fbpx

| Tudatos Vásárló

Ez a cikk már legalább 1 éve készült. A benne lévő információk azóta lehet, hogy elavultak, nézd meg, hátha van frissebb cikkünk a témában.

Egyharmadával kell csökkenteni a fogyasztásunkat

Az Európai Bizottság jelentése szerint a fémek újrafeldolgozási arányának növelésére még sok kiaknázatlan lehetőségek kínálkozik. Viszont hosszú távú megoldást ez sem jelent a fém-felhasználás csökkentése nélkül.

Az Európai Bizottság két új jelentése gyökeres változást sürget a szűkös erőforrások felhasználása terén. Az első jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a fémek újrafeldolgozási arányának növelésére még rendkívüli lehetőségek kínálkoznak. Jelenleg mindössze 18 fémfajta újrafeldolgozási aránya haladja meg az 50%-ot, a legtöbb fém esetében ez az arány még az 1%-ot sem éri el.

A második jelentés kihangsúlyozza, hogy csak a gazdasági növekedés és az erőforrás-felhasználás radikális szétválasztásával kerülhetjük el 2050-ben a globális erőforrás-ínséget. A két jelentés arra szólítja fel a jogalkotókat és a politikai döntéshozókat, hogy találják meg az erőforrás-fogyasztás csökkentésének és az újrafeldolgozási arány növelésének a módját.

 

Az újrafeldolgozás akár tízszer kevesebb energiát igényel

Jóllehet az ágazat aggasztónak tartja az erőforrások kimerülését és a magas árakat, egyes létfontosságú, csúcstechnológiai alkalmazásokban használt fémeknek ma mégis csak mintegy 1%-át dolgozza fel újra. A többi hulladékként végzi a termékek hasznos élettartama végén. A Bizottság arra figyelmeztet, hogy ezen a gyakorlaton gyökeresen változtatni kell, mert ha így folytatjuk, előfordulhat, hogy egyes létfontosságú, ritka földfémek nem állnak majd rendelkezésre a csúcstechnológiai alkalmazásokhoz.

Más a helyzet viszont a vas, az acél, a réz, az alumínium, az ólom és az ón esetében. Ezek újrafeldolgozási aránya, egyes fejlődő országok kivételével, világszerte 25% és 75% között mozog.

Ha a hulladékgyűjtés rendszere és az újrafeldolgozási infrastruktúra – különösen a fejlődő országokban – jóval hatékonyabb lenne, és megugrana az újrafeldolgozási arány, azzal akár milliárd tonnákkal lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázkibocsátást, és rengeteg „zöld munkahelyet” lehetne teremteni. A jelentés szerint a fémek újrafeldolgozása 2–10-szer energiahatékonyabb, mint a nyersércekből olvasztással nyert fémek előállítása.

A jelentés szerint a jelenlegi ütemben 2050-re megháromszorozódik az erőforrás-fogyasztás, vagyis éves szinten 140 milliárd tonnányi ásványi anyagra, ércre, fosszilis tüzelőanyagra és biomasszára lesz szükségünk. Mivel ennek kielégítése lehetetlen, az egyetlen megoldás, ha az energiahatékonyságot növelve függetleníteni tudjuk a gazdasági növekedést az erőforrás-fogyasztás ütemétől.

A jelentés ehhez három különböző forgatókönyvet javasol: ezek közül a legambiciózusabb a világ fejlett része számára azt a célt tűzi ki, hogy a lakosonkénti jelenlegi évi 16 tonna fogyasztást csökkentsék egyharmadára, a többi ország pedig ne fogyasszon többet a jelenlegi mennyiségnél. Az erőforrás-felhasználás ezzel a 2000. évi szinten maradhatna.

 

Forrás: Európai Bizottság

Kép [cc] scrappy annie

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás