
| Kalas Györgyi
Egyen-e a gyerek halat?
Japánban törvény írja elő, hogy az iskolai menzán minden héten kell lennie halételnek. A magyar iskolásoknak meg szerencséjük van, ha néhanapján találkoznak egy kis gyatra minőségű majonézes rántott sütőhallal.
Itthon az az általános nézet, hogy egyéves kortól nyugodtan adhatunk halat a kicsiknek, addig azonban az esetleges halallergiás reakciók miatt inkább ne tegyük. Pedig más, nálunk tudatosabb és gyakorlottabb halfogyasztó országokban éppen azt vallják, hogy egyen csak az a gyerek halat minél előbb, hiszen ez nemhogy növelné, hanem csökkenti az allergiára való hajlamot. Ők tehát bátran tömik a csemetéiket tengeri herkentyűkkel, míg ha a mi gyerekeink végre halhoz jutnak, akkor is sokáig csak előre gyártott bébiételek formájában.
A merészebbek, akik mégis igyekeznek beilleszteni a halat a gyerek étrendjébe, többnyire csak a biztonságosnak mondott, szálka nélküli tengeri fajokat, főleg a lazacot és a tonhalat választják. A lazacnak persze vannak előnyei, húsa finom, sok vitamint, folsavat és telítetlen zsírsavat tartalmaz, emellett igazán kiadós étel. A boltban kapható, színezett, tápon tartott, lazacnak látszó tárgyak azonban korántsem azonosak vadvízi őseikkel. Ráadásul sok finom és gyerekeknek is adható hazai halfaj van itthon is.
Kicsi keszegek, puha pisztrángok
Szily László újságíró és gyakorlott horgász apuka szerint a gyerekek többnyire imádják a halat. Vagy nagyon kicsi, vagy nagy halat adjunk nekik, mert az aprókban úgy átsülnek a szálkák, hogy még a kicsiknek sem jelenthetnek gondot, a nagy halaknak pedig a szálkájuk is nagy, így könnyű őket megtalálni. Az apró, jól átsült, ropogós halacskákat a legtöbb gyerek imádja, a hazai fajok közül a paprikás lisztbe forgatott, jó alaposan átsült kisebb keszeg a legjobb választás.
A Magyarországon ritka ételallergiák egyike. Tüneteit nem csak a hal evése, de akár a halleves gőze vagy a hal érintése is kiválthatja. Ilyenkor kiütéses, viszkető lesz a bőr, felduzzad az arc vagy a szájüreg, előfordulhatnak asztmás tünetek. Ha halevés után ilyeneket tapasztalunk a gyereknél, inkább ne kísérletezzünk.
A szinte teljesen szálkamentes finom hazai fajok sajnos igen drágák, némelyik ára a bélszínével vetekszik, és beszerzésük sem egyszerű. A kecsegének például egyáltalán nincsen szálkája, viszont húsa rendkívül markáns ízű, ezért a gyerekek nem biztos, hogy megeszik – mondja Szily. A kecsege egyébként a hazai fajok közül a leggazdagabb telítetlen zsírsavakban.
Hazai halaink közül jelentős mennyiségű omega-3 zsírsavat tartalmaz még a busa és a pisztráng, az utóbbi nagyobb egyedei ráadásul könnyen szálkázhatók, és mivel íze is visszafogottabb, bátran adható az apró népnek. Szintén semlegesebb ízű és egyszerűbben beszerezhető hal a harcsa, amelynek nagyobb példányait tökéletesen ki lehet filézni, így garantáltan nem kerül szálka a kicsik tányérjára. Ideális még gyereknek a süllő, ennek ára azonban még az előzőknél is borsosabb.
Anyuuuu, szálka ment a torkomba!
Mint azt dr. Krivácsy Péter, a gyermek-elsősegélynyújtással foglalkozó Léghajó Program orvosszakmai vezetője elmondta, biztonsági szempontból a legfontosabb természetesen a halak alapos átnézése és kifélézése. Ez utóbbi egyébként nem egyszerű művelet, senkinek sem fog rögtön úgy menni, mint egy ügyesebb szakácsnak, de a gyereknél nem is az esztétikum, hanem az alaposság a lényeg. A kisebb szálkák szerencsére általában gond nélkül lecsúsznak, de még a nagyobbaktól sem fullad meg egy gyerek, hiszen egy szálka nem zárhatja el a légutakat. Egy nagyobb, hegyes halcsont azonban bele tud fúródni a hátsó garatfalba, ezért ha a gyerek halevés után folyamatosan köhög, erre gyanakodjunk. Ilyenkor az az alapszabály, hogy a szájá
ba nem szabad benyúlnunk – ez egyébként minden olyan esetre igaz, amikor idegen test kerül a gyerek torkába, de még jól tud levegőt venni. Ilyen esetben legjobb rögtön kórházba vinni, de ne a hagyományos ügyeletet keressük, hanem az úgynevezett légúti idegentest ügyeletet, ahol szakszerűen el tudják távolítani a garatba fúródott szálkát. Ilyen ügyelet minden megyei kórházban van, Budapesten pedig naponta változóan más-más kórházban. Kérdezzük az ügyeleti telefonszámon, hogy melyikben.
Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy még ha tartunk is a haltól, jól tesszük, ha minél hamarabb bevezetjük a kisgyerek étrendjébe, mivel a halak az omega-3 zsírsav legértékesebb forrásai. A gyerekek többsége tényleg imádja a halat, főleg a semlegesebb ízűeket, és némi próbálkozással a hazai, folyami halfajtákat is megkedveltethetjük velük. Ráadásul a puha, omlós halat lényegesen könnyebben meg tudják rágni, mint a keményebb húsokat, így remélhetőleg többet is fognak belőle enni – a szülők legnagyobb örömére.
Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 23. számában.