fbpx

| Szendrei Veronika

Építkezés újrahasznosított gabonából

A különféle gabonák a világ minden táján alapvető élelmiszerek, de építőanyagként is régóta megállják a helyüket – legyen szó rizsről, kukoricáról, rozsról vagy búzáról.

Nem rizsa

Egy kínai egyetem kutatói kimutatták, hogy a Nagy Falat összetartó habarcsba is kevertek rizst az építők. (Ez nem is annyira meglepő, ha meggondoljuk, hogy a történelem folyamán babonás természetű mesterek vizeletet és vért is adagoltak a kötőanyaghoz.) A Kínában fogyasztott rizsfajta a főzés során összeáll, ragadóssá válik. Ha bizonyos anyagai reakcióba lépnek a habarccsal, ugyanez történik, így a kötőanyag idővel keményebb és ellenállóbb lesz.

Szintén ennek köszönhető például, hogy egy Ming-dinasztia (1368–1644) korában épült síremlékben még egy buldózer sem tudott kárt tenni. A kutatók a keveréket a 800 éves kelet-kínai Shouchang-híd restaurálási munkáinál is sikeresen alkalmazták.

A Kelet másik sokoldalúan használható öröksége a rizspapír, amelynek előállításához rizsszalma mellett bambuszrostot és különböző fák háncsait használták. Rizspapírból készültek például a paravánok: bambuszra vagy más könnyű faszerkezetre erősítettek rizspapírt, majd képekkel, mintákkal díszítették. Ezek ma a modern lakások praktikus bútordarabjaként reneszánszukat élik.

Mi legtöbbször valószínűleg rizspapír lámpával találkozunk, ami sokféle színben, formában és méretben található a lakberendezési áruházakban. Emellett a modern építészetben is felbukkan. Kengo Kuma, a kortárs japán építészet egyik legnagyobb sztárja, számtalan helyen használta fel a rizspapírt a Suntory Művészeti Múzeum belsőjének kialakításakor a térelválasztástól kezdve a világítási megoldásokig.

 

Szalma és föld

A „semmi ne vesszen kárba” elv a magyar népi építészetben is megjelenik. Az építéshez használt alapanyagok tájegységenként változnak, de gabonát mindenhol találunk. Mivel kő nem mindenhol volt, és kitermelése rendszerint komoly költséggel, fáradsággal járt, a legelterjedtebb természetes építőanyagként évszázadokig a sár vagy a föld szolgált. Ezekhez trágyát, szalmát vagy más növényi morzsalékot kevertek, az összegyúrt masszát fonott falra vagy karóváz közé rakták, de magában is használták.

A munkafolyamat lényege a rétegezés volt, így volt ideje a masszának kiszáradni. Az egyenetlenségeket ásóval igazították ki, de az ilyen épületek falai jellemzően alul így is vastagabbak, és felfelé keskenyednek. A sok embert igénylő munkát az úgynevezett „földkóstoló” vezette, aki ellenőrizte az építőanyag minőségét is.

Ezt a módszert alkalmazták vályogkészítésnél, azzal a különbséggel, hogy a sarat egy vetőkeretben formálták megfelelő alakúra, és kiszárították, aztán sárhabarccsal ragasztva építettek belőle falat. A vályogházak alapanyaga olcsó, a technika egyszerű, és közel sem igényel annyi munkaerőt, mint a mai épületek.

Emellett megfelelnek a modern energetikai szempontoknak is. A megfelelően szigetelt vályogházaknak jó a hőszabályozásuk: nyáron hűvösek, télen benn tartják a meleget. A régi épületek szépen kimeszelve, lefestve, új tetővel felújítva ma is kényelmes otthonként szolgálnak.

Barabás Béla egy Gödöllőn található vályogház tulajdonosaként számolt be tapasztalatairól. A ház húsz éve esett át felújításon, új tetőszerkezetet kapott, a falakra új vakolat és festék került. Azóta is nagyon jó állapotban van, állaga nem romlik. Az új lakónak elsőre furcsa lehet a ház tipikus szaga, ez azonban Barabás szerint egyáltalán nem zavaró.

