fbpx

| Frazon Zsófia

A cséplőgép a paraszti munkában

Egy eleinte gyűlölt találmány elmeséli, hogyan működtek együtt a megváltozott körülményekhez kiválóan alkalmazkodó földművesek.

A kenyérgabona (búza, árpa, rozs – kinek mi jut) igazán elegáns növény: hosszú, egyenes szár, a végén kalász, abban a szemek, zöldtől az aranyig. A kalásztól a kipergetett és tisztított magig, a lisztig azonban macerás út vezet, amelyen dolgos emberek kézzel és géppel egyaránt haladtak és haladnak ma is – térben és időben eltérő és változó körülmények és lehetőségek között.

A szem kinyerésének gyorsítása és ésszerűsítése a középkortól foglalkoztatja a kísérletező kedvű feltalálókat. A végül több száz év alatt összerakott cséplőgép nemcsak technikatörténeti szempontból izgalmas tárgy. Bepillantást enged ugyanis a munkavégzők együttműködési és szervezési módszereibe is.

Lokomobilról üzemeltetett muzeális cséplőgép

A magyar paraszti kultúra változásáról szóló történetek a honfoglaló magyarokkal szoktak kezdődni, de ez a sztori sokkal később indul, akkor, amikor a motorizálás, a modern gyáripar betör a paraszti gazdaságba. Miután magyar történetről van szó, olyan szép lassú betörésre gondoljunk.

A cséplőgép lelke, a dob, skót találmány. Andrew Meikle a 18. század végén készítette az első úgynevezett verőléces változatot, amit néhány év múlva már angol üzemek gyártottak. A gépet akkor még lovak hajtották. A munkának igazi lendületet a gőzgép és az amerikai rendszerű szöges változat adott. 

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint nálunk először Martinovics Ignác szerkesztett cséplőalkalmatosságot, találmánya azonban nem terjedt el, technikatörténeti kuriózumként tartják számon. A magyar mezőgazdaságban csak az 1848-as forradalmat követően terjedt el a cséplőgép. Persze nem ment minden simán.

A korabeli híradások több olyan esetről tudósítanak, amikor az emberek fellázadtak a gépek ellen. 1802-ben például a jól menő ercsi Lilien-uradalom cselédei felgyújtották az uradalom új cséplőgépét, ezzel tiltakozva a gépesítés következtében megszűnő idénymunka ellen.

A kézi cséplést és az állati erővel végzett nyomtatást (a gabonaneműek, ritkábban hüvelyes növények szemtermésének kitapostatása – a szerk.) a gazdák maguk intézték, az uradalmi birtokokon pedig a cselédekkel végeztették. A nyári idénymunkák közül ez adta a legtöbb alkalmi munkalehetőséget. Ezzel magyarázhatók a korai géprombolások is, a bérmunkások okkal féltek attól, hogy elveszítik a biztos kenyérkereseti lehetőséget.

De a folyamatot már nem lehetett megállítani: a század második felétől az uradalmi birtokokon egyre több gőzgéphajtású cséplőgép jelent meg, amelyeket eleinte Angliában szereltek össze, majd néhány évtized múlva már magyar gyárakban is gyártottak.

A leglassabban a felvidéki és az erdélyi megyékben indult el a gépesítés, az ország más területein viszont a módosabb nagyparasztok lassacskán gépre váltottak, a 20. század elejétől a motoros változatra.

Cséplés Ipolytarnócon, 1960-1961

A cséplőgépes cséplés csapatban történt: a gép kezelésére az új munkafázisokhoz alkalmazkodva cséplőbandák szerveződtek, amelyek gépészből, fűtőből, „etetőből” és minden egyéb részfeladatot ellátó segédmunkásokból álltak.

Voltak, akik hányták a kévét, mások hordták a szalmát, pakolták a töreket és zsákolták a magot. Ez a kézi munkához képest sokkal nagyobb együttműködést igényelt; a magyar parasztok számára ez volt az első magasabb szintű szakmunkát és összehangolt erőfeszítéseket kívánó masina.

A cséplőgép használata előtt a munka akár farsangig is eltarthatott, a gépekkel egy hét alatt be lehetett fejezni. Használatuk lényegesen javította a szemnyerés minőségét is.

Együttműködésre, segítésre és annak viszonzására már kézi csépléskor és nyomtatáskor is szükség volt, és amúgy is a paraszti mindennapok része volt az együtt végzett munka és a kaláka. A szervezett működés viszont mást jelent, ha pusztán több embert kell alkalmazni egy munkára (mert például egy család nem bír el vele), és mást, ha ehhez kialakított csapatban, egymáshoz alkalmazkodva, a részfeladatok összehangolásával, szervezetten kell együttműködni. Ez utóbbi a közösségi és társadalmi élet talán egyik legfontosabb építőköve, egyben lehetőség a feudális berendezkedésből való kitörésre.

 

Megjelent a Tudatos Vásárló Magazin 20. számában.

Képek [cc]: mezogazdasagigepgyartas.hu

***

Tetszik a Tudatos Vásárló.hu és szívesen olvasod cikkeinket? Ez egy nonprofit oldal, a Tudatos Vásárlók Egyesülete tartja fenn. Minimális forrásaink vannak a működtetésre. Kérjük, hogy te is támogass bennünket, hogy több hasznos cikket publikálhassunk!
 
Oszd meg a cikket a facebookon! Klikkelj a cikk címe mellett!

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás