fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Elfelejthetjük a sokkoló mobilinternet számlát

Már nem kell számítanunk sokkoló számlákra, ha az EU területén mobilinternettel roamingolunk, ugyanis a szolgáltatónál előre megszabhatjuk, hogy havonta maximum mennyit vagyunk haljandók erre költeni.




Márciustól a mobilszolgáltatóknak valamennyi, az Európai
Unió területén ügyfelük számára lehetővé kell tenniük, hogy a szolgáltatás
igénybe vételekor választhassanak egy olyan felső határt, amelynél az adott
időszakban csak a fogyasztó külön kérésére lehet magasabb az adatforgalomért fizetendő
számla.

Az Európai Parlament és a Tanács 2009. júniusi rendelete
szerint a szolgáltatók több korlátot is megállapíthatnak, akár összegben, akár
adatforgalomban meghatározva a limitet. A  megállapított limitek közül az úgynevezett
alapértelmezett összeghatár a számlázási időszakban nem haladhatja meg a nettó
50 eurót, azaz a rendelet hatálybalépésekor megállapított árfolyamon számítva a
mintegy bruttó 17.710 forintot.

Ez a megoldás nagyban javítja a fogyasztók helyzetét, és
hozzájárul ahhoz, hogy ne legyenek sokkoló számlák. Vagyis a jövőben ne
fordulhasson elő, hogy valaki néhány napos külföldi tartózkodás és átlagos internetezés után több 10- vagy 100
ezer forintos mobilinternet-roaming számlával szembesüljön.

A hatóság felhívja az EU-ba utazók figyelmét arra, hogy éljenek
a lehetőséggel, kérjék szolgáltatójuktól a megfelelő határérték beállítását.
Ugyanakkor elvárja a szolgáltatóktól, hogy mielőbb, minél szélesebb körben
tájékoztassák ügyfeleiket a lehetőségről, illetve annak igénybe vételi
módjáról.

A rendelet szerint a szolgáltatók a korlátot
adatmennyiségben is kifejezhetik, feltéve, hogy az ügyfeleket előre
tájékoztatják a megfelelő pénzügyi vonzatokról. Amennyiben a szolgáltató a
határt adatmennyiségben szabja meg, akkor sem lehet az egyik felkínált határ a
nettó 50 eurós alapértelmezett értéknél magasabb.

 

Júliustól automatikusan 50 euró a határ

Július 1-jétől az 50 eurós határ beállítását minden olyan ügyfélnél
alkalmazni kell, aki nem választott más értéket. A szolgáltatóknak a barangoló
ügyfeleiket SMS-sel, e-mail üzenettel, vagy a számítógépen felugró ablakkal
tájékoztatniuk kell arról, hogy elérték a pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80%-át.
Biztosítani kell az ügyfelek számára a jogot, hogy kérjék szolgáltatójuktól az ilyen értesítések küldésének
megszüntetését, illetve hogy bármikor díjmentesen kérjék a szolgáltatás visszaállítását.

Ha az ügyfél forgalma túllépi a pénzben, vagy adatban
megállapított korlátot, akkor a szolgáltatónak szintén üzenetet kell küldenie,
és jeleznie kell, hogy a felhasználó hogy kérheti a szolgáltatás folytatását,
illetve fel kell tüntetni a  határértéken
felüli egységekhez kapcsolódó költségeket. Amennyiben a barangolást végző
ügyfél nem válaszol az értesítésre, a szolgáltatónak meg kell szüntetnie a
barangolásos adatátviteli szolgáltatást. Nem számolhat fel további díjat,
kivéve, ha az ügyfél kéri a további szolgáltatást.

2010. november 1-jétől, amennyiben a barangolást végző
ügyfél pénzügyi vagy adatforgalomra vonatkozó limit-funkciót igényel, vagy
annak megszüntetését kéri, a váltásnak a kérelem kézhezvételét követő egy
munkanapon belül, ingyenesen kell megtörténnie, és nem köthető az előfizetés
más részeire vonatkozó feltételekhez és korlátozásokhoz.

Az uniós barangolásról szóló rendelet hatálya csak az EU
tagállamokra, valamint Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre terjed ki. Ezért
más országokba utazóknak indulás előtt ajánlott érdeklődni a roaming, ezen belül
a mobilinternet (adatroaming) tarifákról a www.tantusz.nhh.hu
portálon, illetve szolgáltatójuknál.

 

Forrás: NFH

Kép [cc] fensterbme

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás