fbpx

| Tudatos Vásárló

Veszélyeztetett férfiak

Amerikai vizsgálatok szerint a férfiak szervezetében jellemzően
magasabb az egészségkárosító anyagok, például: PAH- és PCB-vegyületek,
egyes növényvédő szerek és nehézfémek koncentrációja. A nemi eltérések
pontos oka nem ismert, de kialakulásában szerepe lehet az
anyagcserének, vagy a munkahelyi kitettség eltérésének is.

A fiúk esetén mintegy 15 százalékkal gyakrabban alakulnak ki
daganatos megbetegedések, mint a lányoknál. Lényegesen gyakoribb
gyermekbetegségnek tekinthető az asztma, Kanadában a 20 év alatti fiatalok 12 százalékát
érinti. A két nem érintettsége között azonban itt 40 százalékos eltérés
figyelhető meg.

A viselkedési és tanulási problémák, valamint a szellemi
visszamaradás is gyakrabban alakul ki a fiúk esetén. A legnagyobb eltérés az
autizmus gyakoriságában van, a fiúknál 4-szeres az esély a kialakulására. Az
eltérések oka lehet például a fiúk eltérő genetikai adottságai, lassabb érése,
nagyobb esélye a balesetekre, vagy agyuk szerkezetének és működésének eltérése.
Korábbi vizsgálati eredmények több mint 200 vegyületről bizonyították be, hogy
az emberen idegmérgező hatású. Állatkísérletek alapján pedig további 800 anyagról
feltételezik ugyanezt.

A gyermekek 2-3 százaléka születik rendellenességgel, egyes
különleges betegségeket leszámítva itt is észlelhető a fiúk túlsúlya. Az
iparilag fejlett országokban megfigyelhető a született gyermekek nemének
eltolódása. A fiúk aránya 2 ezrelékkel csökkent 1970 és 1990 között Kanadában,
ennek okaként a növekvő arányú magzati elhalást sejtik.

A fenti egészségügyi problémákban feltehetően szerepe van az
eltérő nemi tulajdonságoknak, például az X kromoszóma rendellenessége esetén a
lányoknál még megvan az esély ennek semlegesítésére. A betegségek kialakulásának
valószínűségét nagy mértékben növelik a különféle környezeti hatások, például
vegyi anyagok jelenléte is. Ezek pontos hatásmechanizmusa leggyakrabban nem ismert.

Számos tanulmány talált összefüggést az apa káros
vegyületeknek való kitettsége és gyermekének egészségi állapota között. A
mérgező vegyszerekkel gyakrabban érintkező apák utódainál gyakoribb a magzati
elhalás, az alacsony születési súly, a daganatos megbetegedések kialakulása és
a fejlődési visszamaradás.

A kanadai gyermekek egészségéért és tisztább környezetéért
küzdő civil szervezet tanulmányában néhány fontos tanács is elérhető a szülők
számára, hogy védjék gyermekeiket a vegyi anyagok káros hatásaitól.
Ajánlásaikban hangsúlyozzák a munkaruhák szakszerű használatának és a
háztartások tisztán tartásának fontosságát.

A fiúk és férfiak környezeti kockázatait ismertető kiadvány
itt olvasható
(angol nyelven).

 

Megjelent a Levegő Munkacsoport Vegyi anyag hírlevelének
2007. augusztusi számában. Feliratkozás: reach [kukac] levego.hu

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás