Google
Állítsd be a Tudatos Vásárlót megbízható forrásnak
 

| Tudatos Vásárló

Előállítás, etika, beszerzési lánc. Segítség lehet-e a vonalkód?

Fair Tracing néven olyan, új módszer kidolgozásán munkálkodnak az
angliai Bradford Egyetem Informatikai Intézetének kutatói, amely
segítségével a vásárlók ellenőrizhetik majd, hogy az etikusként
hirdetett termékek tényleg megfelelnek-e elvárásaiknak.

A
most zajló kutatás által kifejlesztett módszer célja, hogy a vásárlók a
megvásárolni kívánt termék teljes történetét ellenőrizni tudják. A kutatók
reményei szerint ez majd lehetővé teszi a tudatos vásárlók számára például azt,
hogy ellenőrizzék, tényleg bio-e az a termék, ami annak hirdeti magát.

„A
kezdeményezéssel az a célunk, hogy a technológia jóvoltából a hátrányos
helyzetű, véleményüket kifejezni nem tudó fogyasztók is hangot kapjanak” –
nyilatkozta Ann Light, a kutatócsapat egyik tagja. A kutatók indítványa szerint
a beszerzési láncolatra vonatkozó összes adat egyetlen vonalkódban lenne tárolható,
azaz ilyen módon gyakorlatilag végtelen mennyiségű információt lehetne csatolni
az egyes termékekhez – beleértve például a termék gyártási időpontját, termelési
árát, a termelő munkakörülményeit és fizetését, a szállítás és az értékesítés
különböző lépéseire vonatkoztatva, egészen az utolsó értékesítési állomásig,
ahol megvalósul a vásárlás.

A
vonalkódban tárolt információhoz a fogyasztók kézi leolvasókkal (pl. kamerával
felszerelt mobiltelefonnal) tudnának hozzáférni. Az elképzelés szerint a
terméket a gyártáskor látnák el a vonalkóddal és az alapvető információkkal,
majd a feldolgozási, beszerzési láncolat lépéseiben újabb információk
kerülnének a termékekre. A kutatócsoport chilei bortermelők és indiai
kávétermesztők bevonásával kezdte meg a munkát.

 

Forrás:
www.ethical-insight.com

A Földet csak úgy menthetjük meg, ha változatunk a fogyasztási szokásainkon. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a fenntartható fogyasztásért küzdő hazai közhasznú civil szervezet. Működésünket magánszemélyek támogatásai, pályázati források és fizetős tesztjeink biztosítják.

Szakmai függetlenségünket csak úgy tudjuk megőrizni, hogy

✅ nem publikálunk szponzorált tartalmakat
✅ nem fogadunk el vállalati adományokat, ajándékokat
✅ nem kérünk a potenciális hirdetőktől befolyó reklámbevételekből..

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

❌Cikkeinkben nem zavarnak reklámok, ilyet egyetlen oldalunkon, médiafelületünkön sem látsz.
❌Amikor egy gyártó/márka/termék értékelését olvasod, biztos lehetsz benne, hogy véleményünket nem befolyásolta reklámbevétel, adomány, ajándék vagy más együttműködés.
❌ Honlapunk tulajdonosa maga az egyesület, ezért nem veszélyeztet minket a tulajdonosi befolyásolás vagy a médiafogyasztási szokások hirtelen megváltozása.

A Tudatos Vásárlóknál úgy lehet termékekről olvasni, hogy azért sem közvetve, sem közvetlenül nem fizetett semmilyen cég. Hol van még ilyen tartalom?

Ha szeretnél még hasonló tartalmakat látni, akkor támogasd a munkánkat rendszeres adományoddal!

Adományozok

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

    Egyesületünk nem fogad el pénzt cégektől, ezért cikkeinket hirdetések nélkül olvashatod. Működésünk fenntartásához viszont magánadományokat gyűjtünk. Támogasd a munkánkat, hogy tartalmaink ingyenesek maradhassanak azoknak is, akik nem tudnak adományozni!

    Megszakítás