az életminőségre illetve a körülöttük lévő környezet állapotára.
Így tehát világos, hogy Fenntartható Fejlődési Célok, a szegénység felszámolása, a bolygó megvédése, a közös jólétünk megvalósítása, alapvetően függ attól, hogy a fogyasztók hogyan gondolkodnak és viselkednek, és hogy – a fejlett és a fejlődő világban – hogyan lehet megvédeni lehetőségeiket és döntésekeit.
Ebben a fontos évben a Fogyasztóvédelmi Világszervezet szeretné, ha növekedne az elkötelezettségünk egy befogadóbb, és sokkal inkább a fogyasztókra összpontosító fejlesztési terv iránt – hogy a közös jólét gondolata valósággá válhasson.
Fotó: Andrés Tonini, Flickr
Tetszett a cikk? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással. Köszönjük!