fbpx

| Nagy Melinda

Drágán vesszük a csomagolt sajtokat – megér 1500 forintot 4 perc sorban állás?

Csak beugrom a boltba és gyorsan leemelem a polcról, nem kell beállni a sorba és kérni. Ezért vesszük az előre csomagolt sajtokat? Vajon mennyivel drágább, mint a sajtpultos által szeletelt? Leteszteltük.

Korábban az előre csomagolt répáról derült ki, hogy többszörösét fizetjük ki, mintha saját magunk reszelnénk le frissen a salátába. Kíváncsiak voltunk, mi a helyzet sajtfronton, ezért egy pulttal is rendelkező nagyobb szupermarketben vásároltunk 10 dkg egyszerű füstölt sajtot szeletelve, és ugyanazt a márkát a polcról is leemeltük. Sajnos a csomagolást tekintve mindkét kiszerelés túlcsomagolt, bár utólag kiderült, hogy a kiszolgáló hölgy direkt tette tálcára, hogy később könnyebben tudjuk fotózni. Kérhettük volna papírban. 

 

Csomagolásban tehát nem, árban viszont megdöbbentő volt a különbség. Az előre csomagolt sajt kilónkénti ára ugyanis 1522 forinttal több volt, mint a pultban szeletelt társáé. Ilyen kis kiszerelésben vásárolva ez fel sem tűnik, mégsem mindegy. 

 

Sokszor sajnos, például, ha nincs a boltban kimérős pult, kénytelenek vagyunk ezeket választani. Szerencsére egy ideje minden terméknél kötelező jelölni a kilónkénti árat is, tehát van lehetőségünk, hogy objektíven megbizonyosodjuk arról, mivel járunk jobban.

 

 

Tetszett a cikk, szeretnél még több akciót? Nyomd meg a lenti gombot és támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!

Legyél Te is a Tudatos Vásárlók Egyesülete büszke támogatója!

A TVE éves támogatói díja 3000 forint. És ezért kapsz egy Tudatos Vásárló Kedvezménykártyát is.

 

Kattints ide, ha szeretnél 5-15% kedvezménnyel vásárolni a TVE által minősített helyeken.

  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – a fogyasztók érdekében. A cikk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium FV-I-15. 15-2015-00014 jelű pályázat keretében készült. 

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás