Már az is kínos, ha a vendég néha azt kérdi: van víz? Én meg
felvonom a szemöldököm: ugyan már miért ne lenne, hisz nem jelentette be a
vízművek, hogy szerelés miatt néhány óra hosszat…

Veszem a poharat, nyitom a csapot. Csakhogy látom közben a
vendég arcán, hogy nem erre gondolt: azt kellett volna kérdeznem, hogy bubisat
vagy menteset szeretne-e.

Pedig ha valóban menő lennék, azt kérdezném, hogy kér-e Fidzsi-vizet (96 Ft/dl).
Bizony: a marketing-legenda szerint a Viti Levu-béli Yaqara-völgyben, az esőerdő
szélén különleges, egyedi artézi vízgyűjtő fekszik. Kialudt vulkán kamrájának
falai zárják el a Fiji Water forrását a rohanó világ testünknek-lelkünknek nyűgös
mocskaitól.

Ó igen: Viti Levu, Yaqara! Rezdülnek bennem a húrok, szívdobogásom
is gyorsul. Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban. Lehet, hogy maga James
Bond őrzi a drága csöppeket, lehet, hogy a titkos öböl mélyén egyszer majd felragyog
a Grál.

A trend
megint az ortorexiás (étrendjükre beteges figyelemmel ügyelő) luxusmimózák
biopánikjára apellál. Figyelem: a vulkáni cseppeket kő, homok, szikla, agyag és
jég óvja a civilizációs mérgektől. Sehol egy apró hasadék, a vízgyűjtő nem kerül
kapcsolatba levegővel, védett minden szennyezéstől.

Sőt, azt is ígérik a víz gazdái, hogy a palackozás során is féltő
gonddal tartanak távol minden veszélyt és káros hatást: amíg le nem csavarja a
kupakot a kedves vevő, a Fiji Water elvileg nem érintkezik a 21. század
szennyezett levegőjével. Csak a PET-palackkal.

A Fidzsi-szigetek Ausztráliától és Dél-Amerikától rémisztő távol
vannak, hát még (a mellesleg víznagyhatalom) Magyarországtól! Nézegetem a
földgömböt, keresve valami tőlünk távolabbi pontot, de nem igazán sikerül: a
Fidzsi-szigetek a lehető legmesszebb vannak tőlünk. A mítosz szerint ez is garancia,
hogy a luxusvíz védett az ipari hulladékoktól, a savas esőtől, a környezetszennyezéstől.

Ahogy az ősi mitológiák szellemiségét bizonyára magában
hordó luxusvíz átszüremlik a vulkanikus kőzetek rétegei között, kalcium,
magnézium és szilícium-dioxid kerül bele. Mondják is, hogy a Fiji Water erősíti
a csontokat, a kötőszöveteket, a hajat, a körmöket és a fogakat. De nem az
őslakókét!

Miközben zajlik az elit ásványlé exportja, az országban
súlyos ivóvízhiány van. Az exportcég nem tagad, hanem a társadalmi felelősség
jegyében tesz-vesz, állítása szerint a környezetért – kérdés, az elitvíz
szállítása vajon mit tesz a környezettel.

Gondolom, nem palackban dobálják a tengerbe, hadd ússzon
címszóval, hanem kellő
kibocsátás árán jut el a boldog fogyasztóhoz. Pedig a cég széndioxid-semleges
működést hirdet, sőt, csökkenteni akarja a légkör széndioxid-koncentrációját –
nos, e bravúr folyamatábrájára sokan lennénk kíváncsiak.

Írják, hogy Obamát is gyakran látni a kezében Fiji-palackkal.
Mi lesz, ha követik őt, és egyre többen kapnak rá a vulkanikus itókára? Ki
lehet számolni: a vízgyűjtő kapacitása elosztható a palackozás és az
értékesítés adataival.

Amíg kiderül, hogy ennek az artézi lelőhelynek nemcsak a
minősége egyedi, hanem a mérete is bizonyára kolosszális, addig elmorfondírozom:
mibe kóstálna, ha óvodás gyermekemnek a hóemberhez az Antarktiszról hozatnék biohavat.

A lokálpatrióta nyugalmával bízom a pesti víz igazolt
minőségében. Nyitom a csapot, színig töltöm a poharat, élvezem a hűvös, tiszta,
olcsó kortyokat, és közben érzem, ahogy erősödnek a kötőszöveteim és a fogaim.

Kép [cc] sysop  pinksherbet