A gabona különféle alkatrészei a tetőszerkezetben is megjelentek: tetővetésre nád helyett elsősorban erős rozsszalmát használtak, esetleg a kettőt keverték. Gaál Anna építésztől megtudtuk, hogy a kukorica szára is szolgálhatott melléképületek, ólak tetejének befedésére. A növényt a mindennapi élet tárgyaihoz is előszeretettel használták. A csövek fűtőanyagként hasznosultak, a csuhét elképesztő sokféle módon alkalmazta a paraszti háztartás: játékokat, gyékényt vagy szakajtót készítettek belőle.

 

Újra népszerűek a szalmabála házak

Egyre többet lehet itthon is hallani a szalmabálából épült házakról. Ez a 20. század elején az Egyesült Államokban és Kanadában bevett építkezési forma volt, aztán a feledés homályába merült, hogy a nyolcvanas évektől ismét divatba jöjjön. Napjainkban az EU is fontosnak tartja, hogy energiatakarékos házakat építsünk, és felhasználjuk a mezőgazdaság számára már értéktelen anyagokat, így a szalmát is.

A szalmabála háznál már az építési folyamat is rengeteg energiát és pénzt takarít meg. Az alapanyag olcsó és könnyen hozzáférhető, nem igényel sok munkaerőt, nincs szükség a szokásos gépekre, és a ház gyorsan elkészül. Energiafelhasználása mintegy harmada egy átlagos házénak, ami nemcsak a pénztárcát kíméli, de lényegesen csökkenti a ház szén- és kén-dioxid-kibocsátását is.

A falak jó hő- és hangszigetelők, a ház állagának megőrzéséhez sincs szükség különösebb szakértelemre, a karbantartási munkák egyszerűek. Az észak-amerikai tapasztalatok azt mutatják, hogy a házak garantálható élettartama 35 év, de találtak ezeknél jóval öregebb épületeket is. Bontásuk során kevés hulladék keletkezik, és nagy része visszaforgatható a természetbe. Kérdés, mennyire ellenállóak ezek az otthonok a kártevőkkel vagy a nedvességgel szemben.

Magyarországon a rozs vagy a zab szalmáját ajánlatos használni, mert ezt a búzáénál kevésbé szeretik a rágcsálók. A nedvesség ellen a széles eresz és a jó vízelvezetési rendszer a leghatékonyabb védekezés, a tűzzel szembeni ellenálló képességét tesztelve a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács megnyugtató eredményre jutott: egy vakolt szalmabála fal két órán keresztül állt ellen 1000 Celsius-foknak.

Rutkai Éva építész szerint a környezettudatosság növekedésével a szalmabála és vályogházak építése itthon is egyre gyakoribbá válhat. A magyar építési jogszabályok azonban az egyik legszigorúbbak Európában. Építeni csak az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Intézet) által jóváhagyott és engedélyezett anyagokból lehet, amelyek megfelelnek a szervezet statikai és biztonsági előírásainak. Nagy-Britanniában eközben már előre gyártott elemekből is lehet ilyen házat építeni, sőt már középületet is emelnek szalmából. A jelenleg futó legnagyobb ilyen jellegű beruházás a Nottinghami Egyetem egyik épületét érinti: a több mint háromezer négyzetméteres új szárny laboroknak, előadóknak és irodáknak ad majd otthont. És ez csak az első lépés a campus húszéves fejlesztési tervében.

A lehetőségek, technológiák tárháza egyre fejlődik. Az építészek és a megrendelők is felismerték már, hogy a környezet megóvásáért a mindennapokban is tenni kell. Az emberi civilizáció fejlődése során sok olyan környezetbarát építészeti megoldás született már, amelyet a XXI. században is sikeresen lehet hasznosítani.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 20. számában.

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás