Andersen egyik
meséjének a címe: A lány, aki a kenyérre
lépett. Aki ismeri, tudja, micsoda tortúrán megy keresztül a hiú teremtés,
mert maga elé vetette a földre a cipót, hogy rálépve tisztán tartsa a sártól cipellőjét.
Ma egész utcákat lehetne „kikövezni” a különböző okokból szemétbe hajított
falatokkal. S nemcsak kenyérrel, de felvágottal, sajttal, csomagolt szószokkal,
mártásokkal, primőr áruval, egyéb finomságokkal is. Itt, Európában egyre
kevésbé vagyunk következetesek az élelmiszerek vásárlásával és tárolásával
kapcsolatban, az újrahasznosítás kérdése még alig merül fel. (Pedig az
élelmiszer szerves hulladék, komposztálással jóféle humusz készülhetne belőle.)

Sokféleképpen
pazarolunk: gyakran vásárolunk olyan élelmiszert, amiből még elegendő van a
hűtőben, csak elfelejtettük. Vagy azért nem tudunk róla, mert rendszertelenül
tároljuk, egymás-hegyén hátán lapul a sok csomag, így aztán a szavatossági
időpont is könnyen elkerüli a figyelmet. Sok, frissen lejárt szavatosságú,
bontatlan csomagolású ennivaló landol nap mint nap a szemetesekben – a
szalmonellától mindenki fél, a pazarlás hosszú távú következményei viszont
nehezebben belátható veszélyek. A harmadik fő ok a hűtő rendszertelen, nem
igazán alapos tisztítása: emiatt is tönkremehet idő előtt olyan élelmiszer,
aminek kis odafigyeléssel ínycsiklandó vacsora lehetett volna a következő
reinkarnációja, a kukában való gyászos és méltatlan landolás helyett.

Az
élelmiszer-hulladék tipikus forrása a túlvásárlás. Nemcsak azért, mert megfeledkezünk
otthoni tartalékainkról, hanem mert rosszul becsüljük fel szükségleteinket –
többet vagy többfélét szerzünk be, mint ami kell vagy elfogy. Vagy egyszerűen
csak válogatós emberként meggondoljuk magunkat: ami a boltban még tetszett, az
otthon már nem ízlik, és egy gyors mozdulat megpecsételi az étel sorsát.

Az
élelem kidobása a konkrét ennivaló- vagy pénzveszteségen túl messzire hat. Az
állatok takarmánya, a növények permetezése, az előállításhoz illetve a szállításhoz
szükséges üzemanyag, energia, a tárolás költsége mind-mind hozzáadódik a
fogyasztó számára kézzelfogható veszteséghez. Habár kevesen tudatosítják ezt,
hiszen akkor szembe kellene nézni azzal a nehezen megemészthető pszichológiai
ténnyel, hogy rendszeresen megkárosítjuk saját magunkat. A túlfogyasztás és a
túltermelés végül egymás csapdájává válhatnak: lehet, hogy tudatalatti
szükségletünkké lett egy személyre szabott adagnyi élelem kihajítása? Ez lenne
a bőség – ettől érezzük magunkat tehetősnek, gourmet-nak?

A
statisztikák szerint az évente kihajított hűtőhulladékkal (micsoda kifejezés:
benne van a halálos kudarc, a finom falaté, ami feledékenység vagy
figyelmetlenség miatt nem juthatott el az asztalig) több tucat Empire State
Buildinget lehetne megtölteni. A kontinensen a britek vannak az élvonalban. Az East London Community Recycling
Partnership becslése szerint egy brit hetente 2,7 kg élelmiszert dob ki, és
ez a mennyiség évről-évre növekszik. Mindeközben a segélyszervezetek továbbra
is csak nagyon kevés maradékot gyűjtenek be.

Egy
olasz kezdeményezés már felfedezte a témában rejlő potenciált. A bolognai egyetem mezőgazdász professzora, Andrea
Segrè és munkatársai több mint fél évig foglalkoztak az
elmélet tudományos megalapozásával, majd szupermarketekbe költözve rendszeresen
megfigyelték az ott kidobásra kerülő élelmiszerek mennyiségét, minőségét, az
adatokat rögzítették, rendszerezték, elemezték. Arra jutottak, hogy egy 5000
négyzetméter alapterületű hipermarket egy év alatt körülbelül 170 tonna
élelmiszert dob ki, közel hatszázezer euró értékben. Becslésük szerint
Olaszországban a kidobásra kerülő élelmiszerek mennyisége 238 ezer tonna,
értéke majdnem kilencszáz-millió euró (225 milliárd Ft). Ha csak a tizede
hasznosul, már az is siker.

S
úgy tűnik, hasznosul: a professzor munkacsoportja – a Carpe Cibum nevű egyesület – hajléktalanoknak
és szegényeknek segélyt osztó jótékonysági szervezetekkel társult. A „last
minute food” néven elhíresült rendszer már több városban működik, sőt, van, ahol
az önkormányzat emiatt szemétdíj-kedvezményben részesíti az érintett szupermarketet.
[Magyarországon az Élelmiszerbank
végez hasonló munkát. a szerk.]

Néhány
aprósággal, kis figyelemmel magunk is sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük
finom szemetünk mennyiségét. A szavatosság követése mellett érdemes a
zöldséget, gyümölcsöt vásárlás után szétrakni, hogy az egyes darabok
szellőzhessenek, ne penészedjenek meg. Emlékszem, néhány éve gyakori mondat
volt a magazinok recept-rovataiban: csak teljesen ép gyümölcsöt, zöldséget
fogyasszunk, használjunk a főzéshez! Mára egyfelől a bio-életmód hatása
gyöngíti ezt a jelszót, másrészt az öko-szemlélet is felülírja: egy kis
ütődést, penészt, kukacot bátran kivághatunk az amúgy jó darabokból, ahelyett
hogy az egészet vágnánk a kukába. A szikkadt kenyérből is sok minden készülhet
még: bundáskenyér, vagy az öregebbjéből tejbe áztatva fasírthoz adalék.

Végezetül
egy stratégiai javaslat: vegyünk kisebb hűtőt, amibe kevesebb fér…

Kép [cc]
Ingorrr